Ünnepi könyvajánlat – II.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tabukat döntő vitairat 1956-ról, Woody Allen önéletírása, a karaktergyilkosság természetrajza. További izgalmas könyvek az ünnepekre.

Eörsi László: „Irgalomnak helye nincs” – Az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett résztvevői

Tabukat dönt ez a teljességre törekvő monografikus lexikon – hangzott el a könyvbemutatón, melynek dátuma nem véletlenül esett 2021. november 4-ére. A történész szerző élethivatása, hogy írjon, beszéljen 1956-ról. Talán ő az egyetlen, aki egy személyben nézte át, kutatta azoknak a periratát, akiket a forradalomban betöltött szerepük miatt halálra ítéltek. A kötet 254 életrajzot tartalmaz: bírósági ítélet alapján 226 foglyot végeztek ki, négyen a fogság idején haltak meg, de vélhetően ők sem menekültek volna meg a hóhérkéztől, ahogy az a 24 ember sem, akikre távollétükben mondták ki jogerősen a halálos ítéletet.

A forradalom idején másfél éves Eörsi László – akinek édesapját, Eörsi István Kossuth-díjas írót nyolc évre ítélték 1956-os újságírói tevékenysége miatt – elsősorban azért határozta el, hogy megírja e könyvet, mert úgy érzi, elfogultak a rendszerváltást követően mártirológiai témakörben megjelent írások. Legalább annyira, mint amennyire a kádárista történetírás munkái, csak épp ellenkező előjellel. Mert bármennyire is illúzióromboló, az elítéltek, kivégzettek korántsem voltak mind makulátlan hősök – fogalmazza. Ezt éppen azok védelmében állítja, akik valóban életüket áldozták az ország demokratizálódásáért, függetlenségéért. A kivégzettek között ugyanis voltak olyan köztörvényes gyilkosok is, akiknek esetében nem volt semmiféle politikai motiváció, vagy csak elenyésző. Akadt, aki a forradalom idején lakásokban rabolt, volt, aki egykori barátját gyilkolta meg. Politikatörténeti megállapítás: 34-en vannak olyanok, akiket ma mártírnak tartanak, ám sokkal inkább rontottak 1956 presztízsén, mint javítottak. Hogy nem volt minden fehér vagy fekete, arra számos kivégzett életútja is utal: előfordult, hogy férfiak két idős nőt öltek meg és raboltak ki, majd bátran kivették részüket a politikai ellenállásból. Egy másik ellenálló röpiratterjesztés közben rabolt, egy csepeli férj pedig a forradalom idején ölte meg feleségét. Vitatott lehet azoknak a kétségkívül szabadsághősöknek tekintett embereknek a szerepe is, akik a Köztársaság téri pártház védőit megkínozták, megölésüket követően holttestüket meggyalázták.

Eörsi László másik tabudöntő, és vitairatnak szánt Előszavának állítása, hogy a közfelfogással ellentétben „nem a perek voltak koncepciósak, hanem a rendszer történelemfelfogása. A forradalmat ellenforradalomnak tekintették, a függetlenségi harcot gyilkosságokká minősítették, a tanácskozásból összeesküvés vádját kreálták, a jogos követelés hangoztatását pedig izgatásnak nevezték. Tehát a vallomásokhoz fűzött kommentárok, és az ezekhez kapcsolt paragrafusok nyomán születtek a súlyos ítéletek.” Ehhez hozzáfűzi, hogy Nagy Imre és társainak perét lehet koncepciósnak nevezni, hiszen az ítéleteket már a per előtt eldöntötték, Nagy Imre és Maléter Pál ellen hamis vádakat kreáltak, melyekkel igazolni lehetett „bűnösségüket”.

A szerző célja, hogy a kivégzettek tényszerű életrajzával szociológiai szempontból is bemutassa, kik alkották azokat, akik a megtorlásban életüket vesztették, az eddigieknél objektívabb képet nyújtson róluk, s ezzel egyben a korszakról is árnyaltabb képet fessen.

(Kossuth Kiadó)

Woody Allen: Apropó nélkül – Önéletrajz

„Azzal tisztában vagyok, hogy forgatás előtt le kell venni az optikáról a védőkupakot, de ez minden szakértelmem. Amikor rendezek, csak azt tudom, hogy mit akarok, vagy ami még fontosabb, tudom, mit nem akarok.” Szokásos „vudielenes”, szarkasztikus humorral megfogalmazott mondatok, melyeket oly jól ismerünk filmjeiből, színdarabjaiból, írásaiból. A járvány idején jelent meg a 86 éves alkotó vaskos önéletírása, és máris megtalálható magyar nyelven is a könyvesboltokban. Bevallása szerint nem esett nehezére az írás, annál is kevésbé, mert alapvetően írónak tekinti magát.

Kegyetlenül őszinte tud lenni önéletrajzában, mely olykor humoros, ahogyan többnyire ismerjük, olykor nagyon is komoly. Brooklynban töltött gyermekkoráról, saját magáról, de még szüleiről sincs jó véleménnyel. („Nyugodtan kijelenthetem, hogy az apám és az anyám egész életében egyszer sem ment színházba vagy galériába, és nem olvasott egyetlen könyvet sem.”) Emlékei szerint már ötévesen magas volt az IQ-ja, de még tiniként sem szeretett olvasni, könyvtára képregényekből állt. Később jött csak Turgenyev, Thomas Mann, Stendhal. Már ötéves korától járt moziba idősebb unokatestvérével, és szinte mindent látott az akkori amerikai celluloidvilágból. Emellett egész nap rádióztak, hallgatták a könnyűzenét és a jazzt.

Tizenévesen be-becsavargott Manhattanbe, a csillogó, varázslatos világba, melyet örök életére megszeretett. 18 évesen komikusfellépéseiből már háromszor annyit keresett, mint szülei együttvéve, majd írói tanulóprogramon vett részt az NBC-nél. Hollywoodnak kezdett írni, 22 évesen tv-show-knak, és manhattani klubokban lett standupos. Majd beszippantotta a színház és a film világa. Elismeri, hogy már nem emlékszik minden forgatására, de arra igen, miként készült az Annie Hall, melynek forgatókönyvéért társával megkapta az Oscar-díjat. Vagy féltucatszor írták át a film végét, és a címe is többször változott. Az emberek hamar szívükbe zárták az alkotást. „A magamfajta cinikus ilyenkor rögtön gyanakodni kezd, hogy nem is lehet olyan jó.” Az Oscar-gálán nem volt jelen, mert épp koncertet adott zenekarával (elfogadható klarinétosnak tartja nyilván a zenész szakma). Mint utólag elárulja, a fellépés kifogás volt, és akkor sem utazott volna el Los Angelesbe, ha ráér, mert nem szereti, ha művészi produktumért díjakat osztogatnak, mivel azok szerinte nem azért készülnek, hogy versenyezzenek egymással.

Ír élete szerelmeiről, első feleségéről, majd Diane Keatonről, s tizenhárom éven át tartó sajátos kapcsolatáról Mia Farrow-val, akivel soha nem élt egy háztartásban. Az önéletrajz humoros hangvétele egycsapásra megszűnik, amikor arról szól, hogy Farrow megvádolta: molesztálta hétéves, örökbefogadott lányukat, Dylant. A vádakat a könyvben határozottan cáfolja, és azt is, hogy ezt tette volna Soon-Yivel, másik nevelt lányával, akit feleségül vett (azóta is együtt élnek több mint két évtizede, és két örökbefogadott gyermeket nevelnek). Mint írja, már 22 éves volt, amikor kapcsolatuk szerelemmé változott. Ahogy fogalmazza, soha nem emeltek vádat ellene, de ügyvédek sorával kellett idejét töltenie, és dollárszázezreket kellett rájuk költeni. „Egy meg nem történt eset, amelyről szinte ordít, hogy egy bosszúszomjas nő agyalta ki.” (Ronan Farrow-nak, Dylan testvérének erről más a véleménye a Hollywood csúcsragadozója című könyvében, melyről itt írtunk.

Olvasva a filmtörténet élő klasszikusának önéletírását, gyakran filmjeinek stílusa, szellemessége, hangulata, megannyi jelenete jut eszünkbe, ami nem véletlen, hiszen gyakran merített ihletet saját életéből.

(Jaffa Kiadó)

Bőhm Kornél: Karaktergyilkosság – Lejáratás a gúnynévtől az álhírig

Minél nagyobb valakinek az ismertsége, annál kisebb súlyú ügyek is bombaként tudnak robbanni, és máris bekövetkezhet a karaktergyilkosság. De ezzel nem csupán ismert politikusoknak, híres sportolóknak, művészeknek, tudósoknak, vezető beosztásban lévőknek kell megküzdenie, hanem magánszemélyeknek, mindannyiunknak: iskolában, munkahelyen, a gazdasági életben, olykor a családban. Mert mit is rejt magában e fogalom? Valakinek a hírnevének, elismertségének hiteltelenítése, sárba tiprása nevetségessé tétellel, hamisítással, hazugsággal. Győzni valaki fölött, bármi áron.

Az angolból szó szerint fordított „character assassination” szóösszetétel a múlt század közepe táján jelent meg az angol és az amerikai politikai életben, és inkább jelentett a jellem, a hírnév ellen elkövetett merényletet, lejáratást, mintsem karaktergyilkosságot. A kifejezés azonban teret nyert a magyar nyelvben, és ma már mindenki így használja, melynek jelentése jóval keményebb az eredetinél. A lényeg azonban a hírnév tudatos csorbítása, bármilyen jellemtelen eszközzel. Egy sikeres karaktergyilkosság hosszútávon végleg tönkre teheti a célba vett személyt, képes ellehetetleníteni további karrierjét, szakmai vagy politikai előmenetelét. Olykor még a magánéletét is meg tudja megmérgezni.

Mindennek történetéről, módszertanáról, eszközrendszeréről hatásmechanizmusáról, típusairól, elhárítási lehetőségeiről ír izgalmasan új könyvében a jeles kommunikációs szakértő, kríziskommunikációs tanácsadó. Mint bizonyítja, a karaktergyilkosság nem újkori „találmány”, hanem szinte egyidős az emberiséggel. Már az ókori Egyiptomból, a görög városállamokból, Rómából számtalan példát őriznek a források; akkor is a hatalomra törő vagy azt megőrizni igyekvő ellenfelek eszköze volt.

Themisztoklész athéni politikust és hadvezért időszámítás előtt 500 körül például azzal támadták több-kevesebb sikerrel, hogy titokban lepaktált a perzsákkal, a nagy ellenséggel. Periklész, az első számú athéni polgár egy milétoszi, vagyis nem athéni nő miatt vált el a feleségétől, az „idegen” asszonyról pedig elhíresztelték, hogy megrontja az athéni asszonyokat a nagy államférfi szerelmének kiszolgálásával. A vádakból még per is lett.

Szent István feleségét, Gizella királynét a korabeli történetírás cselszövő, gátlástalan az országot német kézre átjátszani próbáló, gőgös személynek láttatta, és az „idegen” asszony képe, minden bajok okozója, megjelenik Bánk Bán Gertrúdjának alakjában is. Luther Márton változatos eszközökkel igyekezett lejáratni a pápát. A francia forradalom idején Mária Antónia királyné tiszteletéről már nemigen lehetett beszélni, a nép csak osztrák prostituáltnak nevezte.

Az eszközök maradtak, legfeljebb az évszázadok alatt egyre kifinomultabbakká váltak. A szerző angolszász példák mellett néhány magyar közéleti, politikai karaktergyilkossággal vagy „gyilkossági kísérlettel” igazolja, hogy ez nálunk sem ismeretlen fogalom… De annak is önálló gondolatkört szentel, melyek lehetnek egy lejárató kampány kiváltó okai, miként lehet egy ilyen kampánynak bumeránghatása, s hogyan lehet védekezni ellene. Elemzi, milyen a jó kríziskommunikáció, mire jó a cáfolat, milyen eredménnyel járhat a visszavágás, az előre menekülés, a tisztázó interjú, milyen eredményekkel járhat a jogi elégtétel.

Olvasmányos kötet született nem csupán szakembereknek, hanem esetleges elszenvedőknek, védekezni kényszerülőknek. De azoknak is, akiket egyszerűen csak érdekel a téma, és jobban szeretnék átlátni a körülöttük zajló valóságot.

„A fair play díjért sohasem akkora a tülekedés, mint a fődíjért” – összegez a szerző.

(HVG Könyvek)

Ünnepi könyvajánlónk első részét itt olvashatja el.

---