Az ELTE csapata 2023-ban is ott lesz a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mediációs versenyén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói 2023-ban is indulnak az International Chamber of Commerce rangos mediációs versenyén. A február 6-11. között Párizsban megrendezésre kerülő nemzetközi eseményen 48 egyetem csapata méri össze tudását több mint 200 mediációs ülés szimulációja során.

Ez év februárban is Párizs ad otthont az International Chamber of Commerce (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara) immár 18. alkalommal megrendezésre kerülő mediációs versenyének, ahol a világ több mint 30 országából gyűlnek össze a legjobb egyetemi csapatok, hogy kiderüljön, ki tudja a legjobban kezelni, megoldani a konfliktusokat, rendezni a vitás helyzeteket.

Az ELTE csapata évről évre bebizonyította, hogy ott a helye a legjobbak között (2020-ban 3. helyezést értek el), és ez 2023-ban sincs másként. A hallgatókat ezúttal is dr. Inzelt Éva, az ELTE ÁJK Kriminológia Tanszékének adjunktusa készítette fel a versenyre, ahol a csapatoknak komplex kereskedelmi tárgyú üzleti problémákat kell tárgyaló felekként és angol nyelven megoldaniuk hivatásos mediátorok segítségével. A feladat elbírálásánál fontos szempont, hogy a felek mennyire jól képviselik az érdekeiket, mennyire haladnak egy kölcsönösen előnyös megoldás irányába és mennyire veszik figyelembe a kulturális különbségeket a tárgyalás során.

A tekintélyes verseny egy egyhetes rendezvénysorozat része, melynek keretében a csapattagok részt vehetnek mediációs továbbképzéseken és tréningeken, és egyúttal remek lehetőség arra, hogy a világ legkiválóbb mediációs szakembereivel találkozzanak, beszélgessenek.

Az ELTE csapatának ICC mediációs versenyen való részvételét a Wolters Kluwer Hungary Kft. is támogatja.

(A Jogászvilág kiadója a Wolters Kluwer Hungary Kft.)


Kapcsolódó cikkek

2017. szeptember 21.

A 350 éves ELTE ÁJK sikerei nemzetközi jogi versenyeken

Az ELTE jogi karának hallgatói évek óta komoly sikereket érnek el a nemzetközi jogi versenyeken. A különböző megmérettetésekről, az azokra való felkészülés kulisszatitkairól kérdeztük a diákok felkészítő tanárait. Kajtár Gábort a Jessup (USA) és Telders (Hollandia) perbeszédversenyekről, Inzelt Évát a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ILC) Nemzetközi Kereskedelmi Mediációs Versenyéről, Gosztonyi Gergelyt pedig az Oxford University által szervezett Monroe E. Price Media Law Moot Court médiajogi és szólásszabadsággal kapcsolatos versenyről kérdeztük.

2013. május 23.

A hamisítás jelene

A világ legtöbb országában ma már nem vitatott, hogy a hamisítás bűncselekmény, és ezért ennek szabályai sok ország büntető törvénykönyvében fellelhetőek. Az importjuk azonban nemzetközi szinten büntetőjogi értelemben még nem szabályozott, annak ellenére, hogy a hamis áruk nagy többsége import áruból származik.

2017. szeptember 15.

Alternatív vitarendezés a gazdaságban

A tavalyi év sikere után idén szeptember 28-29-én immár második alkalommal rendezik meg az Alternatív Vitarendezési Konferenciát, melynek a Magyar Tudományos Akadémia székháza ad helyet.