Jön az idei Gary Moore-emlékest


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén már ötödik éve, hogy nincs közöttünk korunk egyik legnagyobb hatású gitárosa, Gary Moore. Ötödik éve, hogy a Nemzetközi Gary Moore Fan Club külföldi és hazai vendégekkel Budapesten emlékezik páratlan zenei életművére.


A 2011. február 6-án elhunyt zseniális gitáros, Gary Moore lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük a nevét. Minden ráaggatott szuperlatívusz és emberfeletti jelző ellenére egy egyszerű gitáros volt, ahogy saját maga számára is ez volt az egyetlen igaz és felvállalható státusz.

Ahogy 2012 tavasza óta minden évben, idén áprilisban is Budapesten, a koncertnek már hagyományosan otthont adó A38 Hajón találkoznak tisztelői és rajongói, hogy egy vérbeli rock-, blues-rockkoncerttel adózzanak emléke és zenei hagyatéka előtt. Európa számos országából és a tengerentúlról is érkeznek a résztvevők, vendégek. Ezúttal is itt lesz Gary testvére, a szintén nagyszerű zenész, Cliff Moore, a tavaly végre hazánkban is bemutatkozott kiváló finn gitáros, Ben Granfelt, valamint napjaink egyik legtehetségesebb blues-rockzenésze, a Németországból érkező Henrik Freischlader, aki két év után tér vissza az A38 Hajó színpadára, több felejthetetlen budapesti koncerttel a háta mögött.

Hazánkat a koncertet nyitó Run For Power – Gary Moore Memorial Band, valamint a külföldi fellépőket kísérő, a korábbi emlékestek alkalmával már megismert remek zenészek képviselik majd. Idén is csatlakozik az egyik legtehetségesebb fiatal gitáros, Somogyi Remig is, így már most tudható, hogy ezúttal is egy különleges estével, számos különböző műfajt érintő, bő három órás gitárorgiával, valamint megannyi felejthetetlen dallal emlékeznek majd Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rockgitáros/dalszerző életére.

Fellépő vendégek:
Cliff Moore – gitár, ének
Ben Granfelt – gitár, ének
Henrik Freischlader – gitár, ének
Harrisen Larner-Main – gitár, ének
Somogyi Remig – gitár
Gudics Máté – ének
Lőrincz Viktor – basszusgitár, vokál
Borbély Zsolt – dob
Harmati Máté – billenytűs hangszerek
+ Run For Power – Gary Moore Memorial Band
és további meglepetés vendégek.

***
Jegyek elővételben április 3-ig, valamint a koncert napján válthatók az A38 Hajó weboldalán: http://www.a38.hu/hu/program/gary-moore-emlekest és a fan club honlapján: http://www.garymoorefc.com/lots/jegy_igenyles.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

Hogyan fogadd jól a visszajelzést – könyvajánló

Világszerte a vállalatok évente 825 millió munkaórát töltenek el a munkavállalók éves értékelések előkészítésével és lebonyolításával. A visszajelzés – a munkahelyi éves értékelésen túl is – elkerülhetetlen része társas életünknek, még akkor is, ha sokszor nem visszajelzésnek hanem megjegyzésnek, jó tanácsnak vagy baráti beszélgetésnek hívjuk.

2024. április 26.

Mi is az a Time Out Market?

Bő tíz évvel az első, lisszaboni gasztro-látványosság megjelenését követően, Budapesten is megnyílik az első, kulináris örömöket kínáló Time Out piactér.