Renoir – Az életöröm művésze
A francia festő műveit Magyarországon először láthatjuk átfogó, reprezentatív kiállításon, méghozzá világszínvonalú tárlaton.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Biztató kutatások igazolják, hogy egészséges életmóddal az idősödő és idős emberek mérsékelhetik memóriazavaraikat.
Az öregedéssel folyamatosan romlik a memória – tapasztalhatják az idősödő emberek, és vehetik észre a fiatalok szüleiken, nagyszüleiken. A növekvő feledékenység azonban természetes folyamat, nem jelenti feltétlenül az időskori elbutulás, a demencia előjelét. Többnyire lehet stabilizálni, kis részben akár vissza is fordítható, ahelyett, hogy kóros állapotba fejlődne.
Az öregedés mellett a memóriát befolyásoló tényezők közé tartoznak többek között a krónikus betegségek és az úgynevezett APOE (apolipoprotein E) gének, melyek csökkenthetik a memóriaképességet, illetve elősegíthetik a demenciát. E géneknek három változata (allél) ismert: a 2-es, a 3-as és a 4-es, melyek közül az utóbbiak a fő felelősök a különböző fokú demenciát, Alzheimer-kórt okozó agyi változásokért. Az időskori elbutulás kialakulásában szerepet játszhat a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint is. (Lásd bővebben az Alzheimer-kór – A felejtés betegsége weboldalt!)
Sokat számít az életvitel, köztük a gondolkodás, az agy megtornáztatása is (Fotók: Pixabay.com)
A memória csökkenését azonban felgyorsíthatják egyes életmódbeli szokások is. Ám talán helyesebb mindezt optimista szemlélettel, ennek ellenkezőjeként megfogalmazni: az egészséges életmód követése mérsékelheti a memóriazavarokat. Ezt állítják azok az orvosok, akik részt vettek egy izgalmas felmérésben. Egy nagy népességen, egy évtizeden át végzett, 2023-ban publikált kutatás szerint kevésbé tompul azoknak az idősödő vagy idős embereknek a memóriája, akiknek egészséges az életvitele.
A tanulmányban a kutatók megállapították:
– az egészséges táplálkozás,
– a kognitív – gondolkodáson, megismerésen, felismerésen alapuló – aktivitás,
– a rendszeres testmozgás,
– a dohányzás mellőzése,
– az alkoholmentes élet,
– a társas kapcsolatok megléte
meghatározó mértékben összefügg a memória hanyatlásával, függetlenül az APOE4-státusztól. Az egészséges táplálkozás bizonyult a legerősebb visszatartó erőnek, melyet a kognitív aktivitás és a testmozgás követett.
„Az egészséges életmód az APOE4 allél jelenléte esetén is lassabb memóriacsökkenéssel jár” – összegeztek a kutatók, ami jelentős felismerésnek számít. Azt is hozzátették, hogy eddig kevés tanulmány foglalkozott az életmód memóriára gyakorolt hatásával; s azok, amelyek igen, nem vették figyelembe az egészséges életmód és a genetikai kockázat közötti kölcsönhatást.
Elengedhetetlen a testmozgás is, jó levegőn
A Kínai Nemzeti Természettudományi Alapítvány által támogatott és szervezett kutatás, melyben kínai szakemberek mellett észak-amerikai professzorok is közreműködtek, 2009-ben kezdődött és 2019-ben zárult le. A 29 ezer, átlagosan 72 éves korú kínai résztvevőt – körülbelül fele-fele arányban nőket és férfiakat – 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2019-ben értékelték, és neuropszichológiai vizsgálatnak vetették alá. Az egészséges, hasznos életmódbeli jellemzőket pontozták. Például a testmozgás heti gyakoriságát, teljes idejét vették számításba, a dohányzás, az alkoholfogyasztás mértékét állapították meg, tizenkétfajta élelmiszer – gyümölcsök, zöldségek, hal, hús, tejtermékek, só, olaj, tojás, gabonafélék, hüvelyesek, diófélék, tea – napi bevitelét. Nézték a gondolkodásbeli aktivitást (írás, olvasás, szellemi játékok), valamint a társas kapcsolatok mennyiségét, minőségét (barátok/rokonok meglátogatása, utazás, online csevegés találkozókon, részvétel partikon).
Fontosak a társas kapcsolatok is
A résztvevőket APOE-genotípus szerint is rétegezték APOE4-hordozókra és nem hordozókra. A kedvező és átlagos életmódot folytató embereknél – függetlenül attól, hogy hordoztak-e APOE4-et vagy sem – lassabb volt a memória hanyatlása, a káros életvitelűeknél. A kedvező vagy átlagos életmóddal rendelkezőknél csaknem 90, illetve 30 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia vagy enyhe kognitív károsodás (MCI).
A kutatók következtetése szerint vizsgálatuk fontos információkat nyújthat a közegészségügy számára is az idősebbek emlékezetromlása elleni védelemben, mivel a tanulmány „bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezek a hatások az APOE4 alléllal rendelkező egyénekre is kiterjednek”. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy a kognitív hanyatlás és a demencia kockázatát valószínűleg több tényező határozza meg, és a megelőzéssel kapcsolatos jövőbeli kutatásoknak „a lehetséges kockázati tényezők szélesebb körét kell megvizsgálniuk”.
A francia festő műveit Magyarországon először láthatjuk átfogó, reprezentatív kiállításon, méghozzá világszínvonalú tárlaton.
A sima e-tron névből Q8-ra avanzsálódott a megújult elektromos modell, amely így már név alapján is beférkőzött a hattagú Audi SUV-sorozat Q kínálatában. Lényeges változásokat nem a formavilágban, hanem a nagyobb akkumulátor-kapacitásban és a megnövelt teljesítményben kell keresni, no meg egy-két innovatív megoldásban.
Egyre többen keresnek és találnak maguknak uniós országokban ingatlanokat; Spanyolország népszerű vásárlási helyszín.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!