Bejegyzések világjárvány címkével

Kína megszállja a nemzetközi szervezeteket
2021. május 11. Világjogász Koronavírus

Kína megszállja a nemzetközi szervezeteket

Peking most ugyanazzal próbálkozik, amit a nyugataik évtizedeken keresztül tettek: a nemzetközi szervezeteket saját céljaira használni és rajtuk keresztül gazdasági-politikai rendszerét a világra rákényszeríteni. Csak amíg ez az USA és az európai államok esetében a demokrácia, addig Kínának a diktatúra.

Nem mindenki köteles maszkot viselni
2021. április 14. Napi Koronavírus

Nem mindenki köteles maszkot viselni

A maszkviselés minél szélesebb körben történő előírásának szükségessége a járványhelyzetre tekintettel alkotmányjogi szinten nem vitatható, annak arányosságát ugyanakkor éppen azok a garanciák teremthetik meg, amelyek az egyes betegcsoportok és a fogyatékossággal élő emberek egyenlő emberi méltósághoz való jogának érvényesülését is szem előtt tartják. Az egyes védelmi intézkedések meghozatalakor az érintett személyek szempontjait azonos tisztelettel és körültekintéssel kell mérlegelni – állapította meg jelentésében dr. Kozma Ákos ombudsman.

A világjárvány hatásait és a környezettudatosság erősödése
2021. március 18. Napi Koronavírus

A világjárvány hatásait és a környezettudatosság erősödése

Az Európai Bizottság 23 gazdasági ágazatban mérte fel a fogyasztói tapasztalatokat a COVID-19 járvány idején. Az európai fogyasztók többet rendelnek az internetről, illetve igyekeznek minél gyakrabban helyben vásárolni. Mindezek mellett „zöldebb” döntéseket hoznak, vagyis hajlandóak többet fizetni olyan termékért, ami környezetbarát.

Műkörömkartellre csapott le a GVH
2021. március 8. Napi Koronavírus

Műkörömkartellre csapott le a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal 46 millió forint bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozáscsoportra. A GVH beavatkozása az EU más tagállamaiban is kiküszöböli a versenykorlátozást, de a magyar nők is jól járhatnak vele, mivel az ügyben összességében 140 millió forint értékű kompenzációs vállalás is született.

Célegyenesben a GDPR „kistestvére”
2021. március 4. Napi Koronavírus

Célegyenesben a GDPR „kistestvére”

„Február 10-én az EU portugál soros elnöksége megbízást kapott az Európai Tanácstól arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Európai Parlamenttel az elektronikus hírközlés szabályozására fókuszáló ePrivacy Rendelet végleges verziójával kapcsolatban.