A föld naposabb oldalán

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korunk talán legnagyobb energetikai beruházásának jövője dőlhet el a következő hónapokban.
Össze lehet-e gyűjteni az afrikai sivatagba tűző nap sugarait, hogy a belőlük nyert energiával lássuk el Európa fogyasztóit? Lehetni éppenséggel lehet – nagy kérdés azonban, hogy érdemes-e.

Egy hétköznapiságával kiemelkedő, sajátos paradoxonra lehetünk figyelmesek, ha ránézünk a világtérképre, illetve a megújuló energiaforrások kiaknázásáról szóló tanulmányokra. Napjainkban ugyanis azokban az országokban a legkevésbé elterjedt a napkollektor használata, ahol az év nagy részében hétágra süt a nap, és azon – jellemzően északi – területeken használják igazán ezt a technológiát, ahol a legkevesebb a napsütéses órák száma. Pedig ha valahol, az Egyenlítő környékén fekvő szegényebb államokban volna igazán létszükséglet a napelem, hiszen sok helyen milliók kénytelenek áram nélkül élni mindennapjaikat. Ennek az ellentmondásnak az a magyarázata, hogy elsősorban az északi országok gazdasági helyzete és villamoshálózatának fejlettsége – egyáltalán: kiépítettsége – engedi meg a viszonylag új technológiának számító napkollektorok alkalmazását.

A jó meleg Afrika

A nem megújuló energiaforrások korlátozott volta, illetve kimerülésének veszélye azonban egyre inkább új területek meghódítá­sára sarkallja a kutatókat – méghozzá a szó átvitt és konkrét értelmében egyaránt. A csernobili atomerőmű 1986-os kataszt­rófájá­nak hatására egy német részecskefi­zikus, ­Gerhard Knies úgy döntött, hogy a nukleráris technológia helyett alternatív megoldást próbál találni a tiszta és biztonságos energiaellátásra. Hamarosan pofonegyszerű felismerésre jutott: a világ sivatagai mindössze hat óra alatt több napenergiát nyelnek el kiaknázatlanul, mint amennyit az egész emberiség egy év alatt felhasznál. A napsütötte órák száma például a Szaharában évente 3000–3500 óra – összehasonlításul: ez az érték Magyarországon 1900 és 2200 óra között változik.

Kézenfekvő volt tehát a következtetés: valamiképp össze kellene gyűjteni a mindeddig kárba vesző napsugarakat, belőlük energiát nyerni, és azt Európába továbbítva a földrész fogyasztóinak szolgálatába állí­tani. (A napenergia felhasználása ráadásul a leginkább környezetbarát technológiák egyike, mely a napjainkban ugyancsak hiánycikk vízzel is takarékosan bánik.) A gondolatot tettek követték, hogy aztán a kétezres évek elejére német, illetve európai uniós gyámkodással, 400 milliárd eurós költségvetéssel létrejöjjön a Desertec Alapítvány, mely kidolgozta a terveket. A projekt fölött olyan védnökök bábáskodtak, jelezve az ügy jelentőségét, mint Al Gore egykori amerikai alelnök, Angela Merkel német kancellár, Hasszán bin Talal jordániai herceg, VI. Mohamed marokkói király, valamint más európai, illetve észak-afrikai, ázsiai uralkodók és politi­kusok.

A kezdeményezés célja, hogy az afrikai si­vatagban – illetve a fekete földrész egyéb, arra alkalmas területein – megtermelt napenergiát a Földközi-tenger alatt lefektetett magas feszültségű kábelek segítségével eljuttassa Európába. A nagyra törő tervek azzal számolnak, hogy 2050-re vagy talán még hamarabb földrészünk összes energiaigényének 15 százalékát az Afrikában létrehozott erőművek fedezzék. (A sivatag azért is kiváló helyszín, mert csak szórványosan lakott, így nincs akadálya nagy kiterjedésű napfarmok kialakításának, ráadásul a homokos vidékeken könnyen elérhető a napcellák előállításához szükséges szilikon). A projekt létrehozását a világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Munich Re kezdeményezte, az alapítvánnyal párhuzamosan létrejött konzorciumhoz pedig Németország olyan tőkeerős cégei csatlakoztak, mint például az E.On, a Bosch, a Siemens, a Deutsche Bank vagy az ABB.

Kína bejelentkezik

A biztató kezdetek után azonban tavaly év végén vészjósló hírek érkeztek a Desertec háza tájáról. Néhány hét ­különbséggel a ­Siemens és a Bosch – a gazdasági válság okozta forráshiányra hivatkozva – is bejelentette, hogy kiszáll a gigaprojektből, majd a spanyol kormány jelezte, hogy kivár a támogatási szerződés aláírásával. Bár az alapítvány, illetve a konzorcium képviselői ­szerint mindez nem veszélyezteti a kezdeményezés egészét, a következő hónapok bizonyára sorsdöntőek lesznek a projekt folytatása és ­finanszírozása szempontjából. Hans-Josef Fell, a németországi zöldek politikusa pél­dául egyenesen úgy véli, hogy befellegzett a Desertecnek; szerinte a kudarc egyik oka, hogy költségvetésüket túlzott mértékben alapították közpénzekre. A kieső szereplők helyére mindenesetre nem akármilyen súlyú tényező jelentkezett: a kínai kormány, mely kilátásba helyezte, hogy a tengerek mélyén energiát szállító nagyfeszültségű vezetékek kiépítésének know-howjáért cserébe hajlandó volna pénzt áldozni a tervekre.

Ami a projekt technikai részét illeti, a jelek szerint azzal van a legkisebb gond, hiszen már rendelkezésre állnak a szükséges módszerek a napfény összegyűjtésére, tárolására, energiává alakítására és továbbítására. A nagy szállítási távolság miatt 10-15 százalékos veszteséggel kell számolni ugyan, de ezt bőven kiegyenlíti az afrikai intenzív napsütés, melynek hatását ráadásul ezernyi ­óriási tükörrel fokoznák.

Politikai bizonytalanság

Minderre annál is inkább szükség van, mivel a ma használatos napelemek hatásfoka – az az érték, amely kifejezi, hogy a berendezés mennyi napenergiát képes átalakítani elektromos energiává – „fényévnyi” távolságra van a száz százaléktól.

A hagyományos vékonyfilmes napelem ugyanis általában 7-12 százalékot „tud”, de még a szilícium­­kristályos technológia is csak 15-18 százalékra képes. Egy új technológiának köszönhetően azonban felcsilant a remény, hogy a közeljövőben az eddigi eredmények többszöröse legyen elérhető. A legújabb, akár 75 százalékos hatásfokkal kecsegtető „fénycsapdához” több rétegben fölragasztott nanogömböket használnak. Ennek lényege, hogy egy ismert akusztikai jelenség, az úgynevezett kupolahatás alkalmazásával fokoznák a napelemek hatásfokát. A kizárólag elektronmikroszkóppal látható szilíciumgömbökben fény örvénylik – ha ugyanis a fénypászma többször is visszaverődik a gömb belső felületén, akkor hosszabb ideig tartózkodik a gömbben, így az többet képes elnyelni belőle. Külön öröm, hogy a nanogömbökből álló napelemhez a hagyományos berendezés alapanyagigényének huszada is elegendő, ez tehát huszadára csökkenti az előállítási költségeket és a napelem tömegét.

A projekt az emberiség gyorsan növekvő energiaéhsége miatt is nagy jelentőségű: a Nemzetközi Energia Ügynökség előrejelzései szerint a következő két évtizedben a világ villamosáram-igénye 80 százalékkal fog növekedni, ezt pedig valahol és valamiből elő kell állítani. A Német Űrtechnológiai Központ közben kiszámította: ha a következő években kellően nagyszámú napkollektoron alapuló erőművet hoznak létre, akkor az elektromos áram jelenleg 0,09-0,22 eurós kilowattonkénti ára 0,04-0,05 euróra csökkenhetne Európában. Szakértők szerint ugyanakkor, amennyire nem probléma az erőművek fölépítése és az energia tenger alatti kábeleken történő szállítása, akkora nehézséget okozhat a megtermelt energia európai értékesítése. A mostani szabályozás ugyanis az egyes országok határain belüli megújuló energiatermelést támogatja, és még nincs felkészülve az államok, sőt földrészek közti együttműködésre.

Miközben pedig a kutatókat elsősorban az északi és a déli 35. szélességi fok közötti, leginkább napsütötte sáv érdekli, ugyanis ezen a területen számos ország szenved a ­kiszámítható üzemeltetéshez elengedhe­tetlenül szükséges politikai stabilitás hiányától. Észak-Afrikában például a közelmúltban az Arab Tavasz néven ismert forradalomsorozat bizonytalanította el több államban is a Desertec ­jövőjét. A projektben érdekeltek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kormányok összetételétől függetlenül számos állam – például Tunézia, Líbia, Egyiptom, Algéria vagy éppen Marokkó – meg akar szabadulni az olaj- és földgázfüggőségből, ezért nagy fantáziát látnak a kezdeményezésben. Rá­adásul a megújuló energiák hasznosítása a gazda­sági fejlődés húzóágazata lehetne a térségben, ­amiben minden vezető érdekelt; nem is beszélve ­arról a több tíz- vagy százezer munkahelyről, amelyet a vállalkozás teremthet Afrikában és Euró­pában.

A cikk az Ügyvédvilág 2013. januári számában jelent meg.

---