Bejegyzések árkartell címkével


2021. május 10. Napi

Árammérős kartellt büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit.

Árampiaci kartellt számolt fel a GVH
2021. március 31. Napi

Árampiaci kartellt számolt fel a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

Versenyjog – Az engedékenységi politika II.
2020. december 12. Szakma

Versenyjog – Az engedékenységi politika II.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Tóth Tihamér által írt Uniós és magyar versenyjog című könyv célja, hogy a versenyjog egészéről átfogó képet adjon, mind az uniós, mind a magyar, illetve mind a vállalati, mind a tagállami szabályokat felölelve, nagy hangsúlyt fektetve a normatív szabályok mögött meghúzódó közgazdasági, versenypolitikai kérdésekre. Az alábbiakban a könyv EUMSZ 101. és 102. cikkének, valamint a Tpvt. 11. és 21. §-ának alkalmazásával foglalkozó fejezetéből olvashatnak egy részletet az engedékenységi politikáról.

A versenyt a veszélyhelyzet idején is fenn kell tartani
2020. április 15. Napi Koronavírus

A versenyt a veszélyhelyzet idején is fenn kell tartani

Rendkívül fontos annak biztosítása, hogy a termékek és szolgáltatások árait továbbra is a verseny határozza meg, különösen például az egészségügyi felszerelések és orvosi eszközök árát, amelyek a jelenlegi helyzetben nélkülözhetetlenek a sürgős közegészségügyi feladatok ellátásához.

Nagy bírságot kaptak a hulladékkezelők
2019. december 10. Napi

Nagy bírságot kaptak a hulladékkezelők

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy öt vállalkozás jogsértő magatartást tanúsított a jellemzően uniós támogatású pályázatok keretében hulladékkezelésre szolgáló gyűjtőedények, gépjárművek és berendezések beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásokban. A GVH a cégekre összesen több mint 860 millió forintnyi bírságot szabott ki.

2019. augusztus 7. Napi

Kamionkartell-ügy: magyar cégekre kedvező, precedens értékű döntés született

Az Európai Bíróság ítélete 2019. július 29-én annak nyomán született, hogy a SCHMIDT Ügyvédi Iroda által képviselt Tibor Trans Kft. kereset terjesztett elő a Győri Törvényszéken szerződésen kívül okozott kárért való felelősség jogcímén a DAF Trucks N.V. kamiongyártó cég ellen. A kár alapja az volt, hogy a kartell miatt a Tibor Trans drágábban tudott kamionokat vásárolni, mint a kartell nélkül tehette volna – ez a különbözet adta a bekövetkezett kárt.

Perelhető az eu-s kartellező magyar bíróság előtt
2019. július 31. Világjogász

Perelhető az eu-s kartellező magyar bíróság előtt

Egy magyar cég azért kezdeményezte az EUB előzetes döntéshozatali eljárását, mert állítása szerint a DAF Trucks NV több másik teherautó-gyártó céggel együtt az EUMSZ 101. cikkébe és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikkébe ütköző árkartellt alakított ki, amelynek következtében a céget kár érte.