Barta Bence: Termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás elhatárolása az EU bírósági ítéletek tükrében

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elhatárolása az áfa rendszerében első látásra egyszerű feladatnak tűnhet, de minél jobban közelítünk a kérdéskörhöz, annál jobban szembetűnik, hogy fogódzó hiányában könnyen elveszíthetjük a tájékozódást, és egy-egy részlet figyelmen kívül hagyása rögtön tévútra vezethet. Jelen írás ezen útvesztőben próbál némi támpontot nyújtani. 1. Az elhatárolás jelentősége A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elkülönítése az áfa rendszerében alapvető fontosságú. Az elkülönítést maga az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) már rögtön a törvény elején,…

A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elhatárolása az áfa rendszerében első látásra egyszerű feladatnak tűnhet, de minél jobban közelítünk a kérdéskörhöz, annál jobban szembetűnik, hogy fogódzó hiányában könnyen elveszíthetjük a tájékozódást, és egy-egy részlet figyelmen kívül hagyása rögtön tévútra vezethet. Jelen írás ezen útvesztőben próbál némi támpontot nyújtani.

1. Az elhatárolás jelentősége

A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elkülönítése az áfa rendszerében alapvető fontosságú. Az elkülönítést maga az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) már rögtön a törvény elején, a tárgyi hatály meghatározásánál leszögezi: adót kell fizetni az adóalany belföldön ellenérték fejében végzett termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után [Áfa tv. 2. § a) pont].

Magától adódik az első kérdés, hogy mi az oka annak, hogy a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elhatárolásáról kell beszélnünk? Erre a kérdésre a teljesség igénye nélkül az alábbi választ lehet adni:

– Az első legszembetűnőbb különbség az, hogy az áfatörvény más-más teljesítési hely szabályokat fogalmaz meg a termékértékesítésre és a szolgáltatásnyújtásra. A két esetre teljesen más ország áfaszabályai lehetnek alkalmazandóak: míg a termékek forgalmának adóztatására gyakorlatilag a termékek fizikai helye után kerül sor, addig a szolgáltatásnyújtás főszabálya esetében az adófizetést a felek egyikének letelepedése (székhelye, állandó telephelye, lakóhelye stb.) határozza meg.

– Emellett további fontos különbség az is, hogy az áfatörvény eltérő adókulcsokat rendelhet az egyes ügyletekhez, aszerint, hogy termékértékesítésről vagy szolgáltatásnyújtásról beszélünk. Az Áfa tv. 3. és 3/A. számú melléklete maga is külön listázza a kedvezményes adókulcsok (18 és 5 százalék) alá eső ügyleteket aszerint, hogy azok termékértékesítésnek, illetve szolgáltatásnyújtásnak minősülnek-e.

– Attól függően, hogy termék beszerzéséről vagy szolgáltatás igénybevételéről van szó, levonási tilalom is járhat az ügylettel. Így például egy személygépkocsi megvásárlása (termékbeszerzés) után a felmerülő áfatartalom főszabály szerint nem helyezhető levonásba, míg ha ugyanazt a személygépkocsit bérbe veszi (szolgáltatás igénybevétele) az adott adóalany, az áfa levonható lehet, ha a levonás feltételei egyébként fennállnak.

– Megemlítendő még, hogy az adófizetésre kötelezett személye is változhat termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás esetében. Egy lift beszerelése szolgáltatásnyújtásként fordítottan adózhat

[Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pont] az áfatörvény által meghatározott további feltételek fennállása esetén, míg egy lift értékesítése mint termékértékesítés egy belföldi adóalany által, amelyhez járulékos jelleggel szerelési munka is kapcsolódhat, nem eshet fordított adózás alá, annak kapcsán mindig a termék értékesítője lesz az adófizetésre kötelezett.

2. Az elhatárolás nehézsége, az Európai Bíróság szerepe

Ahogyan azt a bevezetőben is említettük, az elhatárolás első látásra egyszerűnek tűnhet: ha egy vásárló bemegy a boltba azzal a céllal, hogy almát vásároljon, könnyen megállapítható, hogy az ABC termékértékesítést fog megvalósítani a vásárló részére. Ha ezt követően a vásárló bemegy az ABC melletti kábelszolgáltató üzletébe, hogy tévé- és internet-előfizetést kössön, akkor a kábelszolgáltató szolgáltatását fogja majd igénybe venni.

Ugyancsak nem igényel behatóbb vizsgálatot, hogy a ruhaboltba betérő és kész öltönyt vásárló vevő részére a szabó öltönyt fog értékesíteni. Az is egyértelműnek tűnik, hogy ha a szabó nem a saját anyagával dolgozik, hanem valamennyi ruhaanyagot és gombot a vevő bocsátja a szabó rendelkezésére és a szabót kizárólag az öltöny megvarrásával bízza meg, a szabó szolgáltatást fog nyújtani a vevő számára. Mi a helyzet azonban akkor, ha a vevő kizárólag a ruhaanyag egy részét bocsátja a szabó rendelkezésére, és a munkához szükséges további anyagot a szabó a saját tulajdonában álló termékekből pótolja? Tekintettel arra, hogy ez a kérdés már nem válaszolható meg olyan egyértelmű módon, mint a korábbiak, alapos vizsgálatot érdemes végezni, hiszen – ahogy láttuk – a termékértékesítéskénti és a szolgáltatásnyújtáskénti minősítés könnyen eltérő adójogi következményekhez vezethet.

A szóban forgó vizsgálatot az adóhatósági és a magyar bírósági gyakorlat számbavételén túlmenően indokolt az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Európai Bíróság) ítélkezési gyakorlata alapján is górcső alá venni.

Tekintettel arra, hogy a forgalmi adóztatás a tagállamok közötti kereskedelmet is érinti, az Európai Unió tagállamai már régóta harmonizált áfaszabályokat alkalmaznak. A jelenleg hatályban lévő, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) szabályait minden tagállam köteles átültetni nemzeti jogrendjébe, és biztosítani, hogy nemzeti szabályainak értelmezése és jogalkalmazási gyakorlata során érvényesülnek e szabályok. Abban az esetben, ha a Héa-irányelv és a nemzeti adójogszabályok eltérnek egymástól az adózók terhére, a jogalkalmazás során biztosítani kell, hogy a Héa-irányelv rendelkezései érvényesüljenek. Az irányelv, mint közösségi jog részét képező jogforrás, autentikus értelmezését pedig az Európai Bíróság láthatja és látja el; az irányelv rendelkezéseinek értelmezése tárgyában hozott ítéletei iránymutatásul szolgálnak a gyakorlat számára.

Tekintettel arra, hogy az Európai Bíróság kiterjedt ítélkezési gyakorlattal bír a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás fogalmainak kidolgozása tekintetében, indokolt a két fogalom elkülönítésekor is figyelemmel lenni a gyakorlat során kikristályosodott alapelvekre.

 Az Adó szaklap 2018/7. számában megjelent cikkünk teljes szövege >>

---