A Kúria elutasította a Nitrogénműveket: be kell fizetniük a 11 milliárdos GVH-bírságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét.

A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon – közölte a GVH.

A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, a cégcsoporton kívül pedig a többi érintett be is fizette, illetve az előírtak szerint törleszti a kirótt bírságot.

A Nitrogénművek csoport a döntést bíróságon támadta meg, egyúttal kérte a versenyhivatali határozat végrehajtásának – így a bírság befizetésének – felfüggesztését addig, amíg az akár évekig tartó, teljes jogorvoslati eljárás le nem zárul.

gvh

A bíróságok megvizsgálták a vállalatcsoport érveit, és egybehangzó döntést hoztak: előbb a Fővárosi Törvényszék, majd – jogerősen – a másodfokon eljáró Kúria is elutasította a Nitrogénművek halasztásra vonatkozó kérését, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti, tavaly őszi fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 millió forintot tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik – olvasható a GVH közleményében.

Mivel a vállalatcsoport a Kúria döntését követően eddig a bírságösszeg nagyjából 5 ezrelékét rendezte az államháztartás felé, a Gazdasági Versenyhivatal a Kúria döntése alapján elrendelte a pótlékkal növelt bírsághátralék végrehajtását, amit az adóhatóság végez el.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.