Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy országot sokkolt, amikor a Szépművészeti Múzeumból hét értékes festményt tulajdonítottak el 1983-ban. Egy izgalmas dokumentumfilm több nyomozót és tettest is megszólaltat.
Utólag minden felderített ügy nagyon egyszerűnek tűnik. de amikor ott áll egy nyomozó egy kirámolt múzeummal, ellopott képekkel, és mindenki azt kérdezi, hol vannak, mikor lesznek meg, ki tette, és egyáltalán mi történt, akkor nagy teher nyomja a vállát. Minderről Bodrácska János, a BRFK vizsgálati osztály vagyonvédelmi alosztályának egykori vezetője beszél, csaknem negyven év távlatából, az évszázad műkincslopásának is nevezett ügy kapcsán. „Meghaladta az erőinket” az eset, maga a helyszíni szemle is több mint egy hetet vett igénybe – vallja be a Budapest-művelet című olasz–magyar koprodukcióban született dokumentumfilmben.
A Szépművészeti Múzeum az 1980-as években (Fotók: Pannonia Entertainment)
A honi mozik 2021. november közepén tűzték műsorra Gilberto Martinelli alkotását, melyben egyszerre kapunk korképet és kórképet a korabeli Magyarország állapotáról. A fiatal nézőknek történelem, amit a vásznon látnak, az idősebbeknek a talán már feledésbe merült múlt felidézése. Mert számukra minden bizonnyal ismerős a történet: akkoriban erről beszélt mindenki, ez foglalkoztatta az embereket, erről írtak a lapok, erről viccelődtek a humoristák, erről szólt a Kék fény, a Magyar Televízió akkor legnépszerűbb, bűnügyekkel foglalkozó műsora.
A Nagy Anna társ-forgatókönyvíró/operatőr/vágó közreműködésével készült alkotás érdekessége, hogy időrendben idézi fel az egykori eseményeket, így akár krimiszerűen is követhetjük a történéseket. Azokat a fordulatokat, amelyeket egy hollywoodi forgatókönyvíró sem tudott volna jobban kitalálni. A dokumentumfilm egyik erőssége, hogy eközben történelmi áttekintést kapunk a késő-kádári korszakról, korabeli filmek, valamint Tóth Eszter Zsófia történész segítségével, s egyúttal látleletet is a keleti tömb „legvidámabb barakkjáról”.
Raffaello Esterházy Madonnája volt a legértékesebb ellopott festmény
1983. november 5-én a renoválás alatt álló, felállványozott Szépművészeti Múzeumból hét képet loptak el az éj leple alatt. Köztük a hatalmas művészettörténeti jelentőségű művet, Raffaello Esterházy Madonnáját, valamint Raffaello Ifjú képmása című munkáját. A betörés önmagában is nagy megdöbbenést keltett, de egyben egy csapásra szétrombolta azt az illúziót, hogy a Kádár-rendszerben kiemelkedően jó a közbiztonság, a bűnözést sikerül kordában tartani, és hogy minden és mindenki biztonságban érezheti magát. Hamar kiderült, hogy a múzeumban nem működött a biztonsági berendezés, s az is, hogy mire a rendőrség felocsúdott, addigra a tettesek – egy kép kivételével – már ki is vitték a kincseket az országból.
A filmben visszaemlékezik Ivano Scianti bandavezér is
A dokumentumfilm egyik legfőbb erénye, hogy a nagy lopás előkészületeiről, a végrehajtásról, a menekülésről, az elkövetők elfogásáról maguktól az elkövetőktől és üldözőiktől hallhatunk hiteles visszaemlékezést. Hárman is megszólalnak az olaszok közül, akik részt vettek a lopásban, köztük a bandavezér. Immáron idős emberekként idézik fel a nyolcvanas évek Magyarországát. Jól ismerték Budapestet: valutával, arannyal, képekkel csencseltek, szórakoztak, csajoztak. Nem volt nehéz, mert sok fiatal lány állt rá a „digózásra”, vagyis keresték a kapcsolatot a fiatal, lehetőleg gazdag olasz férfiakkal, hogy sikerüljön férjet halászni maguknak, és elhagyni az országot, egy jobb élet reményében. Az olasz fiatalemberek, ezt kihasználva, sokan jöttek Magyarországra, hogy éljenek az olcsó élet lehetőségével. A tolvajok mesélnek a terv kidolgozásáról, az elkövetés éjszakájáról, a gyors határátlépésről, majd későbbi letartóztatásukról.
Bócz Endre 1983-ban fővárosi főügyészhelyettesként dolgozott
A bűnüldözők oldaláról megszólal a már említett Bordácska János, Bócz Endre, aki 1983-ban fővárosi főügyészhelyettesként tevékenykedett, Kesztyűs Rudolf, aki akkoriban a BRFK vizsgálati osztálya vagyonvédelmi alosztályának volt a csoportvezetője, Bárdy Tibor, az ORFK egykori kiemelt főnyomozója, olasz részről pedig Roberto Tempesta, aki ’83-ban csendőrként a római műkincsvédelmi egység munkatársa volt. Mellettük Ember Ildikó művészettörténész értő módon jellemzi az ellopott festményeket.
Az olasz–magyar nyomozás sikerrel járt, mindössze 78 nap után ismét magyar földön voltak a képek, kisebb sérülésekkel megúszták a kalandot. Magyar bíróság elé került az olaszok két hazai segítője, Raffai József és Kovács Gusztáv, akik súlyosabb ítéletet kaptak (12 év, illetve 7 év), mint az Olaszországban elítélt főkolomposok (akik alig négyévnyi börtönbüntetéssel megúszták, és nagyon örültek, hogy az olasz hatóságok nem adták ki őket Magyarországnak.)
Humoristák céltáblája is lett a nagy lopás (a Lúdas Matyi című hetilap karikatúráiból)
A film azonban rejtélyeket is megfogalmaz: valóban a görög milliomos volt-e a megrendelő, akit soha nem vontak felelősségre? Később kiderült róla, hogy amerikai rokonsága a szicíliai maffiával állt kapcsolatban. Kérdés az is, milyen szerepet játszott a történtekben a román titkosszolgálat, hiszen a festményekkel a tolvajok túlságosan is könnyen lépték át Görögország felé a határt, illetve éppen Romániában találkozott az egyik elkövető az olaszul beszélő magyar barátnőjével, aki fontos üzenetet hozott a magyar tettestársaknak. Ennyi idő távlatából Bodrácska Jánostól megtudhatjuk azt is, hogy a nyomozás lezárta után egy évig személyes védelem alatt állt, mert kiderült, szerepel a Camorra halállistáján…
Egy-két mondat erejéig feltűnik az alkotásban Barabási Albert László hálózatkutató is, akinek gondolataiból talán érdemes lett volna többet benne hagyni a műben.
Így is tanulságos, egyedi dokumentumfilmet láthatunk, mely a magyar mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában jutott el.
Az alkotás előzetese itt nézhető meg.
