Öt csillagot mindenre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Freemont elnevezése a szabadságot idézi, és annak az érzését, hogy a jármű bármivel képes megbirkózni, amivel a hétköznapok során találkozhat. A vadonatúj összkerékhajtású kivitel kihangsúlyozza a modell sokoldalú karakterét, ugyanis úgy viselkedik az utakon, mint egy terepjáró, olyan egyszerű kezelni, mint egy kombit, ugyanakkor egy hétüléses egyterű tágasságát nyújtja.


Az aktív összkerékhajtási rendszer – ami nagyobb biztonságot nyújt valamennyi vezetési helyzetben – csak szükség esetén aktiválódik. A rendszer elektronikus vezérlőegysége szenzorok segítségével figyeli a gumik tapadását, és eldönti, mikor kell nyoma­tékot irányítani a hátsó kerekekre is. A hajtásról hatfokozatú automata váltóval társított 2 literes Multijet motor gondoskodik. A 170 lóerős motor a teljesítmény, az élvezetes vezethetőség és a csekély üzemanyag-fogyasztás optimális egyensúlyát nyújtja. Az autó kiváló vezethetőségét a 350 Nm maximális forgatónyomaték szavatolja. A motor rendkívül rugalmas, 0-100-as gyorsulása és vég­sebessége is egyaránt ideálisnak mondható. Mindez együttesen dinamikusan és biztonságosan vezet­hető autóvá teszi a Freemontot.

A modell jellegzetes formatervének meghatá­rozó eleme az erőteljes, izmos orrkialakítás, valamint az innovatív LED zárófények uralta far. A modern belső térben puha tapintású anyagokkal találkozhatunk. A vezetői környezetet króm elemekkel díszített, teljes szélességben végighúzódó műszerfal, vadonatúj műszeregység, lenyűgöző középkonzol, és egy 8,4 colos, színes érintőképernyővel felszerelt infotainment rendszer uralja. Innen egyetlen érintéssel vezérelhető a jármű számos funkciója, beleértve a három klimatizációs zóna hőmérsék­letének szabályozását, vagy az audiorendszer be­állításait. A Freemont maximális férőhelyet, kényelmet és sokoldalúságot kínál, hála az alapkivitelben beszerelt hét ülésnek és tágas harmadik üléssorának, amely a 90 fokban nyíló ajtóknak köszönhetően könnyen megközelíthető. A harmadik sor ülései egyetlen könnyed mozdulattal a padlóba hajthatók, a fennmaradó öt ülés mögött ezáltal sík, egyenletes padlójú csomagtér áll rendelkezésre.

 

A Freemont AWD verzió gazdag felszereltséget kínál: hét ülés, háromzónás automata klímabe­rendezés, CD-rádió MP3-lejátszással és 8,4 colos érintőképernyővel, fedélzeti számítógép, 19 colos könnyűfém keréktárcsák, ködfényszórók, sebességtartó automata, keréknyomás-ellenőrző rendszer, kulcs nélküli nyitás és indítás, ülésmagasító, elektromos deréktámasz, valamint teljes értékű riasztó, és akár 9 colos tv-video rendszer a hátul ülőknek.

De ami talán a legfontosabb, a Fiat Freemont biztonság tekintetében is felülmúlhatatlan, ennek ékes bizonyítéka az ötcsillagos Euro NCAP törésteszt minősítés.

(A cikk az Ügyvédvilág 2012. decemberi számában jelent meg.)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 2.

Autonóm járművek az utakon – tényleg csökkenni fog a balesetek száma?

A közúti balesetek több, mint 90 százalékát emberi hiba, mulasztás, valamint figyelmetlenség okozza és ez a szám jelentősen csökkenthető a vezetést támogató modern technológia alkalmazásával. Ilyen tartalmú mondattal gyakran találkozhatunk, de vajon alátámasztható ez a kijelentés kutatási eredményekkel is? Erre a kérdésre kínál választ egy idén szeptemberben megjelent és világszinten újdonságnak számító tanulmány, amely egy járműfejlesztő és egy biztosító együttműködésének eredménye. Erről a szakmai anyagról Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje nyújt tájékoztatást.

2023. szeptember 29.

Renoir – Az életöröm művésze

A francia festő műveit Magyarországon először láthatjuk átfogó, reprezentatív kiállításon, méghozzá világszínvonalú tárlaton.

2023. szeptember 27.

Audi Q8 E-tron S line 55 quattro – Jövő-menő

A sima e-tron névből Q8-ra avanzsálódott a megújult elektromos modell, amely így már név alapján is beférkőzött a hattagú Audi SUV-sorozat Q kínálatában. Lényeges változásokat nem a formavilágban, hanem a nagyobb akkumulátor-kapacitásban és a megnövelt teljesítményben kell keresni, no meg egy-két innovatív megoldásban.