Az értékpapír átruházása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az értékpapír tulajdonjogának átruházásához az átadása is szükséges, amely nem feltétlenül jelenti az értékpapír fizikai átadását. Adott esetben az átadást a felek megállapodása pótolja: a birtokot megszerző fél az átruházás időpontjában bár más jogcímen, de az értékpapírnak már ténylegesen a birtokában van (brevi manu traditio).


Az alperes jogelődje, az Sz. Takarékszövetkezet az 1994. április 25-én létrejött konzorciális hitelszerződés szerint 4 900 000 forint, míg a H. Takarékszövetkezet 100 000 forint összegű kölcsönt nyújtott a felperesnek 1995. február 28-áig évi 26 százalékos, azt követően pedig mozgó – MNB-alapkamat plusz 4 százalék mértékű – ügyleti kamat mellett. A jogügylet célja az R. Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyeinek megvásárlásához szükséges vételár biztosítása volt a felperes részére. A kölcsönösszeget a pénzintézetek közvetlenül az ingatlanbefektetési alap számlájára utalták 1994. április 28-án. A visszafizetési határidőt 1997. április 27-ében határozták meg azzal, hogy a kikötött kamat a befektetési jegyek hozamfizetési napjain, minden év március 1-jén esedékes. A felek megállapodtak, hogy a kölcsön biztosítékául az érintett értékpapírokat fedezetként – óvadékul – letétbe helyezik a hitelezőknél, akik azokat csak a kölcsönösszeg és kamatainak teljes kiegyenlítése után szabadítják fel, addig azonban jogosultak a hozamot beszedni és abból az esedékes kamatköveteléseket levonni. Rögzítették, hogy a tőkeösszeg és az utolsó kamatrészlet lejáratkor esedékes; ekkor az óvadékul lekötött befektetési jegyek ellenértékéből a hitelezők követelésüket közvetlenül kielégítik, ha eddig az időpontig nem történik meg a teljesítés. Részletezték a szerződés felmondásának esetköreit, egyben kikötötték, hogy a felmondással egyidejűleg a hitelező jogosult a letétbe helyezett értékpapírokat a fennálló tartozás erejéig tulajdonba venni.

A peres felek között 1994. április 27-én letéti szerződés jött létre az érintett értékpapírokra vonatkozóan. E szerint a letéteményes pénzintézet azokat a kölcsönszerződés teljesítéséig letétben tartja, és felel az elvesztésükből, megsemmisülésükből, illetőleg megrongálódásukból eredő károkért. Vállalta, hogy az őrzéshez kapcsolódó kezelést – így különösen a hozam beszedését – elvégzi, mely tevékenységre külön szerződést köt a G. Brókerház Rt.-vel. Feljogosították a letéteményest, hogy a teljesítés érdekében teljesítési segédként harmadik személyt igénybe vegyen. A szerződés záradéka szerint az értékpapírokra a letéteményesnek óvadéki joga van azzal, hogy visszafizetésig nem szabadíthatók fel, csak akkor, ha a letevő azonos össznévértékű R. Ingatlanbefektetési Jegyet helyez el óvadékul.

Az alperes jogelődje 1994. május 31-én letéti szerződéssel a G. Brókerház Rt.-re mint letéteményesre ruházta át az 1994. április 27-ei letéti szerződésben vállalt őrzési és hozambeszedési feladatait, egyidejűleg a letéteményes őrzésébe adta a 4 900 000 forint értékű befektetési jegyet.

A felperes 1995. február 28-án adásvételi szerződést kötött a G. Holding Rt.-vel, amely megvásárolta a 4 900 000 forint összértékű – perbeli – ingatlanbefektetési jegyeket. Az „adásvétel időpontját” 1997. április 27-ében határozták meg. A vételár az alperesi jogelőd részére fizetendő kölcsönösszeggel azonos. Megállapodtak, hogy az esedékes hozamot a törlesztő-részletekbe beszámítják. Az előlegek és a vételár kifizetése közvetlen átutalással történik az eladónak az alperesi jogelődnél vezetett hitelszámlájára. Az alperes a szerződés záradékában tudomásul vette az adásvétel tényét, egyben vállalta, hogy az értékpapírokat a tőke törlesztésével arányos mértékben, azzal egyidejűleg a vevőnek átadja.

A G. Holding Rt. az alperesi jogelőd részére – a felperes hiteltartozásának törlesztése érdekében – 1995. május 17-én 588 000 forintot utalt át. További teljesítést nem eszközölt.

A felperes az 1996. március 1-jén esedékes kamatfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért az alperes jogelődje a fennálló tartozás 15 napon belüli teljesítésére szólította fel, egyben – nemteljesítés esetére – a határidő utolsó napjára a kölcsönszerződést felmondta.

A felperes fizetési kötelezettségét ezt követően sem teljesítette.

Az alperesi jogelőd vele szemben a kölcsönszerződésből eredő igényét a B. Bíróság előtt érvényesítette, amely jogerőre emelkedett ítéletével kötelezte jelen per felperesét, hogy fizessen meg az alperesi jogelődnek 6 643 131 forintot és ebből 5 197 188 forint után 1998. május 1-jétől járó késedelmi kamatokat. Határozatának indokolása szerint a felek között kölcsönszerződés jött létre, amelyből eredő kötelezettségeit az adós nem teljesítette.

A felperessel szemben jelenleg – az ismertetett döntés alapján – végrehajtási eljárás van folyamatban 35 515 043 forint összegre.

A kereset és az ellenkérelem

A felperes keresetében az értékpapírok kiadására és azok 1997. április 27-étől keletkezett hozamának, valamint késedelmi kamatainak megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a befektetési jegyek tulajdonjoga őt illeti, az a G. Holding Rt.-re nem szállt át, mivel az adásvételi szerződésben kikötött vételárfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ugyanakkor az értékpapírok a birtokába sem kerültek. Hangsúlyozta, az alperes csak akkor adhatta volna a G. Holding Rt. birtokába a befektetési jegyeket és köthetett volna rájuk letéti szerződést, ha ehhez hozzájárul, erre azonban nem került sor. Utalt arra, hogy az értékpapírok megvásárlása már eredetileg is színlelt jogügylet volt, azokat valójában a G. Holding Rt. az alkalmazottak nevét felhasználva bonyolította.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint mivel a felperes az értékpapírokra adásvételi szerződést kötött a G. Holding Rt.-vel, nincs olyan jogcím, amelynek alapján birtokba adásukat vagy hozamuk megfizetését igényelhetné.

Az elsőfokú bíróság ítélete és a fellebbezés

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint az értékpapírok a perbeli adásvételi szerződés megkötésének időpontjában nem voltak a felek birtokában. Mivel a létrejött letéti szerződés értelmében az alperesi jogelőd az őrzéshez kapcsolódó kezelést átengedte a G. Brókerház Rt.-nek, az adásvételi szerződés megkötésekor az ő kötelezettsége volt, hogy azokat a vevő G. Holding Rt. birtokába bocsássa. Arra vonatkozóan nem merültek fel adatok, hogy a befektetési jegyeket nem adták át a vevőnek. Kiemelte, nincs jelentősége annak, hogy a G. Holding Rt. vételárfizetési kötelezettségének nem tett eleget, mivel az adásvételi szerződés létre nem jötte vagy érvénytelensége jelen eljárásban nem vizsgálható. Tekintettel arra, hogy a peradatok alapján nem állapítható meg, hogy az értékpapírok felperesi tulajdonban állnának, az igény megalapozottan nem érvényesíthető.

Az ítélettel szemben, annak megváltoztatása és a kereseti kérelemnek megfelelő döntés meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját, hogy az értékpapírok tulajdonjoga őt illeti, az a G. Holding Rt.-re nem szállt át, mivel vételárfizetési kötelezettségének nem tett eleget, ugyanakkor az értékpapírok nem kerültek a birtokába sem. Hangsúlyozta, az alperes jogelődje csak akkor bocsáthatta volna harmadik személy birtokába azokat, ha ehhez ő hozzájárul. Állította, a befektetési jegyek megvásárlása a részéről színlelt jogügylet volt.

A Szegedi Ítélőtábla megállapításai

A fellebbezés alaptalan.

A perben rendelkezésre álló okiratok alapján megállapítható, hogy a felperes az 1994. április 27-én kelt, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (1959-es Ptk.) 462. § (1) bekezdése szerinti letéti szerződéssel az értékpapírokat az alperes jogelődjének birtokába adta őrzés, kezelés, hozambeszedés céljából, melyekre – biztosítékként – a pénzintézet javára óvadéki jogot [1959-es Ptk. 270. § (1) bek.] engedett. Egyidejűleg az alperesi jogelőd – a szerződés 2. pontja szerint – a letevő tudtával és beleegyezésével „erre a tevékenységre külön szerződést köt a G. Brókerház Rt.-vel”. Ezzel összefüggésben jogosították fel arra is a letéteményest a szerződés 4. pontjában, hogy a letevő felé fennálló kötelezettségei teljesítése érdekében teljesítési segédként harmadik személyt – amely a perbeli esetben a G. Brókerház Rt. volt – igénybe vegyen. A letevő felperes e tartalom ismeretében írta alá a szerződést, melynek alapján a G. Brókerház Rt. az értékpapírok birtokába jogszerűen mint a letéteményes megbízottja került.

A felperes a későbbiekben, az 1995. február 28-án kötött adásvételi szerződéssel eladta az ingatlanbefektetési jegyeket a szintén a G. cégcsoporthoz tartozó G. Holding Rt.-nek. Arra nézve peradat, hogy a G. Brókerház Rt.-től az értékpapírok átkerültek-e a G. Holding Rt. birtokába, nincs, ám ha ez megtörtént, úgy a továbbiakban vevőként birtokolta azokat.

Az ingatlanbefektetési jegy – mint értékpapír – az 1959-es Ptk. 94. § (2) bekezdéséből következően dolognak minősül, melyre a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az értékpapír tulajdonosát ezért – egyebek mellett – megilletik mindazok a jogosultságok, amelyeket a Ptk. biztosít a tulajdonos számára, köztük a birtoklás joga is. Tulajdonjogára hivatkozással kérte a felperes a befektetési jegyek kiadására kötelezni az alperest mint – állítása szerinti – birtokost. Igényének teljesítéséhez ezért – a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján – bizonyítania kellett, hogy az értékpapírok tulajdonjoga őt illeti, továbbá, hogy azok az alperes birtokában vannak [1959-es Ptk. 115. § (3) bek.]. E bizonyítási kötelezettségének azonban eleget tenni nem tudott.

Az alperesi birtoklás tekintetében a peradatok egyértelműek: a befektetési jegyek az alperes jogelődjének birtokából kikerültek egyrészt a felperes és közte létrejött letéti szerződés 2. és 3. pontjában szereplő felhatalmazás, másrészt az 1994. május 31-én a G. Brókerház Rt.-vel megkötött letéti szerződés alapján. Arra utaló peradat ugyanakkor, hogy az alperes vagy jogelődje birtokába visszakerültek volna, nincs, ilyen bizonyítékot a felperes szolgáltatni nem tudott. Az 1995. február 28-án létrejött adásvételi szerződés záradéka sem igazolja a felperes állítását, az abban vállalt alperesi kötelezettség azt jelentette, hogy a G. Holding Rt. vevő a tőkeösszeg teljesítésének arányában adja át az értékpapírokat az alperesnek, illetőleg – mivel azok a G. Brókerház Rt. birtokában voltak – intézkedik arról, hogy a vevőhöz kerüljenek. Mivel azonban a vevő csupán egy ízben teljesített, amit a szerződések alapján kizárólag a kamatokra – és nem a tőkére – lehetett elszámolni, a befektetési jegyek továbbra is jogszerűen maradtak a G. Brókerház Rt. birtokában.

Az ingó dologként minősülő [1959-es Ptk. 94. § (2) bek.] értékpapírok tulajdonjogának átruházásához azok átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került [1959-es Ptk. 117. § (2) bek.].

Az idézett rendelkezésből következően az átadás nem csak a dolog tényleges birtokba adásával, hanem más olyan módon is végbemehet, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. A dolog feletti hatalom tehát nem feltétlenül jelent fizikai uralmat. A birtok nem tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos, mint jogosult gyakorolhat uralmat. Ha a birtokosi pozíció nem jár együtt a dolog feletti tényleges fizikai uralom gyakorolhatóságával, a birtokos a fizikai hatalmat közvetlenül gyakorlóval csak ügyleti jogviszonyban áll. A jelen ügyben a letéti jogviszony tartama alatt ez volt a jogi helyzet.

A perbeli esetben birtok átruházás történt, melyhez nem feltétlenül szükséges a dolog fizikai átadása. Ilyen – többek közt –, amikor az átadást a felek megállapodása pótolja (brevi manu traditio). Ez esetben a birtokot megszerző fél az átruházás időpontjában már – más jogcímen ugyan, de – a dolog tényleges birtokában van. Valójában ez történt a felperes és a G. Holding Rt. között létrejött adásvétel során, tekintettel arra, hogy az értékpapírok kezelőjével, a G. Brókerház Rt.-vel – közismerten – azonos cégcsoporthoz tartozott a vevő. Mindezek következtében a vevő a birtokátruházással a tulajdonjogot megszerezte. Önmagában az, hogy az adásvételi szerződésben „az adásvétel időpontjaként” 1997. április 27-ét határozták meg, a vételár teljes kifizetéséig történő tulajdonjog fenntartásnak [1959-es Ptk. 368. § (1) bek.] nem tekinthető. Ilyen értelmezés csak a felek kifejezett, írásban rögzített, adott feltétellel való tulajdonjog fenntartása esetén lehetséges.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A peradatok szerint a vevő a vételárat a szerződés 2. és 3. pontjában írt kikötések szerint valóban nem egyenlítette ki, az adásvételt azonban önmagában ez nem tette érvénytelenné vagy nem létezővé. A vételár megfizetése nem a szerződés létrejöttét, illetőleg érvényességét érintő kérdés, hanem – a szerződés érvényes létrejöttét követően – a teljesítés körébe tartozik. Ebből következően az eladó felperes a vevő szerződésszegéséből eredő igényeit – elévülési időn belül, legfeljebb a vevő megszűnéséig – érvényesíthette volna vele szemben: követelhette volna a vételárat, a szerződéstől elállhatott volna, illetőleg kártérítési igénnyel léphetett volna fel. Igényt azonban a vevővel szemben nem érvényesített.

Tekintettel arra, hogy a felperes sem tulajdonjogát, sem pedig az alperesi birtoklás tényét nem bizonyította, melyek együttes igazolása szükséges az eredményes igényérvényesítéshez, a Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20 321/2013.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/1. számában 3. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 26.

Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda

A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.