Ideje moziba menni! – II.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbinál jóval gazdagabb 2021 nyarán a filmkínálat, a forgalmazóknak van mit bepótolni.

2021 májusában sorra nyitottak újra a filmszínházak, a művészmozik után június elején a Cinema City hálózata is kitárta kapuit. Ajánlatunkat újabb filmekkel folytatjuk, melyek között klasszikusok is szerepelnek, köszönhetően a főváros legnagyobb kertmozijának. (Sorozatunk első része itt olvasható: Ideje moziba menni! – I.)

Senki

(Nobody)

Senki c. film

(Fotó: UIP–Duna Film)

„Kétszer törtek be hozzánk, mindkét alkalommal otthon voltunk a két gyermekemmel és a feleségemmel – meséli Bob Odenkirk, Emmy-díjas amerikai színész. – Az első eset különösen megrázó élmény volt. Apaként úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha nem csinálok semmit. Szerintem egészen simán megúsztuk, de az élmény hatása nem múlt el, és folyton azon törtem a fejem, nem kellett volna-e határozottabban fellépnem.”

Mark Provissiero producer, aki egyben Odenkirk menedzsere, többször is beszélgetett erről a színésszel, különösen azért, mert elmesélésből megjegyzett két mondatot: amikor elvitték a betörőt, az intézkedő rendőrtiszt azt mondta Bobnak: „Helyesen reagált. Én ugyan nem ezt tettem volna, de jól csinálta.” Miért is ne lehetne ez egy játékfilm alapja? – kérdezték egymástól, és azonnal tudták a feleletet. Már csak egy jó forgatókönyvírót és egy kiváló rendezőt kellett találni. Így született meg ez a mű, mely egyszerre karakterközpontú akciófilm, izgalmas thriller és elgondolkodtató játékfilm. Derek Kolstad forgatókönyve alapján, Ilya Naishuller rendezésében láthatjuk a főhőst (Bon Odenkirk alakításában), aki egy átlagos kertvárosi apuka, mellőzött férj és jellegtelen szomszéd. Vagyis egy senki. Amikor azonban egy éjszaka két tolvaj betör az otthonába, a váratlan események hatására felszínre törnek elfojtott indulatai, és olyan brutális utakra terelik, amelyekre korábban senki sem számított. A történések még jogi kérdéseket is felvethetnek, vajon meddig számít önvédelemnek egy tett, s hol húzódik annak határa.

A másfél órás produkció 2021 július első napjától látható a UIP–Duna Film forgalmazásában.

A filmelőzetes itt látható.

Fellini – A lélek festője

(Fellini of the Spirits)

Fellini – A lélek festője c. dokumentumfilm

(Fotó: Pannonia Entertainment)

Országúton, Cabiria éjszakái, Az édes élet, Boccaccio 70, 8 és ½, Fellini – Satyricon, Fellini: Róma, Amarcord, A nők városa – felejthetetlen alkotások, melyek a filmművészet remekei. Sajátos módon alkot bennük egységet álom és valóság, érzelem és értelem, a költői emelkedettség és a miszticizmus. Aki a nagy olasz rendező, Federico Fellini (1920–1993) filmjein nőtt fel, vagy netán már a fiatalabb nemzedék tagja, de kedveli munkásságát, annak kihagyhatatlan ez a százperces olasz–francia–belga dokumentumfilm, mely elsőként foglalkozik a rendező „rejtett világának” feltárásával. Emlékezetes filmrészletek, különleges archív felvételek, neves pályatársakkal és rendezőkkel folytatott beszélgetések igyekeznek feltárni a 101 éve született mester világát, sajátos kapcsolatát a spiritualitással.

A mű június 3-ától látható néhány művészmoziban, a Pannonia Entertainment jóvoltából. A film előzetese itt látható.

Perzsa nyelvleckék

(Persian Lessons)

Perzsa nyelvleckék c. film

(Fotó:Cirko Film)

A rendező a történelem és a képzelet határán egyensúlyoz e filmben, mely a szívfacsaró emberi tragédia és az abszurd komédia keveréke – jellemzi a produkciót a neves amerikai szaklap, a Variety. A történet szerint 1942-ben, Franciaországban járunk, ahol az SS katonái letartóztatják a belga rabbi fiát, akit társaival együtt egy németországi táborba visznek. Amikor az őrök mindenkit agyonlőnek körülötte, Gilles azt kiáltja, ő nem zsidó, hanem perzsa. E hazugság ideiglenesen megmenti az életét: perzsa nyelvleckéket kell adnia a tábor főszakácsának, a magas rangú náci tisztnek, aki a perzsa kultúra megszállottja. A legfőbb gond az, hogy a rabbi fia egy szót sem tud perzsául… Így naponta új „perzsa” szavakat talál ki, és szorgalmasan tanítgatni kezdi a tisztet.

A film Wolfgang Kohlhaase Egy nyelv feltalálása című novellája alapján készült.

„Százával léteznek hasonló történetek, amelyek arról mesélnek, hogyan menekültek meg emberek a leleményesség és a gyors gondolkodás segítségével. Szerintem a Perzsa nyelvleckék ezeknek a történeteknek az összegzése” – mondja az orosz–német–fehérorosz film rendezője, Vagyim Perelman. – Sokaknak rengeteg bátorság, szerencse, gyors gondolkodás és más emberek segítsége kellett ahhoz, hogy túléljék a fasiszták üldözését… Az emlékezet, az emlékezés a film egyik legerősebb témája, valamint a találékonyság. Szerintem hihetetlenül csodálatos az emberi találékonyság és az, hogy a túlélésért mire képes az emberi elme.”

Az alkotást a magyar mozikban a Cirko Film forgalmazza 2021. június 10-étől.

A feliratos előzetes itt látható.

Kedves kém

(El Agente Topo/The Mole Agent)

Kedves kém c. dokumentumfilm

(Fotó: magyarhangya)

 Mind a Sundance, mind a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál kedvelt darabja volt ez a chilei mű, melyet 2021-ben Oscar-díjra is jelöltek a legjobb dokumentumfilm kategóriájában.

A 83 éves Sergio egy magánnyomozó megbízásából költözik be egy chilei idősotthonba, hogy jelentsen az egyik bentlakóról. A küldetés során az empatikus főhős egyre közelebb kerül az intézmény lakóihoz, így kémből lassacskán az ott élők bizalmasává, sőt, barátjává válik.

Az ifjú rendezőhölgy, Maite Alberdi néhány hónapot egy magánnyomozó asszisztenseként dolgozva szerzett tapasztalatokat, és rájött, hogy az ügyek többsége könnyen megoldható lenne, ha az érintettek beszélgetnének egymással. „Sokféle esettel találkoztam: szülők nyomoztattak gyerekeik után, testvérek követték egymás életét titokban, főnökök a beosztottjaikat figyeltették meg, és persze voltak megbízások, melyek az idősotthonokba vezettek – mondja a direktor. – A célom ezzel a filmmel az volt, hogy az eredmények és a jelentések mögé nézzek… Arra voltam kíváncsi, hogy egyáltalán miért vannak ilyen megbízások, mi az oka az emberek közötti bizalmatlanságnak, és mi húzódik a kommunikációs szakadékok mögött.”

A dokumentumjáték kémtörténetekbe illő fordulatokat tartogat, miközben egyszerre ismerjük meg az időskor szépségeit és küzdelmeit.

A magyarhangya által 2021 július közepétől forgalmazott film előzetese itt látható.

Kertmozi a Városmajorban

Városmajori kertmozi

(Részlet a Városmajori Szabadtéri Színpad Kertmozi weboldaláról)

 Szabadban is lehet mozizni 2021 nyarán, Budapesten például a Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében. A színpad új vezetői tavaly felújíttatták és üzembe helyezték a gépházban porosodó két, csaknem hetvenéves, 35 mm-es vetítőgépet, s az első vetítések még analóg technikával zajlottak. Azóta egy projektort is vásároltak, így ezen a nyáron az analóg filmek mellett digitális formában is vetítenek kortárs darabokat. Június 8-ától augusztus 31-éig, tizenkét héten át, általában kedd esténként, 8 órától.

Olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket annak idején talán már láttunk, de érdemes újra megnézni őket, vagy éppen elkerült bennünket moziban, televízióban, és ideje pótolni lemaradásunkat. Szabadtéren, kellemes időben, különleges hangulatban.

Az Elvált nők klubja (The First Wives Club, 1996) című amerikai vígjátékkal indul a sorozat, de pereg majd 1961-ből az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) filmklasszikus Audrey Hepburnnel. Jön a Zöld könyv – Útmutató az élethez (Green Book, 2018) életrajzi dráma, mely Oscar-díjat nyert a legjobb film, eredeti forgatókönyv és férfi epizódszereplő (Mahershala Ali) kategóriában. A vetítéssorozat augusztus végén két magyar vígjátékkal zárul: a Drakulics elvtárs Bodzsár Márk operatőr-rendező munkája Nagy Ervin és Nagy Zsolt főszereplésével, a Hab bájos cukrászát Kerekes Vica játssza, a direktor Lakos Nóra.

A Városmajori Szabadtéri Színpad Kertmozijának részletes programja itt található.


Kapcsolódó cikkek