Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Koncertfilmen elevenedik meg ismét a Pink Floyd legendás sikeralbumának muzsikája, a zenekar egykori tagjának előadásában. A kétórás alkotás azonban több egy átlagos zenés filmnél.
Habár már 2014 szeptemberében debütált a Roger Waters – The Wall című mozifilm Torontóban, a filmfesztiválon, azóta dobozban maradt a mű. Csak egy évvel később 2015. szeptember 29-én került onnan elő, egyszerre a nagyvilágban, így Magyarországon is: ekkortól látható a mű a mozikban. Bár a híres rock mű megannyi formában élt és él tovább több mint három és fél évtizede, e legújabb formájában is tud újat mondani nézőjének.
A korszakos jelentőségű Pink Floyd brit zenekar 1979-ben jelentette meg dupla bakelitalbumon tematikus zenei darabját, a The Wallt (A fal). Ezt követően a zenekar élőben, koncertpódiumon is bemutatta alkotását. Alan Parker angol rendező 1982-ben dolgozta fel a zenét és a történetet játékfilmként – néhány animációs betét közbeiktatásával –, Bob Geldof főszereplésével. A Pink Floyd tagjai közül többen már haragban voltak egymással a The Wall 1980-as turnéja alatt, de végül csak 1985-ben intettek búcsút egymásnak. Roger Waters, a zenekar basszusgitáros-énekese 1990. július 21-én Berlinben, a Potsdamer Platznál, Németország újraegyesítése alkalmából, a leomló berlini fal közelében adott nagy hatású, monumentális koncertet. Ezen saját csapatával adta elő a The Wallt, melynek szövegét teljes egészében ő írta, s a dalok közül is párat ő szerzett.
Watersszel az egységes kompozíció 2010-től éledt újjá, amikor két The Wall Live elnevezésű koncertsorozattal utazta körbe a világot. Budapestre kétszer is eljutott: 2011 júniusában és 2013 augusztusában. (Előtte 2007 áprilisában már járt a magyar fővárosban a The Dark Side of the Moon Live turné egyik állomásaként.)
A The Wall című Pink Floyd-darabnak összetett a tartalma. Története szerint egy háborús félárva fiatalembernek el kellett szenvednie anyja szeretetteljes terrorját, valamint a durva angol iskolarendszert. Zárkózott rock zenész vált az így felnőtt gyermekből, akit elhagy a felesége is. A kábítószert választja, és úgy érzi, fal veszi őt körül és zárja el a külvilágtól. Ezt a falat kell maga körül lebontania. E jelkép egyszerre jelentheti a háborút, az erőszakot, az anyát, a családot, a szerelmet, az iskolát, a halált, szinte mindent, amit beleképzelünk. Waters különben nyilatkozataiban félős fiatalemberként emlékezik magára, amikor a The Wallt, még 26 évesen megírta. Félt az izmusoktól: a rasszizmustól a nacionalizmustól, a szexizmustól, de a vallástól, a háborútól is. Ezek befolyásolták akkori életét, de e félelmek, aggályok mind benne élhetnek az azóta felnövekvő generációkban is.
E mostani filmben, Sean Evans 135 perces rendezésében az alkotók inkább a háborúellenességre helyezik a hangsúlyt. Roger Waters útnak indul otthonról, hogy felkeresse édesapja és nagyapja sírját. Mindketten háborúban vesztek oda, amikor gyermekük még épphogy megszületett. Waters nagyapja Franciaországban vesztette életét az első világháborúban 1916-ban, amikor kisfia még csak kétéves volt. Szénbányász édesapja 1944-ben Anziónál, Olaszországban halt meg katonaként, harc közben, a második világháború idején, amikor ő még csak néhány hónapos volt. A zenész a filmben felkeresi mind a két tömegsírt, ahol elődei nyugszanak, és főhajtással, majd trombitaszóval adja meg számukra a tiszteletet. Utazás közben pedig képzeletbeli útitársaival beszélget családról, háborúról.
„Remélem, ezek a vetítések világszerte jó lehetőséget teremtenek arra, hogy emlékezzünk nemcsak az elvesztett szeretteinkre, de az összes többi elesett srácra is. Hamu vagy gyémánt, ellenség vagy barát, mindannyian egyenlők leszünk a végén” – így bocsátja útjára filmjét Roger Waters, vagyis látjuk, hová helyezi művében a fő mondanivalót 2015-ben.
Road movie-epizódok szakítják meg tehát a koncertrészleteket, melyek felvételeit 2010 és 2013 között rögzítették a teltházas The Wall Live világkörüli turné állomásain Manchestertől Párizsig. Több mint négy millióan látták a helyszíneken e koncerteket. Az óriásszínpadon hatalmas színpadképek jellemezték a nagy egybefüggő show-t, melyen sorra csendültek fel az album már jól ismert kompozíciói, élükön az Another Brick in the Wall című dallal, és annak instrumentális változataival. A széles színpadon felépülő falon szenzációs fényjátékok futottak, animációk peregtek, s számtalan felirat villódzott. És közben élőben szóltak a szerzemények: Hey You, Comfortably Numb, Mother, Goodbye Blue Sky, Run Like Hell…
A filmen újra megelevenedik egy korszakos zenekar korszakos zenéje: a rock, a progresszív rock, a pszichedelikus rock máig ható stílusjegyeivel. Ismerős dallamok, jól ismert gitárszólók elvarázsoló himnikus instrumentális betétek. Akik a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek legelején ifjúként megvásárolták, megkapták vagy kölcsönkérték a lemezt, most kicsit nosztalgiázhatnak is. Akik a kétezer-tízes években koncerten ismerték meg a muzsikát és tartalmát, most újra átélhetik a varázst, de azoknak is élmény lehet a film, akik csak most ismerkednek meg ezzel a zenével (hívják azt akár a szülők, netán nagyszülők ifjú korának régmúlt muzsikájának is).
A Pannonia Entertainment forgalmazásában Magyarországon is a legkiválóbb technikával kerül a mozikba az alkotás: az arra alkalmas filmszínházakban – például a Corvin Moziban – 4K képminőségben és Dolby Atmos hangtechnikával vetítik.
(Fotók: Pannonia Entertainment)
