Skoda Kodiaq SportLine 2.0 TDI 4×4 DSG – Nagycsaládosok sportverdája

Szerző: Buday Dénes
Dátum: 2019. március 29.
Címkék: , ,
Rovat:
A Skoda legnagyobb modellje sportosra vette a figurát, a modellhez kapható legújabb csomagjával a versenyzői génekkel megáldott családokat vette célba.

A Velvet névre keresztelt piros szín a lehető legjobb választás a Skoda Kodiaq SportLine felszereltségéhez, tökéletesen kiemeli a króm helyett feketére fényezett alkatrészeket. A nagyméretű szabadidő-autó sportos verziója kifejezetten dinamikus benyomást kelt. A 4700 mm hosszú autó külső megjelenése nem változott, maradt a hosszú tengelytáv és a karosszéria rövid túlnyúlásai, leszámítva azt a szemmel észrevehetetlen három millimétert, ami a módosított, egyedi tervezésű hátsó lökhárító miatt keletkezett.

Skoda Kodiaq SportLine

Piros színe és a fekete alkatrészek látványos, egyedi megjelenéssel ruházzák fel a Kodiaq-család sportos tagját, krómdíszítés csak a hátsó lökhárító alsó részén található

Skoda Kodiaq SportLine

Az ötletes összkerékmeghajtás rendszere teljesen automatikusan működik, egy vezérlőegység figyeli a két tengelyre eső forgatónyomatékot, alapból csak az első kerekek hajtanak

Platformjában továbbra is a könnyűszerkezetes építési mód játszik szerepet, a különösen nagy szilárdságú karosszériaszerkezet alapjául formaedzett acéllemezek szolgálnak. Az enyhén szögletes kerékjáratokat a dizájnos 19 colos Triglav nevű könnyűfém keréktárcsákon feszülő 235/50 kerekei töltik ki a rendelkezésre álló helyet. Egyedi megjelenését továbbá a fekete hűtőrács, a fűtött és behajtható visszapillantó tükrök fekete házai, az egyedi tervezésű hátsó lökhárító és a fekete színben is elérhető tetősínek, valamint a színezett hátsó üvegek együttesen adják. Piros színe jól kiadja letisztult, de határozott vonalait. Ez főleg érvényes markáns, erőteljesen kiformált vállövére. A karcsú, ékalakú fényszórók LED-technikát tartalmaznak, melyben a nappali menetfényt dinamikus indexfény váltja. A hátsó lámpák szintén hasonló megoldással működnek, de mindenféle fényjáték nélkül is a szemnek hízelgő látvánnyal kecsegtetnek.

Skoda Kodiaq SportLine

Kényelmes pozícióban ülhetünk benne, vezetési komfortja tökéletes, az anyagminőséggel sem lehet problémánk, a 8 colos érintőképernyő remek grafikával rendelkezik

Skoda Kodiaq SportLine

A fejtámla nem állítható, kényelmesek, de passzentosan tartanak a steppelt varrású ülések, a könyöklő magasságában és hosszában is állítható

Beülve már fizikálisan is érintkezhetünk a SportLine-felszereltség megoldásaival. Az integrált fejtámlával épített sportülései ezüst öltésekkel varrott Alcantara/bőr üléshuzatot kaptak, az ezüstszínű, rozsdamentes acélból és alumíniumból készült pedálok pedig kiemelkednek a komor fekete beltérből. Az ovális kialakítású perforált bőrborítású kormánykerék mögött, melyet a DSG-váltó miatt váltófülekkel is elláttak, hagyományos analóg műszereket találunk, melyeket fehér karimával készítettek.

Skoda Kodiaq SportLine

A DSG-váltó remek összhangban van a 190 lóerős erőforrással, csak visszaváltásoknál tétova, a váltókar mögött a menetdinamika és az Off-Road képességek kapcsolhatók

Skoda Kodiaq SportLine

Akár 20 colos kerekekkel is rendelhető a SportLine, állítható futóműve a sportosság mellett a kényelemre is odafigyel

Hangulatról nappal a hatalmas, nyitható üvegtető, este a tíz különböző színben variálható hangulatvilágítás gondoskodik, megtörni a csendet a Canton cég által jegyzett tíz hangszórós, 575 Watt teljesítményű hangrendszer tudja, melynek mélynyomó hangfala a csomagtérben kapott helyet. A középen elhelyezkedő, tökéletes grafikával rendelkező 8 colos kijelzőn olyan egyedi információk is megjeleníthetők, mint az olaj- és a vízhőfok vagy a turbó töltőnyomása, de felesleges információkkal is tömhetjük magunkat, mint a köridőmérő vagy a gyorsulási erők megjelenítése, melyeket némi túlzásnak érzünk egy magas építésű autóban.

Skoda Kodiaq SportLine

A második sor helykínálatát nem érheti panasz, a fejtér pazar, akár keresztbe tett lábbal is ülhetünk, a szélső ülések fűthetők

Skoda Kodiaq SportLine

Nem kerek a perforált bőrrel bevont kormány, fogása kényelmes, pontos visszajelzésekkel szolgál az elektromechanikus rásegítésű szervokormány

A kagylósított sportülései viszont kényelmesek, igaz az integrált fejtámla nem állítható, úgymint az ülőlap hosszúsága sem, de magas sofőrök számára is tökéletes támaszt ad, oldalsó combtámasza remek és hátunkat is passzentosan, de kényelmesen tartja. Kárpit választására sincs lehetőség, remekbe szabott, steppelt varrású, fűthető Alcantara üléseket kapunk a SportLine-csomaghoz.

Skoda Kodiaq SportLine

Tele okos megoldásokkal: dupla kesztyűtartó a kacatjaink eltüntetésére, a hátsó fejtámla kihajtható szélei alvás közben tartják a fejet, koccanásgátlók az ajtók szélein és az elmaradhatatlan esernyő a bal első ajtóban

Skoda Kodiaq SportLine

Az elektromosan kireteszelhető vonóhorog opciós tétel, ha kell, ügyes hókuszpókusz segítségével magától rátolat a pótkocsi vonószemére, akár 2,5 tonna össztömegű utánfutót is vontathat

Az 1,5 literes benzines mellett kétféle dízelmotorral rendelhető a sportmodell, a két erőforrás közül a kisebbik kétliteres, négyhengeres 150 lóerővel, míg a tesztautóban szereplő jól ismert erőforrás 190 lóerőt és 400 Nm nyomatékot ad nekünk. Jelen esetben egy hétfokozatú DSG-automataváltó és egy összkerékhajtás-rendszer csatlakozik az erőforráshoz, mely nemcsak teljesítményszinten, hanem nevében összbenyomásként is ildomos a sport szóra. Igaz, DSG-váltója néha tétova, de sportmódban kimondottan agilisan viselkedik, kedveli a kanyargós utakat, elektromechanikus szervokormánya közvetlen, futóműve értékelhető visszajelzéseket ad. De ha kell, normál módban tud úri gyerek is lenni, szépen tünteti el az úthibákat, ennek oka az adaptív lengéscsillapításban keresendő. A komfort-/normál-/sportfunkciókon túl Off-Road-beállítással is rendelkezik, melyeket a központi kijelzőn az adott funkcióhoz adott tetszetős háttérkép megjelenítése mellett állíthatunk be magunknak.

Skoda Kodiaq SportLine

A hatalmas üvegtetőt a második sor utasai is élvezhetik, a tető első része nyitható-csúsztatható

Természetesen nem is Skodáról beszélnénk, ha a Simply Clever szavak jelentése nem kerülne terítékre, melynek megoldásai a sportos feeling mellé rengeteg praktikus megoldással szolgálnak kívül-belül. Meg sem kell említeni az első ajtókban elhelyezett esernyőt, az üzemanyagtöltő-nyílásban elhelyezett jégkaparót vagy a lábmozdulatra nyíló elektromos csomagtérajtót, de mindenképp figyelemre méltó a tágra nyíló, hatalmas ajtók védelme. A nyitás közben előbújó műanyag lécek felkapaszkodnak az ajtó legsarkalatosabb pontjára, így védve azt a károsodástól, ez szűk parkolóhelyeken nagyon jól jön, mivel piros színe érzékeny a sérülésekre.

Skoda Kodiaq SportLine

Lehajtott hátsó üléstámlával 650 literes csomagérből 2065 literest faraghatunk, csomagtérajtó láblendítéssel elektromosan nyitható, praktikus a négy darab sínen mozgatható kampó

Belül a rengeteg okos tárolóhely jelent megoldást kacatjainkra, de itt is találunk nem hétköznapi megoldást. Például az alváscsomag részeként az állítható háttámlájú ülések kényelme mellett a fejtámlából kihajtható fejtámasz, amely az elszenderedő utas fejét kényelmes pózban tartja. A 650 literes hatalmas csomagtérben még több az okos megoldás. A lehajtott hátsó üléstámlával 2065 literig bővíthető „térben” a rögzítőhálókon túl raktárvilágításként funkcionáló kivehető zseblámpa, mozgatható akasztók is megtalálhatók. Érdemes az opciólistáról beikszelni a dupla csomagtérpadlót, ugyanis a 40:20:40 arányban dönthető második sor üléseit lehajtásuk után csak így tudjuk síkba hozni a rakteret.

Skoda Kodiaq SportLine

11 milliós alapárral számolhatunk egy 150 lóerős dízel esetében, majd 1,3 millió plusz, ha a tesztautóban is szereplő 190 lóerőre van szükségünk, ha ez kevés lenne, ott a kék modell RS néven, 240 lóerővel, alapból 14,5 millió forintért

Mindenképp jó választás az alapból remek Kodiaq mellé a SportLine-csomag választása, a fekete alkatrészek, hatalmas kerekek sokat javítanak a megjelenésén, sportos karaktere mellett kényelmes és praktikus modell, dízelmotorja dinamikus, de egyben takarékos is a cseh óriásnak. Bizonyítványába a sok ötös mellé cserébe a kereskedők keményen meg is kérik az árát.

Kapcsolódó cikkek:


Leonardo 500
2019. május 17.

Leonardo 500

Film, kiállítás, könyv tiszteleg a géniusz előtt, halálának 500. évfordulóján.

Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio – Már a neve is egy élmény
2019. május 10.

Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio – Már a neve is egy élmény

Megszokásból jövünk, megyünk a tesztautókért, ez egy ilyen szakma, de valahogy, ha Alfáról van szó, akkor kicsit másképp érzünk. Már a tesztnaplóba való időpont feljegyzése is mosolyt csal arcunkra, de jelen esetben soha el nem múló időnek tűnt az a pár hét, mire beleülhettem a piac egyik legerősebb SUV-modelljébe.

A kultúra 50 arca
2019. május 3.

A kultúra 50 arca

Idén már 10 kategóriában szavazták meg a jeles magyar kulturális személyiségeket.

Jeep Wrangler 2.2 CRD Sahara – Vitathatatlan negyedik generáció
2019. április 26.

Jeep Wrangler 2.2 CRD Sahara – Vitathatatlan negyedik generáció

A mindennapok során több kényelmet és komfortot garantál, jó úttartásával továbbra is vitathatatlan terepbajnok marad az új Jeep Wrangler, amely készen áll arra, hogy új fejezetet nyisson a Jeep márka 1941-ben elkezdődött legendás történelmében.