Jaguar F-Type – minden verseny győztese


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már nagyon vártuk! Hogy miért? Hát azért mert csodás a képeken és igazán ütős játékosnak fog számítani a roadster piacon!


43 autó közül a Jaguar F-Type lett a 2013-as Világ Év Autója Dizájn díj győztese. A 66 tagú zsűri együttes értékelése szerint „hosszú tengelytávja, rövid túlnyúlásai és hangsúlyos kerékívei markáns kiállással ruházzák fel az autót. Az ajtó irányába elkeskenyedő kontúr ráirányítja a figyelmet a hátsó kerékdobra, amely a hajtott kerekeknek ad otthont. Az F-Type külső formavilága vízszintes arányaiban és lekerekített felületeiben továbbörökíti a Jaguar sajátos eleganciáját, ugyanakkor rendkívül dinamikus hatást kelt”.

Az F-Type azonnal felismerhetően Jaguar, bámulatosan szép, letisztult vonalvezetésű, miközben szétveti az erő. Bármely szögből nézzük is, a látvány mindig impozáns. Az autó eleje kiemelkedően jól sikerült; a négy függőleges légbeömlővel tarkított első lökhárító, a fényszórók, és a megemelt közepű motorháztető ellenállhatatlanná teszi az autót. 

Az F-Type 4,47 méter hosszú, így 32 cm-el kisebb, mint az XK, a tengelytávja 2,62 méter, és a pilótafülke 20 milliméterrel alacsonyabb, mint a nagyobb testvér esetében. Oldalról a klasszikus sportautókat idéző hullámvonalak vonzzák a tekintetet, az ajtó peremétől kiinduló domborítás igazán gyönyörű. A farba aktív légterelő szárnyat integráltak, amely 100 km/óránál kiemelkedik és 120 kilogrammnyi plusz leszorító erőt termel.

Vezetési élmény

Differenciálok és fékezés

Alváz, felfüggesztés és kormányzás

Karosszéria és aerodinamika

Erőátvitel, kipufogórendszer

 

Többrétegű, szigetelt vászonteteje 12 másodperc alatt nyílik le és csukódik fel, akár 50 km/órás sebességig. Az F-Type 1,6 tonnát nyom, ami alapján már sejthető, hogy a karosszériáját alaposan megerősítették. Az F-Type önhordó váza alumíniumból készült, melynek tömege 261 kg. A Jaguar szerint a torziós merevség 10%-kal magasabb, mint az XKR-S modell esetében. A futómű is teljes egészében alumíniumból készült. Háromféle hátsó differenciál választható verziótól függően. Nyílt differenciál az alap változatban, részlegesen önzáró a 380 lóerősben és aktív, elektronikusan vezérelt a 495 lóerősben. Szintén verziótól függ a féktárcsák mérete, a leggyengébb modellben elöl 354 mm-es tárcsát, hátul pedig 325 mm-est szereltek, míg az S verziókban elől 380 mm-esek a féktárcsák, hátul pedig 325 és 376 mm-esek, természetesen a nagyobb a V8-as javára.

Az F-Type már a leggyengébb motorral is 5,1 másodperc alatt gyorsul fel 96 km/órára, míg a csúcssebessége 258 km/óra. A 380 lovas változat ugyanezt 4,9 szekundum alatt abszolválja és meg sem áll 274 km/óráig. A V8 S-nek csupán 4,2 másodpercre van szüksége a 96 km/órás tempó eléréséig és majdnem megfutja a 300 km/órás végsebességet. A V6 és V8 S modelleket aktív kipufogórendszerrel szerelték fel, így erőteljesebb gázadásnál mélyebb, ércesebb hangon kérhet szót a motor. A bázismodellhez felárért rendelhető rendszer azonban felül is bírálható, a Dynamic mód kiválasztásával a kipufogógázt elterelő csappantyúk ugyanis nyitva maradnak, nagyszerű hangélményt biztosítva.

Mindhárom motorhoz nyolcfokozatú, intelligens, start-stop rendszerrel és rajtprogrammal kiegészített Quickshift automataváltó jár. A szerkezet folyamatosan figyeli a vezetési stílust és az útviszonyokat, és ahhoz hangolja a működését. Érzékeli, hogy a sofőr jobban nyomja a gázt és gyorsabban veszi a kanyarokat, agresszívebbé teszi a váltásokat és jobban engedi kihúzatni a motort. Sőt, visszaváltásnál az erőátvitel utasítja a motorvezérlést, hogy megfelelő gázfröccsöt adjon a fordulatszám megtartása érdekében.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. november 29.

A jog a magánegészségügyben

Az állami ellátásból érkező pácienseknek mások az elvárásaik a magánpraxissal szemben. Vélt vagy valós elégedetlenségeik egyre több panasszal járnak.

2024. november 22.

Középpontban a lézeres látásjavító műtétek

Szemészeti elváltozások szinte mindenkit érintenek életük során. Lézeres látásjavító beavatkozásokkal sok gond orvosolható, ám azok kizárólag magánfinanszírozásban érhetők el.