Mongolok a spájzban

Miközben úgy tűnik, hogy csak a hollywoodi szériafilmek uralják a filmpiacot, azért háttérben csendesen bekúszik a mozikba egy-egy figyelemreméltó távolkeleti és orosz filmalkotás. Ezekből kiderül, hogy a kínai filmgyártás is képes maradandó alkotásokra – lásd például az Oscar-díjat is kapott misztikus Tigris és sárkányt – és az orosz filmes hagyományokat sem kell eltemetni. A közelmúltban bemutatott Mongol című német–kazahsztáni–orosz–mongol filmdráma mindkét filmes stílust ötvözi, ügyesen kikerülve a hollywoodi filmeknél megszokott kliséket.

A film fogadtatása mindenesetre vegyesnek mondható. Vontatottnak tűnő stílusa nehezen emésztető azoknak, akik a sűrű, pattogó vágásokhoz szokott akciófilmeken nőttek fel, de aki már járt keleten, rögtön érzi, hogy a vontatott szerkezet hangulatközvetítő elemként tökéletesen funkcionál, a professzionálisan megkonstruált csatajelenetek pedig az akcióhívőket is kárpótolják. Mindezeket azért írom le, mert ezt a filmet más szemmel kell nézni, mint a kortársait. Akik emlékeznek Tarkovszkij Andrej Rubljovjában a harangöntő jelenet finom mozdulatira, tudják miről beszélek.

A Mongol egy Dzsingisz Kán életéről szóló monumentális filmtrilógia első része, Dzsingisz Kán – Temudjin – gyermek és fiatalkorának hányattatásait kíséri végig a gyermekkori feleségválasztástól, a rabszolgaságon keresztül a mongol törzsek egységbe kovácsolásáig.

Sergei Bodrov rendező kínosan ügyelt a részletekre, ezt nem csak én éreztem így néhány kalandos nyugat-mongóliai horgásztúra élményeim alapján, hanem Enkhbat, mongol születésű ügyvédjelöltem is megerősített ebben. Néhány kekec filmkritikus azért talált kisebb fogásokat, például Börte, a feleség ruhája állítólag pár száz évvel későbbi kollekció. A filmet mégsem az eredeti helyszínen forgatták, mert a mongol önérzet közbeszólt, a mongol kultuszhivatalnokok megsértődtek a film néhány elemén, például azon, hogy a főszereplőt nem mongol, hanem japán színész Tadanobu Asano játssza. Temudjin kínai rabszolgaéveinek bemutatását is nehezményezték, pedig a történészek szerint tényleg eltűnt 5–6 évre, amivel nem tudnak elszámolni, és amikor előkerült, mérhetetlenül gyűlölte a kérdéses kínai tartományt. Az a finom utalás sem jött be mongol részről, hogy a feleség, Börte, minden bizonnyal prostitúcióból volt kénytelen fenntartani magát Temudjin rabszolgaévei alatt, és ilyen formán szedte össze a pénzt a férje kiszabadítására is. Ezért a felvételeket a mongol felföldhöz hasonló kazah pusztákon forgatták. Megdöbbentő élmény, hogy a mongol sztyeppén még ma is ugyanazt a jurtát és fakerekes kocsit használják, mint majd 900 éve, és a mai vidéki Mongólia ritmusa sem sokban különbözik az akkoritól, legfeljebb a nőrablóktól és a többi ellenséges törzstől nem kell már tartani.

A filmet mélyen átszövi az ősi mongol hiedelemvilág, Temudjin útját az időnként farkasként megjelenő Tengri, a Ég Kék Istene egyengeti. A farkas most is szerencsét jelent a mongol sztyeppéken, ezt személyesen is tapasztaltam, amikor három hétig bolyongtunk a mongol vizek misztikus halát, a Taiment kutatva, eredménytelenül. Egyszer megjelent egy fehér farkas a sátrunk mellett. Farkas az jót jelent, örvendett meg Batchuk, a vezetőnk, és estére horogra is akadt az első Taimen, majd rögtön utána még kettő.

A közhelyszerűnek tűnő ősi erények példázata – barátság, becsület, szerelem, hősiesség – is bőven belefér a történetbe, cseppet sem teszi csöpögőssé, nyálkássá, akit érdekel a magyarra hasonlító mongol őstörténet hiteles lenyomata, annak mindenképpen ajánlott.

dr. Bodolai László