Gyárfás Tamás visszakapja az óvadékot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügyészség indítványára a bíróság visszaadja a 200 millió forintos óvadékot a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-i végzésében 200 millió forint óvadék ellenében enyhébb kényszerintézkedést rendelt el Gy. T.-vel szemben, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy felbujtóként felelős Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolásáért. Az óvadékot a terhelt befizette, az enyhébb kényszerintézkedések rendelkezéseit ez idáig folyamatosan betartotta. Mivel az elrendelt kényszerintézkedés hatálya 2018. november 11-én lejárt, így a bíróság az ügyészség indítványára most visszafizeti a terhelt által letett óvadék összegét.

Az új büntetőeljárási törvény szerint az óvadék összegét az óvadék letevőjének vissza kell adni, ha a terhelttel szemben alkalmazott személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés megszűnt, vagy megszüntették. Jelen esetben a kizáró okok nem merültek fel. Tekintettel arra, hogy a hivatkozott kényszerintézkedés 2018. november 11-én a gyanúsítottal szemben megszűnt, ezért az óvadék összege számára visszajár.

Mindezek alapján a bíróság az óvadék visszaadásáról rendelkezett.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.