Áder János köszöntötte a 150 éves ügyészséget


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország büszke lehet igazságszolgáltatási rendszerére – mondta a köztársasági elnök a magyar ügyészi szervezet fennállásának, az első ügyészi törvénynek a 150. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián.

„Büszkén mondhatjuk: ma Magyarországnak saját hagyományaira épülő, az európai jogfejlődés tapasztalatait is felhasználó, minden jogállami próbát kiálló alkotmányos igazságszolgáltatási rendszere van”. Magyarországon több nyugat-európai országhoz képest is magas fokú a társadalmi biztonság; a bűnözés csökkenése, a társadalom biztonságérzetének növekedése az igazságszolgáltatás két legfontosabb értékmérője – mondta az államfő. Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője, jelentős szerepe van a törvényesség biztosításában és a jogok érvényesítésében – jelentette ki.

A jogi honfoglalás kora

Áder János felidézte: a kiegyezés korát – amely az igazságszolgáltatás egészét megújította – nem kis büszkeséggel szoktuk jogi honfoglalásnak nevezni. Magyarországon minden jogkereső állampolgár számára kiszámítható, a rendi különbségektől a törvény előtti egyenlőség irányába elmozduló, törvények által uralt igazságszolgáltatás jött létre. A bírósági szervezet 1861-ben újult meg, tíz évvel később pedig létrejött az állami vádhatóság. 150 évvel ezelőtt fogadta el az Országgyűlés azt a törvényt, amely elsőként határozta meg a magyar igazságszolgáltatás egyik kulcsszereplőjének, az ügyésznek a státusát. A központosított magyar ügyészség létrehozása a késő 19. század nagy kodifikációs korszakának alkotása – mondta.

ügyészség

Ha a kiegyezést követő igazságügyi reformot jogi honfoglalásnak nevezzük, akkor a második világháború utáni évtizedeket a jogi megszállás időszakának mondhatjuk – folytatta. A szocialista jogban és az igazságszolgáltatás rendszerében sokszor kerültek előtérbe az ideológiai és politikai szempontok. Néhány évtized alatt csökkent az igazságszolgáltatásra nehezedő ideológiai nyomás, de a jogi felszabadulás időszaka csak a rendszerváltással jött el. Az 1989-es alkotmányozás és jogalkotás – hasonlóan a kiegyezés korához – valódi és radikális reformot indított el, és ez a folyamat 2011-ben az új Alaptörvény megszületésével fejeződött be – fogalmazott Áder János.

Port Péter: Törvény és igazság!

Polt Péter legfőbb ügyész előadásában rámutatott: az ügyészség fő feladata az anyagi jogi igazság törvényes keretek közötti keresése. 1871-ben született meg az első modern magyar ügyészségi szabályozás, amely egy hierarchikus, a bírósági szervezet szintjeihez igazodó vádhatóságot hozott létre. Az ügyészség az igazságszolgáltatás meghatározó szereplője lett – idézte fel.

A legfőbb ügyész a jelen problémái közül felhívta a figyelmet a korrupcióra, a határon átnyúló gazdasági bűnözésre és szervezett bűnözésre. A korrupciós bűncselekmények nyomozása elkülönült struktúrában zajlik Magyarországon, amely a joguralom talaján az egyik legbiztonságosabb országgá vált – jelentette ki.

Polt Péter beszélt a modernizációs trendek és a kommunikációs technológia új kihívásairól is. A büntető igazságszolgáltatásról pedig azt mondta, a jövőben is nagy felelősség hárul erre a területre, a nemzetközi együttműködésnek az eddiginél is nagyobb jelentősége lesz többek között a kiberbűnözés és a korrupció elleni harcban.

Az ügyészség jelmondata: „Törvény és igazság!”; a jogállamot ennek szellemében „védjük és szolgáljuk” – fogalmazott a legfőbb ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.