Jogszabályfigyelő: Elektronikus bírósági iratok megismerése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bírósági ügyvitel szabályairól szóló, alábbiakban hivatkozott igazságügyi miniszteri rendelet módosítása lehetővé teszi a bírósági eljárásban érintett fél, beavatkozó, érdekelt, ezek képviselője, illetve az ügyész, terhelt és a védő (a továbbiakban együtt: kérelmező) részére, hogy Ügyfél Irathozzáférési Rendszeren (a továbbiakban: ÜIR) keresztül hozzáférhessen a folyamatban levő ügyében keletkezett, az elektronikus ügyiratban található elektronikus iratokhoz. Az ÜIR használatához a fentiekben jelzett kérelmezők regisztrációjára (a regisztráció során pedig az elektronikus azonosításukra van szükség), majd ezt követően az adott ügyirat megismeréséhez a már…

A bírósági ügyvitel szabályairól szóló, alábbiakban hivatkozott igazságügyi miniszteri rendelet módosítása lehetővé teszi a bírósági eljárásban érintett fél, beavatkozó, érdekelt, ezek képviselője, illetve az ügyész, terhelt és a védő (a továbbiakban együtt: kérelmező) részére, hogy Ügyfél Irathozzáférési Rendszeren (a továbbiakban: ÜIR) keresztül hozzáférhessen a folyamatban levő ügyében keletkezett, az elektronikus ügyiratban található elektronikus iratokhoz. Az ÜIR használatához a fentiekben jelzett kérelmezők regisztrációjára (a regisztráció során pedig az elektronikus azonosításukra van szükség), majd ezt követően az adott ügyirat megismeréséhez a már regisztrált kérelmezőnek hozzáférési kérelmet kell benyújtania.

A kérelmező csak olyan ügyben kérelmezhet hozzáférési jogosultságot, melyre az OBH által kiadott ügyfél-tájékoztató alapján jogosult. Az OBH az ügyfél-tájékoztatót a központi honlapon közzéteszi.

Az ÜIR-en keresztül nem hiteles másolatot lehet készíteni azokról az elért iratokról, „amelyek esetében a technikai feltételek fennállnak.”

Joganyag: 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet bírósági ügyvitel szabályairól
Módosította: 4/2020. (IV. 24.) IM rendelet
Megjelent: MK 2020/87. (IV. 24.)
Hatályos: 2020. 04. 25.
Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.