Bejegyzések digitalizáció címkével

Egy második hullám hozhatja el az igazi digitális átállást
2020. június 15. Cégvilág

Egy második hullám hozhatja el az igazi digitális átállást

A koronavírus ráébresztette a gazdasági szereplőket, hogy sok esetben a digitális munkafolyamatokat mennyire kezdetlegesen használják. Voltak cégek, ahol még a home office megoldása is problémákat okozott a járványhelyzetben. Ezek a technológiák már évtizedek óta elérhetőek, az igazi áttörést azonban az hozhatná el, ha a piaci szereplők elkezdenék használni és fejleszteni az állam által már biztosított digitális platformokat. Az első vírushullám tapasztalatai, valamint a második okozta fenyegetés megadják az ehhez szükséges motivációt.

2020. május 19. Napi Koronavírus

A peres eljárások digitalizálódása a járvány árnyékában

A jelenleg hatályban lévő polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) eleget téve a felgyorsult technikai fejlődés kívánalmainak már a 2018-as hatálybalépésekor is tartalmazta az elektronikus technológiák és eszközök alkalmazására vonatkozó szabályokat. Azt azonban senki nem gondolta volna, hogy ezek élesben történő alkalmazására ilyen rövid időn belül, ilyen széles körben sor kerülhet.

Karrierutazás jogász diplomával X. – Középpontban a közjegyzők
2019. december 3. A jövő jogásza

Karrierutazás jogász diplomával X. – Középpontban a közjegyzők

A közjegyzők a kapu őrei: olyan közhiteles személyek, akiknek az a feladatuk, hogy pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak, és ezzel lehetőség szerint megelőzzék a jogvitákat. Nem mindenki válhat közjegyzővé, cikksorozatunk ezen részében ezért azt vesszük végig, milyen lépcsők, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valakit közjegyzővé nevezzenek ki, és milyen nehézségekkel kell szembesülniük azoknak, akik ezt az utat választják.

Ügyvédek vs. gépek: jogászok újratöltve
2019. november 8. A jövő jogásza

Ügyvédek vs. gépek: jogászok újratöltve

Ügyvédek helyett szoftverek? Jelöltek helyett intelligens programok? Igaz az, hogy mindenki, még a jogászok is leválthatók a munkaerőpiacon? A jogászok jövőjével (és nem is olyan sokára kézzelfogható jelenével) foglalkozó cikksorozatunk ezen részében a nem hagyományos, de hamarosan azzá váló jogi megoldásokkal foglalkozunk.