Templomtorony-kilátó a Belvárosban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új perspektívából nyílik páratlan kilátás Budapest panorámájára a Belvárosi Plébániatemplom felújított tornyaiból.

Bejárjuk a nagyvilágot, miközben talán nem is ismerjük szülővárosunk turistacsalogató látványosságait, nevezetességeit, kilátóit. 2020 inkább késztet minket itthon maradásra, mint a határon túli látványosságok felfedezésére. A fővárosban élők azonban ritkán nézik turistaszemmel Budapestet, pedig lenne mit felfedezni. És hiába érezzük úgy, hogy már jól ismerjük otthonunkat, e nyár is tud varázslatos újdonságot kínálni.

Belvárosi Plébániatemplom

A Belvárosi Plébániatemplom templom 52 méter magas tornyaiban 11 és 18 méter magasan vannak a kilátók (A szerző felvételei)

Június végén ugyanis megújult a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, a Március 15. téren, két felújított tornyát pedig megnyitották a nyilvánosság számára. Lépcsőn vagy liften bárki felkapaszkodhat, hogy a város szívében, a tornyokban két szinten, 11 és 18 méteres magasságokból vessünk pillantást a Budapest legszebb pontjaira.

Belvárosi Plébániatemplom

Az ódon falak között modern lift és csigalépcső vezet fel a magasba

A liftbe ugyan egyszerre csak hárman férünk be, a szűk csigalépcsőn sincs sok hely magunk mellett, de mivel idén egy kezünkön meg tudjuk számolni a belvárosban lézengő külföldi turistákat, a templom pénztára előtt nem kígyóznak sorok. És mivel eddig még a kíváncsi belföldi turisták és a helybéli városlakók sem fedezték fel a legújabb nevezetességet, könnyedén bejuthatunk a barokk stílusú épületbe, ahol először irány a torony – kettő is! Ám a pazar kilátásnál jóval többet kapunk a templomban. Egyszerre történelmi, kultúr- és művészettörténeti utazásban is részünk lehet.

Belvárosi Plébániatemplom

Ez a panoráma eddig még nem tárult elénk

De előbb a kilátásról. Az Erzsébet-hídhoz közelebb eső déli toronykilátóból gyönyörű a látvány a kecses fehér hídra, a Dunára, a Gellérthegyre, a Szabadság-szoborra és a Citadellára, a Rudas Gyógyfürdőre, de lenézhetünk a Kossuth Lajos utca és a Szabadsajtó út forgatagára is.

Belvárosi Plébániatemplom

A várnegyedet az északi, Liszt Ferencről elnevezett toronyból látjuk jobban

A két torony között a második kilátószinten egy biztonságos sétányon át vezet az út a Liszt Ferenc-toronyhoz, ahonnan a budai oldalon a Várkert Bazár tűnik fel, távolabb a Budai Várnegyed és a Mátyás-templom. Előttünk pedig a lábunk előtt hever a zöldbe burkolódzott Március 15. tér és a Petőfi tér. E toronyban a kitekintő ablakok alatt érintőképernyős monitorok hét nyelven segítik eligazodni a turistákat a budai oldal látványosságai között.

Belvárosi Plébániatemplom

Díszes tábla is emlékezik Lisztre, akit szoros szálak fűztek a templomhoz

Ez az északi torony a felújításkor kapta a Liszt Ferenc nevet, emléket állítva a zeneszerzőnek, aki gyakran vezényelt itt, sőt játszott a templom orgonáján, és eltöltött néhány vendégéjszakát is. Emlékét most portrészobor és díszes emléktábla őrzi.

Belvárosi Plébániatemplom

A két torony közötti átjáróban megfigyelhetjük a templom fa tetőszerkezetének igényes ácsmunkáját is

A munkálatok 2018 decemberében kezdődtek a kormány több mint félmilliárd forintos támogatása révén. A kiváló fekvésű templom felújításakor kettős cél vezette a tervezőket. Részben új funkcióval kívánták bővíteni a tornyokat, hogy a turisták számára még vonzóbb legyen az épület, részben fel akarták tárni azokat a régészeti értékeket, amelyek az épület gazdag történelmi múltját is megidézhetik a látogatóknak. Eredetileg egy római kori erődítmény állt itt, melynek falaira román kori templom épült, amit a XIV. században gótikus stílusban építettek újjá. Mátyás király idején még két oldalhajót is kapott, a török uralom alatt pedig mecsetként szolgált. Mai formájában, másfél évtizedes munkát követően 1739-re készült el, barokk stílusban. Az elmúlt két évszázadban többször is renoválták, s a mostani az első rekonstrukció, mely egyszerre veszi figyelembe a hitüket gyakorlók érdekeit és szolgál turisztikai szempontokat is. A toronyba vezető életveszélyes faszerkezeteket eltávolították, a helyükre került a modern lift, és a csigalépcsőt is magában foglaló lépcsősor. Az itteni román kori falmaradványokat restauráltak, a belső falakat megtisztították.

Belvárosi Plébániatemplom

Az altemplom is látogatható

A turisták jelenléte nem zavarja meg a templomban zajló hitéletet – fogalmazzák a szakemberek. De a toronyból bárki lesétálhat az altemplomba, ahol többek között láthatók az egykori római helyőrségi tábor maradványai, az apostolok kisméretű barokk, fából faragott szobrai.

Belvárosi Plébániatemplom

Értékes ereklyéket őriz a templom

A templomban gótikus és barokk kori falak tűnnek fel, a főoltáron Molnár C. Pál festményét nézhetjük meg, és a Trónoló Madonna-freskót csodálhatjuk meg a XIV. századból.

Aki a lehető legrészletesebben kíváncsi a múlt sok-sok történeti, művészeti, egyházi emlékeire, szerdánként tárlatvezetésen is részt vehet. A templom vasárnap kivételével mindennap látogatható 10 és 17 óra között.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.