Peugeot 508 PSE SW – Az igazi oroszlán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GTi rövidítést menesztve immár PSE jelzéssel napjaink aktuális hajtásrendszerével, picit kizöldülve, de 360 lóerővel érkezett a valaha volt legerősebb közúti Peugeot.

Sportkocsinak „gyenge”, hibridnek kevés, amúgy meg igen drága, de szenzációsan jó kis autó lett az 508 PSE. A francia márka PSE-részlege, vagyis a Peugeot Sport Engineered első modelljét mutatja az 508-ra alapozva. A sportrészleg olyan nemzetközi megmérettetésekben, mint a rali-világbajnokság, a Dakar Rally, a Pikes Peak hegyi verseny vagy a Endurance hosszútávú versenysorozatok rakta le a névjegyét. De ezek mind a múlté, vagyis nem egészen. 2022-ben visszatértek a hosszútávú versenyek világába, igaz, még csak rövidebb, hat-, nyolcórás távokon indulnak, de ígéretük szerint 2023-ban a Le Mans-i versenyen is teljes erőbedobással megmutatkoznak. Az egyedi hátsó szárny nélküli, 9X8 névre keresztelt Hypercar-kategóriában induló versenyautó egyik látványeleme a sorozatnak. Szürkés színe, zöldes díszítésekkel pedig védjeggyé alakult a márka életében. Emellett hajtásrendszere is hasonló felépítésen alapul, csak a 9X8-as esetében 680 lóerős ikerturbós, 2,6 literes V6-os motorral szerelték fel, amelyhez egy 272 lóerős villanymotor párosul.

Peugeot 508 PSE SW

Sportmódban az igazi, a 360 lóerő maximális kihasználása érdekében a belsőégésű motor folyamatosan tölti az elektromos motor akkumulátorát, hogy a maximális teljesítmény minden pillanatban rendelkezésre álljon (A szerző felvételei)

Peugeot 508 PSE SW

Ha összkerékhajtásra kerül sor, akkor is villannyal hajtja a kerekeket, a motor csak az akkut tölti hozzá, gyári adatok szerint 42 kilométer az elektromos hatótáv, nekünk hidegebb időben 22 sikerült

A PSE által megdolgozott, az utcára engedett 508-as pont ennek a védjegynek az árnyalataival kedveskedik a vásárlók számára, ami persze egyben tökéletes marketingfogás a Peugeot részéről, de egyben nagyon is csábító. Pont ebben a színösszeállításban kaptuk meg nyúzásra a márka legerősebb modelljét, kombi változatban, Selenium-szürke fényezéssel, amihez kriptonitzöld légbeömlők, típusfelirat és három apró csík jár az első sárvédőkön.

Peugeot 508 PSE SW

Optimalizált felfüggesztés, mely a három vezetési módtól függően változó csillapítást kap, emellett alacsonyabb lett a hasmagasság és szélesebb a nyomtáv

Ahogy közelítünk felé, egyből szúrja a szemünket, hogy oldalán, a küszöbvonalon három helyen is kis szárnyacska ágaskodik kifelé. Most, hogy az Endurance hosszútávú versenyekre visszatért a Peugeot a legmagasabb kategóriába; egy olyan autóval, ami az egyetlen modell, melynek nincsenek szárnyai. Gondolták, az utcaira varázsolják fel, ami a versenymodellről lemaradt. Mindenesetre vonzza a tekintetet, de kicsit erősnek érezzük egy családi kombin, még ha ilyen teljesítmény is van benne; de ez sem lenne indok, abszolút a látványra hajaz. A válasz máshonnan érkezik, a sportrészleg zsenijei úgy gondolták, ha már sportmodellről van szó, a szárnyak jól állnak neki, de mellette viszont olyan légterelést ad a karosszériának, ami nagy sebességnél hatékonyan irányítja a légáramlatokat.

Peugeot 508 PSE SW

A 13 colos kijelző pontosan tájékoztat minket mindenről, többféle nézetbeállítás lehetséges, de nincs motorhőmérséklet-kijelző, fordulatszámmérő sem, az elektromos hajtás 140 km/h-ig lehetséges

Egyszóval jól néz ki, bármilyen szögből tekintünk rá, dögös egy darab, az oldalanként három-három kiálló szárnyacskákról csak a száguldás juthat az eszünkbe. Éppen ezért picit csalódás az 508-as hátulsó traktusa, ennél kommerszebb autók is komolyabb diffúzorral vagánykodnak, és szerényebb teljesítmény mellett is megkapják az oldalankénti dupla kipufogóvégeket, ehhez képest itt átlagos képet kapunk. Ami persze nem teljesen igaz, szerencséjére már alapból szép az SW-modell hátulról, a LED-csíkokból álló lámpasor figyelemre méltó, ami már a magasabb felszereltségű GT-modellek része. Külön érdekessége, hogy csak hátulról látszik csíkoknak a lámpák fénye, közelebbről nézve kicsi téglalapok, amelyek 3D-s hatással rendeződnek szorosan egymás mellé. A dupla köralakú kipufogóról pedig tudhatjuk, hogy a PHEV-modellek sajátja az 508-as modellsorozat esetében, amihez itt fekete szín tartozik, mint PSE-egyediség. Ezek az apróságok igen visszafogott tárgyilagossággal mutatják egy 360 lóerős autó képességeit.

Peugeot 508 PSE SW

Nagyon szépre sikerült az orr-rész, élesebb vonalú hűtőrács, az első lökhárító szélein kicsi szárnnyal, valamint a kriptonitzöld légbeömlők miatt

A PSE is PHEV, vagyis tölthető hibrid modell, amelyben egy négyhengeres, 300 Nm nyomatékú, 200 lóerős és 1,6 literes benzines turbómotor adja az alapot –mely már ismerős lehet a 308 GTi-modellből – melyhez két villanymotor a nagy teljesítmény reményében szorosan csatlakozik. Elöl a nyolcfokozatú váltóval egybeépítve egy 81 kW-os, 110 lóerős villanymotorral indul az alapkoncepció, amelyhez a PSE mérnökei a hátsó tengelyhez is telepítettek egy villanymotort, aminek teljesítménye 83 kW, vagyis 112 lóerőt és 166 Nm nyomatékot tesz hozzá a teljesítményhez. Egy nyomatékbomba is kialakul benne, ha mind a három meghajtást igénybe vesszük, az 520 Nm rendszerteljesítményt egy központi egységen keresztül a megfelelő kerékhez juttatva összkerékhajtást tesz lehetővé.

Peugeot 508 PSE SW

Kormányzása közvetlen, de nem mindig jellemzi élénk reakció, kicsi kormánnyal kimondottan élvezetes manőverezni, a 20 colos felnik brutálisan jól néznek ki

Nem csak teljesítményben merészkedik messzire az 508-as, nagyméretű tárcsákkal szerelték, amihez elöl látványos színezésű, négydugattyús nyergek kapaszkodnak, valamint az alapmodellhez képest szélesebb nyomtávon támaszkodik futóműve, elöl 24 milliméterrel, míg a hátsó tengelyen 12 milliméterrel szélesítették ki. Amihez kiegészítő stabilizátorokat is csatoltak, és menetprogramokkal hangolható lengéscsillapítók tartják aszfalton a 20 colos kerekeket. Vékonyka oldalfalú gumik 245/35-ös méretben feszülnek a látványos rajzolatú felniken, parkolásnál igen erős a késztetés, hogy vigyázni kell rájuk, meg persze a szárnyakra, aminek az első lökhárítóból kinőtt egysége szelíd gyári matricázást is kapott, amit szintén érdemes félteni. A futómű több szempontból is dicséretes, amellett, hogy Sportmódban kemény és igencsak feszes tud lenni, Comfortállásban elöl MacPherson, hátul független a kerékfelfüggesztés, igencsak kényelmes. Szlalommanővereket és a nagy sebességű kanyarokat is jól veszi, bár kicsit orrnehéz és érezni majd kéttonnás tömegét, mikor kanyarról kanyarra átlendül, de a masszívan alacsony súlypont miatt hihetetlen tapadásra képes.

Peugeot 508 PSE SW

Belseje sportos, egyben nagyon csinos is, a színes varrás sokat tesz hozzá a hangulathoz, a felhasznált anyagok minősége kiváló

Peugeot 508 PSE SW

Az ülések kimondottan kényelmesek, kétszínű varrás dukál itt is, a középső rész Alcantarával bevont, steppelt varrással készült, a combtámasz kézzel állítható

Egyértelmű, hogy Sportmenetprogramban kezdjük utunkat, hiszen az 508-ast jól ismerjük minden erőforrással. Már lerágott csont ez a modell, de a két-villanymotoros változat igazi érdekesség e kínálatban.

Peugeot 508 PSE SW

Mindössze négy színben kapható, mindegyik egyedi, de a Selenium Grey a hivatalos versenyszín most a Peugeot életében, ami itt alapszínnek számít

Elinduláskor elmarad mindenfajta rendzavarás, visszafogott a hangja, a kemény munkára fogott benzinmotor teszi a dolgát, és a két elektromos hajtás adja hozzá a kenyere javát. Ahogy a turbónyomás is megérkezik, erélyes gyorsulásban lehet részünk, de amíg a rendszer felépül, 5,7 másodperc telik el nulláról való rajt esetében. A gyári adat 5,2.

Peugeot 508 PSE SW

Hátul a fejtért leszámítva jó helykínálattal számolhatunk, a keret nélküli ablakok szintén a sportos benyomást emelik

A maximum teljesítményt csak csurig rakott akkumulátorral tudja nekünk megmutatni, ha nincs, akkor is üdítően dinamikus tud lenni, ha akar. Persze ehhez az 1,6 literes, négyhengeres motornak is lesz egy-két szava, alapból nagyon csendes, selymesen siklik az úton, de erőltetett menetben, gyorsulás vagy előzéses visszakapcsoláskor magasabb fordulaton tud kellemetlen hangokat is árasztani.

Peugeot 508 PSE SW

A szürke tölgyfabetétek opciós tétel, a Drive Mode viszont alap, aminek Sportállása a PSE-modell alapfeltétele

Egyik téren sem kell a végletekben használni, mindenhol a középúton jár. Bár őszintén megvallva hibrid rendszere az átlagosnál is kevesebbet ér. Lehet, jó időben, számára kellemes időjárási viszonyok közt megfelelő hatótáv érhető el vele, de nullától kicsit magasabb hőmérsékleten alig akad tízen kilométer, amit el tudunk érni. Már 100%-os töltöttség esetén is 30 kilométeres hatótávot ígér nekünk, de hűvösebb időben kettesével peregnek a kilométerek lefelé, még városi tempó mellett sem tudtunk többet autókázni villannyal, mint 22 kilométer és ebben benne van, hogy teljesítményét sem fogtuk vallatóra, és amikor csak lehetett, kihasználtuk a rekuperációs lehetőségeket. Kicsi az akku kapacitása, 11,5 kilowattórással számolhatunk, amit akár 7,4 kilowattal is tölthetünk, így utcai oszlopról körülbelül másfél óra alatt fel is töltődik. Fogyasztás terén viszont remekel, töltöttség nélkül 8–9 literes fogyasztással számolhatunk, míg 100%-os töltöttséggel indulva, elektromos részről 30,9 kWh fogyasztást mutat nekünk, és mellé 3–4 literes fogyasztással számolhatunk az első száz kilométerre.

Peugeot 508 PSE SW

Így alakul a fogyasztás, ha töltve indulunk vele az első száz kilométerre, később hibridként 8-8,5 liter körüli fogyasztással számolhatunk

Belseje csúcs, az 508 amúgy is szép belül, de már alapból sportos a hangulat benne, – talán a pici, alul-felül lapított kormánykerék miatt – igaz, ezzel passzentos a vezető helyzete, de a PSE-modellben még jó is neki, minden fél karnyújtásnyira esik tőlünk. Ülése sportos, de kényelmes, az AGR-tanúsítványos sportülések minden tekintetben kiválóak, akár masszírozó funkcióval is kedvünkre jár. Ez érvényes hátul is, bár kényeztetés az ülésfűtésen felül nem jár, és sportkombi lévén a fejtérről sem zengünk ódákat, kényelmes a hátsó sorban is csücsülni.

Peugeot 508 PSE SW

Az 508 PSE a Peugeot Mulhouse-i üzemében készül, jelenleg 28,5 millió forintos alapáron juthat el hozzánk, tesztautónk apró kiegészítőkkel 30 milliós áron érhető el

A külső neonzöld színű díszítések belül is visszaköszönnek, a három csík a kormányon és az üléseken, a középkonzolon vagy a műszerfalon szürke varrással párhuzamosan visz egy kis csibészséget a hangulatba. Az alaphelyzetben 487 literes csomagtér megbocsátható neki, főleg, hogy 1537 literesre növelhető, és a töltőkábelnek is külön rekesz jut, így az nem foglal hasznos helyet a csomagtérben. A terhelhetősége viszont csekély, 410 kilogrammot ad meg a gyár, ami nem valami vaskos szám, de egy erősen sportos sportkombitól ezt nem lehet negatív jelzővel illetni.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.