Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mészáros Nóra joghallgató párbajtőrben az Országos Bajnokságon egyéniben hetedikként végzett és tagja volt a bajnok csapatnak is. A ranglistán a legjobb tizenkettő között jegyzik.
Mindig is kedveltem a sokoldalú embereket. Lenyűgöz, hogy egyidejűleg tudnak kiemelkedőek lenni egymástól nagyon különböző dolgokban. Ez a sokoldalúság fogott meg Mészáros Nórában is, akit a versenyszerű sport és a jogtudomány összeférhetőségéről, sikerekről, nehézségekről és a küzdelemről kérdeztem.
– Hogyan jött az ötlet, hogy egy ennyire kemény sport mellé a köztudottan nehezen elvégezhető jogi egyetemen tanulj tovább?
– A bátyám negyed-ötödéves joghallgató volt, mikor el kellett gondolkoznom azon, hogy hol szeretnék továbbtanulni. Mivel sosem voltam reál beállítottságú, az ilyen jellegű karokat kizártam. Amikor különböző jogeseteket mesélt otthon, akkor kezdett érdekelni a jogtudomány és a jogász szakma. Mire a felvételiig eljutottam, már csak jogi egyetemekre adtam be a jelentkezésemet. Szerencsére egyből felvettek, szeptemberben már én is joghallgató voltam. Egyébiránt a vívótermekből nagyon sok jogász került ki, többek között a válogatottunk edzője, az olimpiai bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó, vagy szakosztályvezetőm a VASAS-nál, Boross György is.
– Miért pont párbajtőr?
– Több, mint nyolc évig tőröztem, de véleményem szerint Magyarországon ebben a fegyvernemben az adottságok nem megfelelőek ahhoz, hogy kiemelkedő sikereket lehessen elérni a felnőtt korosztályban. Több edző- és klubváltás után arra jutottam, hogy párbajtőr vívó leszek. Megkerestem az ország legjobb edzőjét, Kulcsár Győzőt, aki kevés tanítványai közé befogadott. A párbajtőr sokkal tisztább, mint bármelyik másik fegyvernem. Az adja a tust, aki előbb megszúrja a másikat, akinél kivillan a lámpa. Kevés a zsűrinek a feladata, így kevesebb a tévedési lehetőség is.
– Mióta vívsz és melyek a legnagyobb sikereid?
– Idén szeptemberben volt 11 éve, hogy elkezdtem. Az első másfél évben még nem vívtunk akkoriban. Inkább ügyességi, állóképességi, egyensúlyozási, játékos feladatokat kaptunk, a vívást pedig csak elméletben tanultuk. Tőrözőként többszörös korosztályos országos bajnok voltam, illetve nemzetközi versenyt nyertem, de nem ezt tartom a legnagyobb sikeremnek, hanem a visszatérésemet. Két éve ugyanis a felnőtt Országos Bajnokságon, épp mikor Győző bácsival elkezdtünk dolgozni, egy sikeres körmérkőzés után leestem a lépcsőről, és a súlyos boksasérülésem nem engedte, hogy abban a szezonban többet pástra lépjek. A következő szeptemberben viszont megújult erővel újrakezdtem, az Országos Bajnokságon egyéniben hetedikként végeztem, és tagja voltam bajnok csapatnak. A ranglistán pontszámnélküli utolsó helyről bekerültem a legjobb tizenkettő közé. Ez azért jelentős, mert így indulhatok az idei világkupákon is.
– Hogyan néz ki egy átlagos napod? Hogyan lehet időben és energiában összeegyeztetni a sportot a tanulással?
– Az igazat megvallva, nagyon nehéz. Főleg akkor tetőzik, amikor verseny- és vizsgaidőszak is van egyszerre. Mivel már régóta küszködöm ezzel a problémával, megtanultam beosztani az időmet. Mindig azzal próbálok foglalkozni, ami épp arra a napra vagy hétre a legfontosabb. Egyszer az egyiket kell egy kicsit háttérbe szorítani, egyszer a másikat, de egyiket sem lehet elhanyagolni, kihagyni. Idén még a korábbinál is nehezebb lesz, hisz már hetente kétszer reggeli edzés is van. Amint ott végzek, rohanok az egyetemre, és este újra edzés. Sok a munka, kevés a pihenés, de mivel ez kell a jövőbeli sikerekhez, teszek érte.
– Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet a közös a vívásban és a jogban. Arra jutottam, hogy a küzdelem. Hol zajlanak a nagyobb küzdelmek? Az egyetemen vagy az edzőteremben?
– Mint már említettem, mindig azt veszem előre a fontossági sorrendben, ami éppen akkorra aktuális. A vívóteremben csak a vizsga előtti este gondolkozom a tanulmányaimon, akkor is megpróbálom kizárni, habár ez nagyon nehéz. Pont így van ellenkező esetben is. Tanulás közben nem foglalkozom azzal, hogy mikor, hol lesz versenyem. Mindig az adott feladat a nagy a küzdelem, nem lehet különbséget tenni
– Milyen jogterületek érdekelnek?
– Mivel még csak másodéves vagyok, ez még pontosan nem kristályosodott ki. Nincs elég tudásom ahhoz, hogy ezt megítéljem, azonban valószínű, hogy a bátyámmal nyitunk majd közös ügyvédi irodát. Ő polgári és társasági joggal foglalkozik, így úgy gondolom, hogy ebbe az irányba fog hajlani a jövőm.
– Milyen jövőbeli céljaid vannak? Hogyan képzeled el magad 10 év múlva?
– Nehéz ezt megjósolni. Egy sportoló mindig sikerorientált. Bízom abban, hogy jelentős nemzetközi eredmények lesznek addigra a hátam mögött, és nyitottan tudok előre tekinteni a jogászi karrier felé.
