Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A polgári jogi felelősségi rendszer innovációja jogalkotási művelet eredménye, melyhez az ürügyet a 2015/2302 számú európai uniós irányelv szolgáltatta, amely a szervezett utazások joganyagának megújítását és modernizációját tűzte ki céljául, nem utolsó sorban meg akarta feleltetni a jogi rendelkezéseket az internet korszakának.
III. Dogmatikai változások: a polgári jog
A németországi jogirodalom már az elmúlt évtized közepe táján felmérte a digitális társadalomnak a polgári jogra gyakorolt várható hatását. Az uralkodó vélemények szerint egy komplex, a hagyományos civilisztika minden területére kiterjedő kihívásról van szó, amely minden bizonnyal megszabja majd az elkövetkezendő évtized jogalkotási és jogalkalmazási feladatait. A magánjog évszázadokig helyesnek tartott és konceptuálisan megerősített strukturális rendjét – írta például Christiane Wendehorst – a digitális időszakhoz kell igazítani, ám mindig ott kell a kiigazítást elvégezni, ahol ennek szükségessége felmerül.[1]
Wendehorst fel is sorolta e területeket. A digitális személyiség fogalma és joga, a mesterséges intelligencia, a gépek közötti kommunikáció, az önvezérlő digitális eszközök joga, a hálózaton kötött szerződések, az új technológiák alkalmazásának felelősségi kérdései, az idegen adatokba való betekintés joga, az adattulajdonjog, és a digitális hagyaték problémái. E témák közül talán három kérdéskör az, amely komplex válasszá kerekedett az idők folyamán, így a felelősség új szabályai (bár nem az önvezető autók esetében, amit egyre türelmetlenebbül vár a közvélemény), a digitális hagyaték bírói értelmezése és az adatvédelem meglehetősen összetett szabályai.
A polgári jogi felelősségi rendszer innovációja jogalkotási művelet eredménye. Az ürügyet az új 2015/2302 számú európai uniós irányelv szolgáltatta, amely a szervezett utazások joganyagának megújítását és modernizációját tűzte ki céljául, nem utolsó sorban meg akarta feleltetni a jogi rendelkezéseket az internet korszakának.[2] Az irányelv preambuluma szerint „.. a hagyományos forgalmazási csatornák mellett az internet egyre fontosabb eszköze az utazási szolgáltatások felkínálásának és értékesítésének. Az utazási szolgáltatásokat nem csupán a hagyományos utazási csomagok formájában állítják össze, hanem gyakran igény szerint kombinálva is. Az ilyen kombinált utazási szolgáltatások közül sok vagy jogi szempontból szürke zónába tartozik, vagy egyértelműen a 90/314/EGK irányelv hatályán kívül esik. Ez az irányelv arra irányul, hogy az említett fejleményeket figyelembe véve kiigazítsa a védelem hatályát, növelje az átláthatóságot, valamint erősítse az utazók és a kereskedők számára a jogbiztonságot.”
Az irányelv 21. cikke a „Felelősség a foglalási hibákért” alcímen a tagállamokra bízta, hogy biztosítsák, miszerint a kereskedő viselje a felelősséget a foglalási rendszer neki felróható technikai hibáiért, ha pedig utazási csomagnak, illetve utazási szolgáltatásegyüttes részét képező utazási szolgáltatásoknak a foglalását vállalta, a foglalás során elkövetett hibákért. Kizárta a kereskedő felelősségét akkor, ha a foglalási hiba az utazónak róható fel, vagy amelyeket elháríthatatlan és rendkívüli körülmények okoztak. Első olvasásra látható, számos fogalmi meghatározásra van szükség (pl. ki a kereskedő egy hálózati működési elven nyugvó utazásszervezési eljárás esetében, illetve mi a technikai hiba), de kiderül, az irányelvi tényállás további definiálása a tagállami jogban elengedhetetlen feladat.
A német jogalkotó a BGB-t módosítva bevezette a 651x §-t, egyúttal megváltoztatta a rendelkezések szerkezeti logikáját.[3] A gondok azonban már e ponton jelentkeznek, hiszen a BGB e helyen a különös szerződéseket szabályozza, nevezetesen a szervezett utazások szerződéses jogviszonyait, az utazásközvetítés és az ehhez kapcsolt egyéb utazási szerződéseket. Így a hálózati zavarokért viselt felelősség csak e területre vonatkozik, és nem szabályozza például az on-line banki szolgáltatás igénybevétele során előforduló hálózati zavarokat (hibákat) éppúgy, mint ahogy az internetes jegyvásárlások alatt fellépő hálózati hibákért való felelősséget sem. E körben a BGB általános (vagy éppen más helyen fellelhető speciális) szabályai az irányadók, amelyek mind a bizonyítási kötelezettség, mind a kimentési okok körében nem nevezhetők fogyasztóbarát szabálytömegnek.
Természetesen a fenti korlátok ellenére nem lehet lebecsülni az új felelősségi szabályok jelentőségét.[4] Egyfelől az utazási piac majdnem minden szerződési ajánlatot tévő, vagy a szerződési láncban résztvevő szereplőjére vonatkozik a szabályozás. A konkrét felelősséget hordozó meghatározása mellett felsorolja a törvény azokat a hibákat, amelyek fellépése esetén az érintettek – jelen esetben a károkozó – felelőssége megállapítható. Annak nincs jelentősége ugyan, hogy a technikai rendszer hibájáról, a program működésének megszakadásáról, az adatátvitel lehetetlenné válásáról van szó, azonban lényeges, hogy magának a foglalási rendszernek – és nem másik netes kommunikációs rendszernek – a hibája (összeomlása, működésképtelensége) következzék be. Így aztán a nagy on-line foglalási rendszerek, szállodák, vasúti és légi közlekedési platformok (Booking.com, DB Online Service) – a bankok mellett – szintén megúszták a BGB 651x § alapján történő felelősségre vonásukat, ami nem zárja ki más speciális jogszabályok alkalmazását velük szemben.
Az irányelv implementációja során keletkezett dogmatikai újdonság a BGB 651. § c.) pontjában szabályozott „kapcsolt on-line foglalások” meghatározásában is tetten érhető. A foglalási hibákért ugyanis akkor is az utassal kapcsolatban álló szervező (vagy közvetítő, ügynök) viseli a felelősséget, ha partneréhez csak az utazó e-mal-címét, nevét, vagy fizetési adatait közvetítette ki. A közvetítés ugyanis kapcsolt on-line foglalási eljárás, s az eljárás az esetek nagy többségében szerződéskötéssel zárul. A rendelkezés kötelmi jogi logikája abban van, hogy a felsorolt hibák (hálózati zavarok) a szerződéskötési ajánlat, a szerződések előkészítése során is felléphetnek, így széles kimentési sáv nyílna meg akkor, ha e helyzetek nem kerülnének be a felelősségi rendszerbe.
A dogmatikai innováció része, hogy e felelősség objektív, miként a platformok működése és zavara sem függ az egyes szolgáltatótól. Olyasvalamiért felel az utazásszervező (aki itt gyűjtőfogalom), ami nem áll ellenőrzése alatt. Az európai és a német jogalkotót az vezette, hogy a hálózati világban, a hálózat zavarainak elszenvedőjét akkor is kártérítés illeti meg (amennyiben kára keletkezett), ha a vele kapcsolatban álló szerződéses partnere nem tehet a hálózat hibájáról. Ellenkező esetben ugyanis végtelen kimentési láncolat – egymásra mutogatás – keletkezne, ami megengedhetetlen. Motiválta a jogalkotókat a gyengébb fél védelmének elve, ami egyértelműen a fogyasztóvédelem alapelve. Az utazásközvetítő hiába maga is elszenvedő alanya a hálózat zavarának – esetleg neki magának szintén kára keletkezett –, az utassal szemben ő felel. A technikai, információs hálózati láncolatok rövidre zárása megfelel a hálózatba bonyolódott világhoz idomuló fogyasztói érdeket előtérbe helyező szabályozásnak, ám a szervezett utazások hihetetlen nagy üzleti ereje, a területen jelentkező vásárlóerő gigantikus volumene éppúgy befolyásolta a szabályozást – üzembiztossá téve a kockázatokat tartalmazó hálózati rendszert –, mint a piaci aktorok lobby-tevékenysége.
A változások másik szála a joggyakorlathoz, pontosabban a bírói gyakorlathoz vezet. Korábban röviden utaltunk az elhalt Facebook-fiók tulajdonos örököseire, de a bővebb magyarázat előtt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a jogi helyzetnek a BGH által adott megoldása végül elvezetett a „digitális hagyaték” fogalmának kidolgozásához, egyúttal az öröklési jog megújulásához. A történeti tényállás szerint egy kiskorú halála után szülei – mint törvényes örökösök – szerettek volna hozzájutni elhunyt gyermekük Facebook-fiókjához, és törölni annak tartalmát. Belépési kód hiányában a szolgáltatót kérték annak kiadására, amit az visszautasított. Az első és másodfokon eljárt bíróságok elutasították a szülők keresetét, álláspontjuk szerint a felperesi kérés az elhunyt személyiségi jogait érinti, így e jogokban az öröklés kizárt, illetve sérti a távközlési adattartalmak titkosságára vonatkozó előírásokat. A régi római jogelvvel[5], ami szerint a személyiség hatalma alatt lévő javak (dolgok és egyebek) nem képezhetik az öröklés tárgyát, a BGH kimondta, a Facebook-profil mint „digitális hagyaték” örökölhető és a szolgáltatónak hozzáférést kell biztosítania az örökösök részére. Az örökhagyó ugyanis (felhasználási) szerződést kötött a szolgáltatóval, ezért a szerződések joga (a kötelmi jog) alapján kell a jogesetet megítélni, és itt a jogutódlás nem kizárt.[6] A BGB 1922. §-ra hivatkozó jogi álláspontot hamar átvette az ítélkezési gyakorlat, a münsteri Landgericht például ezen az alapon az Apple ID- és iCloud-fiókoknál rendelte el a felhasználói kódok kiadását az örökösöknek.[7]
A jogi kérdések sora nem ért véget a jogerős ítéletekkel. Egyfelől a BGH klasszikus szerződések jogára helyezkedő ítélete nagyon merész, mivel a Facebook mint szolgáltató, vagy kommunikációs platform nem igen illeszthető be a hagyományos szerződést kötő jogalany helyzetébe.[8] A szerződést a Facebook meghatározott cége kötötte, de nem a platform, mint globális hálózat. Másfelől nyitva hagyott egy kérdést, mi lesz a korábban megosztott adatokkal, tényekkel, információkkal, mivel – ez lassan köztudott – az internet „nem felejt”.
A civilisztika – láttuk – kénytelen adaptálódni és a digitális társadalom követelményeinek megfelelően átalakítani a normatív (fogalmi) rendszerét. Feltételezhető, e kényszereknek az egyes jogrendszerek – még az európai jog nyomása alatt is – saját jogi kultúrájuk, innovációs lehetőségeik keretén belül tesznek eleget. A német jog a törvényalkotási és a bírói jog oldaláról együttesen indult el a változások útján, még akkor is, ha a törvényalkotás az egyik jogi problémacsoporton belül, a bírói jog pedig egy másik területen reformált. A kettő különös egybeesése a személyiségvédelem területe, ahol a törvényalkotás és a bírói ítélkezés együttesen igyekezett gátat vetni a világhálón elszabaduló személyiségi jogsértéseknek. Nem véletlenül persze, hiszen a politikai élet szereplőinek köszönhetően e problémahalmaz áll a közfigyelem homlokterében.[9] A BGB mellett a személyiségi jogvédelem speciális törvényei és maga az Alaptörvény (Grundgesetz – GG.) ad eligazítást, így e jogviszonyok talán a leginkább és legjobban kidolgozott jogvédelmi területe internethasználó korunknak. Tovább kell vizsgálódnunk, vajon a civilisztikához illeszkedő más jogágak esetében szintén ilyen egyértelmű-e a helyzet.
A cikk első részét itt, a másodikat pedig itt olvashatja.
Lábjegyzetek:
[1] Christiane Wendehorst: Die Digitalisierung und das BGB. NJW 2016, 2609. http://beck- online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 03.06.2019.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2302 irányelve (2015. november 25.) az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről
[3] Drittes Gesetz zu Änderung reiserechtlicher Vorschriften. BT-Drucksache 18/010822. Hatályba lépett: 2018.07.01. BGB: Bürgerliches Gesetzbuch (Polgári Törvénykönyv)
[4] § 651x Haftung für Buchungsfehler
Der Reisende hat Anspruch auf Ersatz des Schadens,
1.der ihm durch einen technischen Fehler im Buchungssystem des Reiseveranstalters, Reisevermittlers, Vermittlers verbundener Reiseleistungen oder eines Leistungserbringers entsteht, es sei denn, der jeweilige Unternehmer hat den technischen Fehler nicht zu vertreten,
2. den einer der in Nummer 1 genannten Unternehmer durch einen Fehler während des Buchungsvorgangs verursacht hat, es sei denn, der Fehler ist vom Reisenden verschuldet oder wurde durch unvermeidbare, außergewöhnliche Umstände verursacht.
[5] A római jog felfogása szerint a jogutód örökös helyzetét meghatározó hagyaték nem tartalmazza az örökhagyó családi jogait (patria potestas), a birtokát (civilis, naturalis posseccio) – amelyhez tényleges hatalom vagy (fizikai) uralom szükséges, de ez az örökhagyó halálával megszűnt –, a személyes szolgalmait, az eltartáshoz való jogát (alimentatio), illetőleg eltartásra vállalt személyes kötelezettségét, a delictumból eredő poenális tartozásait, az örökhagyó személyéhez tapadó követeléseket, ide értve az örökhagyó ellen személyesen érvényesítendő követeléseket, személyes biztosítékadással szerezhető jogokat. Részletesen: Gyekiczky Tamás: Jogutódlás a polgári perben. Összehasonlító perjogi elemzés. IDResearch Kft., Publikon, Pécs. 2014.
[6] Ítéletek: Első fok: LG Berlin 17.12.2015 – 20 O 172/15 Másodfok: KG, Urt. v. 31.5.2017 – 21 U 9/16 végül: BGH 12.07.2018 AZ III ZR 183/17. Irodalmi értékelése: Wolfgang Litzenburger: BGH: Digitale Benutzerkonten sind vererblich. Anmerkungen. JZ. 2019. http://beck- online.beck.de/Print/CurrentMagazine? 03.06.2019.
[7] Landgericht Münster, 014. O. 565/18 Urteil. A kutatási összefoglaló készítésekor az ítélet még nem volt jogerős.
[8] A Facebook szabályozásának jogi problémáira kiváló elemzést adott Zödi Zsolt. Zödi Zsolt: Platformok, robotok és a jog. Új szabályozási kihívások az információs társadalomban. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018.
[9] Arthur Axel Wandtke: Persönlichkeitsschutz versus Internet. Politiker, Prominente im Fadenkreuz der Persönlichkeitsrechte, MMR 2019, 142.
