Egyszerűbb keresetlevél nyomtatványokra van szükség

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Polgári perrendtartással összefüggő keresetlevél nyomtatványok rövidebbé és közérthetőbbé tétele a célja annak a javaslatcsomagnak, melyet augusztus elején terjesztett elő az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Igazságügyi Minisztériumnak. Az ügyfelek visszajelzései és a bíróságok tapasztalatai alapján készült előterjesztés másik fontos kezdeményezése, hogy illetékmentes legyen a keresetlevelek visszautasítása. 

Jelentősen rövidebbé és átláthatóbbá válhatnak a jövőben a keresetlevél nyomtatványok, amennyiben az Igazságügyi Minisztérium elfogadja az OBH elnökének előterjesztését. A javaslat szerint a jelenleg 25 oldalas nyomtatványok terjedelme 7 oldalra csökkenhetne.
Az év elején hatályba lépett új polgári perrendtartás (új Pp.)n megalkotását Trócsányi László igazságügyi miniszter és dr. Wopera Zsuzsanna miniszteri biztos is kiemelt feladatának tekintette. A perrendi szabályok egyik előremutató újítása lett, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró feleknek a 2018. január 1. után induló polgári perekben a keresetlevelet egy igazságügyi minisztériumi rendeletben meghatározott nyomtatványon kell előterjeszteniük. A jogalkotó célja az volt, hogy megkönnyítse a jogi képviselő nélkül eljáró felek bírósághoz fordulását.
Az OBH év eleje óta figyelemmel kíséri az új eljárási kódex hatályosulását, ezért állt fel „Az új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport” is, amely szakmai kapcsolatban áll a Kúriával és annak konzultációs testületével, illetve a bíróságokon megalakult perjogi szakmai testületekkel. A Munkacsoport gyűjtötte össze azokat a bíróságoktól érkező észrevételeket is, amelyek a javaslatcsomagot megalapozták. Ennek elfogadásával az ügyfelek egyszerűbb feltételek mellett érvényesíthetik majd igényeiket, és terjeszthetik elő nyilatkozataikat. Az egész bírói kar várakozással tekint a nyomon következő jogalkotói lépésekre annak érdekében, hogy az ügyfelek közérthetőbb nyomtatványokat használhassanak, ezáltal a hiánypótlások és visszautasítások száma csökkenhessen.
A bírósághoz fordulás jogát segíti az OBH elnökének illetéktörvény módosítási javaslata is, amely illetékmentessé tenné a keresetlevél visszautasítását. E célt megvalósítani szándékozó javaslatát egyébként az OBH elnöke már több ízben eljuttatta a jogalkotóhoz.

Kapcsolódó cikkek:


Újra megnyithatnak a bíróságok június elsejétől
2020. május 28.

Speciális átmeneti szabályok vonatkoznak a folyamatban lévő ügyekre, amelyekben a 2020. március 31. napja és 2020. június 1. napja közötti időszakban hatályos járványhelyzeti szabályok alapján folyt az eljárás.

Több millió megtévesztő reklám tűnt el az online térből
2020. május 28.

Több millió megtévesztő reklám tűnt el az online térből

Európai Bizottság és a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok koordináltan fésültek át weboldalakat azzal a céllal, hogy feltárják, az Európai Unió fogyasztóit hol célozzák hamis állítások vagy átverések a koronavírussal kapcsolatba hozható termékeket érintő hirdetésekben.

A GVH 2019-es tevékenysége dióhéjban
2020. május 28.

A GVH 2019-es tevékenysége dióhéjban

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2020. május 27-én elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.

Változik a bíróságok előtti eljárás rendje
2020. május 28.

Változik a bíróságok előtti eljárás rendje

A hatálybalépő módosítás átmeneti időszakra szabályozza a bíróságok eljárását, mivel tegnap benyújtásra került az Országgyűlés elé két, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő törvényjavaslat.