Jogszabályfigyelő: 2019. tavaszi törvényalkotási program


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Márciusban adatvédelmi és gazdasági tárgyú törvénymódosítások elfogadásával kezdődhet meg a törvényalkotás ebben az évben. Ez utóbbi módosítás a Ptk. jogi személyekkel kapcsolatos szabályait érinti, egyszerűsíti továbbá a cégbejegyzést, illetőleg célul tűzi ki a vállalkozásoknak a Ptk.-ból eredő nehézségeinek a feloldását és az uniós jogharmonizációt is. A szabályozás terjedelmét nagyként értékeli a törvényalkotási program. Ugyancsak jelentős terjedelmű törvénymódosítást jelent a közigazgatási bírósági szervezet felállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, májusi elfogadásra időzített javaslat. Várható még tőkepiacitörvény-módosítás, szakképzésitörvény-módosítás, adómódosítás is, valamint a…

Márciusban adatvédelmi és gazdasági tárgyú törvénymódosítások elfogadásával kezdődhet meg a törvényalkotás ebben az évben. Ez utóbbi módosítás a Ptk. jogi személyekkel kapcsolatos szabályait érinti, egyszerűsíti továbbá a cégbejegyzést, illetőleg célul tűzi ki a vállalkozásoknak a Ptk.-ból eredő nehézségeinek a feloldását és az uniós jogharmonizációt is. A szabályozás terjedelmét nagyként értékeli a törvényalkotási program.

Ugyancsak jelentős terjedelmű törvénymódosítást jelent a közigazgatási bírósági szervezet felállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, májusi elfogadásra időzített javaslat. Várható még tőkepiacitörvény-módosítás, szakképzésitörvény-módosítás, adómódosítás is, valamint a 2020-as költségvetés elfogadása és annak a „megalapozása”.

A törvényalkotási program itt érhető el >>

Joganyag:
Módosította:
Megjelent: www. parlament.hu
Hatályos:
Megjegyzés: törvényalkotási program


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.