Jogszabályfigyelő: Változnak a polgári peres és közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2019. április 2-ai hatállyal változnak a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban a jogi képviselő nélkül eljáró felek számara előírt, kötelezően alkalmazandó nyomtatványok, illetve további nyomtatványok bevezetésére is sor kerül. Az alábbiakban hivatkozott rendelet mellékletében szereplő új nyomtatványok strukturáltabbak és jobban áttekinthetők a korábbiakban bevezetett nyomtatványoknál, és ezáltal bizonyára könnyebben is kitölthetők lesznek a személyesen, jogi képviselő nélkül eljáró felek számára. A jogszabály melléklete tartalmazza az összesen 21 darab különféle nyomtatványt, amelyeket az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH)…

2019. április 2-ai hatállyal változnak a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban a jogi képviselő nélkül eljáró felek számara előírt, kötelezően alkalmazandó nyomtatványok, illetve további nyomtatványok bevezetésére is sor kerül.

Az alábbiakban hivatkozott rendelet mellékletében szereplő új nyomtatványok strukturáltabbak és jobban áttekinthetők a korábbiakban bevezetett nyomtatványoknál, és ezáltal bizonyára könnyebben is kitölthetők lesznek a személyesen, jogi képviselő nélkül eljáró felek számára.

A jogszabály melléklete tartalmazza az összesen 21 darab különféle nyomtatványt, amelyeket az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) a honlapján elsősorban letölthető formában tesz közzé. Ezen felül a jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy szerkeszthető formában is elérhetővé tegyék a blankettákat.

A rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, azzal, hogy az abban szereplő nyomtatványokat a hatálybalépést követően előterjesztett beadványok esetében kell használni. A polgári perben a rendelet hatálybalépését megelőzően elrendelt, de azt követően előterjesztett hiánypótlást az új hiánypótlási nyomtatvány benyújtásával kell teljesítenie, „kivéve, ha a hiánypótlást elrendelő végzés a keresetlevél, a keresetet tartalmazó irat, a viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat vagy az írásbeli ellenkérelem nyomtatvány benyújtását rendelte el.”

A rendelet hatályba lépésével hatályát veszti a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványokról szóló 21/2017. (XII. 22.) IM rendelet.

Joganyag: 6/2019. (III. 18.) IM rendelet a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványokról
Módosította:
Megjelent: MK 2019/45. (III. 18.)
Hatályos: 2019. 04. 02.
Megjegyzés: új jogszabály


Kapcsolódó cikkek

2023. április 18.

Innovatív, automatizáltan készült kivonatok a Jogtáron

A Jogtáron az anonimizált bírósági határozatok (bhgy) keresését és áttekintését mostantól automatizáltan készült kivonatok segítik, amelyek egy jövőbe mutató, innovatív technológiával készültek: az NLP (természetes nyelvi feldolgozás) és ML (gépi tanulás) módszerével kinyert, 4 leginkább jellemző mondatot mutatják meg az ítéletből.

2021. július 8.

Jogtár®-kisokos: a Döntvénykeresés új lehetőségei a Jogtáron

Az idei évben különösen nagy hangsúlyt fektetünk a döntvénykeresés fejlesztésére. Ennek részeként újabb funkciók érhetők el a Jogtáron: szövegkörnyezet mutatása a döntvénykereső találati listájában, valamint speciális szűkítési és listarendezési lehetőségek.