Az NVB nemet mondott a kéményseprőknek
Nem hitelesítette hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a kéményseprés gyakoriságáról benyújtott népszavazási kezdeményezést.
Nem hitelesítette hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a kéményseprés gyakoriságáról benyújtott népszavazási kezdeményezést.
Magyarország ellen jelenleg 38 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, ezzel a tizedik helyen állunk az uniós tagországok között.
Egy-egy új jogviszony létrehozásánál felmerülhet a kérdés, hogyan minősítsük azt, milyen típusú jogviszonyt hozzunk létre. Vannak feladatok, amelyek esetében mind a munkaviszony, mind a polgári jogi jogviszony létesítése helyes megoldás lehet, így kizárólag az egyedi körülmények vizsgálata segíthet a döntésben.
A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosítása megteremtette az elméleti lehetőséget arra, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatók kötelező szakmai gyakorlatukat iskolaszövetkezeti foglalkoztatás keretei között teljesíthessék.
Szélesebb körben visszavonható a tevékenységi engedély, és a törvény közvetítői díjra vonatkozó definíciója is módosult – többek között ezeken a pontokon is módosította a hitelintézetekről szóló jogszabályt a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról szóló törvény.
Az 508-as a Peugeot legnagyobb modellje, amely a 2011-es bevezetése óta szép sikereket ért el. Tavalyi megújulása is inkább szépítgetés volt, komoly dolgokhoz nem nyúltak a tervezők, de igazából nem is volt rá szükség, hiszen remek modellről beszélünk. Most az 508-as modellcsalád az RXH kétliteres BlueHDi 180 lóerős változatával bővült.
Ha a gyermek az igazságszolgáltatás látókörébe kerül, az elsődleges cél a gyermek helyes irányú fejlődésének biztosítása. Ennek egyik alapköve, hogy lehetőség szerint a bírósági eljárást elkerülve a fiatalkorú terhelttel szemben nevelő jellegű intézkedést alkalmazzunk.
Titkon stresszmentes életre vágyunk, miközben a stressznek jótékony hatásai is vannak, ha ügyesen tudjuk kezelni – derül ki Kelly McGonigal amerikai egészségpszichológus kötetéből.
A jogszabályi rendelkezések értelmében 2016. július 15-én, pénteken, a Bíróságok Napjával kezdetét veszi a bíróságokon az ítélkezési szünet, amely 2016. augusztus 19-ig, péntekig tart – áll az Országos Bírósági Hivatal honlapján olvasható közleményben.
Fenntartotta a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében.