Az alapvető jogok biztosa is vizsgálódik a Mátrai Erőmű ügyében
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alapvető jogok biztosa, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese útján az egészséges környezethez való alkotmányos jog, valamint a nemzet közös természeti öröksége védelmében eljárva tájékoztatást kér az érintett hatóságoktól a Mátrai Erőmű visontai telephelyén és annak környezetében történt környezeti elemeket érintő terheléssel kapcsolatban tett intézkedéseikről.
Dr. Kozma Ákos ombudsman a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese által adott tájékoztatás, valamint a hivatalához érkező panaszok, megkeresések alapján figyelemmel kíséri hazánk környezeti állapotát, annak változásait.
Hivatalához ugyanakkor az érintett állampolgárok részéről e környezeti terhelés ügyében, illetve a hatóságok ezzel kapcsolatos esetleges mulasztásáról ez ideig nem érkezett panasz. Egy országgyűlési képviselő az alapvető jogok biztosához intézett, írásbeli választ igénylő kérdésében azt részletezi, hogy az erőműben dolgozók, valamint a környezetében élők komoly egészségi és környezeti kockázatnak lehettek kitéve.
Szerinte több hatóság késedelemmel, illetve nem megfelelően tette meg a hatáskörébe tartozó intézkedéseket, amivel a testi és lelki egészséghez való joggal, illetve az egészséges környezethez való joggal kapcsolatos visszásságot okoztak. A képviselő ezért felvetette a kérdést, hogy az ombudsman „indít-e átfogó vizsgálatot a Mátrai Erőműnél tapasztalt egészségügyi és környezeti károkozás miatt?”.
Dr. Kozma Ákos válaszában rámutatott, hogy a sajtóban megjelent hírek ellentmondásos információkat tartalmaznak, ezért a képviselő kérdésének megválaszolásához mindenekelőtt – a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesével együttműködve – pontosan tisztázni kell a tényállást. Az ügyben érintett hatósági szervektől az elküldött írásbeli megkeresésekre válaszul beérkezett információk birtokában tud majd megalapozottan dönteni az esetleg szükséges további intézkedésekről.
(ajbh.hu)