1075 év börtönre ítéltek egy török tévés prédikátort


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adnan Oktar ismert muszlim tévés prédikátort a 24 vádpont között bűnszervezet alapítása és irányítása, politikai és katonai kémkedés, a Törökországban fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi gülenista hálózat támogatása, szexuális visszaélés, valamint zsarolás miatt vonták felelősségre.

Oktaron kívül a vádlottak padján ült még 235 követője is. A prédikátor „jobbkezeként” ismert Tarkan Yavast szintén számos bűncselekmény elkövetéséért 211 év szabadságvesztéssel sújtották.

Oktar egyike Törökország legmegosztóbb közéleti személyiségeinek. Saját televíziós csatornáján, az A9-en vezetett zenés beszélgetős műsorokat. A férfi az élőben sugárzott adásokban különféle témákat érintve az iszlám értékeiről prédikált a szinte kizárólag fiatalokból álló hallgatóságnak.

A programot időről időre az általa „cicuskáknak” nevezett lányok táncos előadásai szakították meg, amelyeket Oktar ülve nézett végig. A török médiahatóság 2018 februárjában néhány adás erejéig felfüggesztette a műsort, és pénzbírságot szabott ki az A9 csatornára, amiért a programban megalázták a nőket.

Oktart végül 2018 júliusában vették őrizetbe isztambuli luxusvillájában. A társai elleni rendőrségi razzia az ország több tartományára kiterjedt. A per 2019 szeptemberében kezdődött meg.

Oktar először belsőépítésznek tanult, majd filozófiát és történelmet hallgatott, végül azonban nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Harun Yahya álnéven számtalan könyv szerzője. Írásaiban többször hangot ad az ateizmust, a darwinizmust és a cionizmust bíráló nézeteinek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.