Az EP az EU alapjogi chartájába foglalná az abortuszhoz való jogot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Unió alapjogokat rögzítő chartájába kell foglalni az abortuszhoz való jogot, az uniós tagországoknak pedig biztosítaniuk kell a biztonságos, jogszerű és ingyenes hozzáférést a művi terhességmegszakításhoz – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 324 igen, 155 nem szavazattal és 38 tartózkodás mellett elfogadott határozatban az EP-képviselők felszólították az Európai Unió Tanácsát, hogy nyújtson be javaslatot az alapjogi charta 7. cikkének módosítására, amelyet szerintük azzal a szöveggel kell kiegészíteni, hogy „mindenkinek joga van a biztonságos és legális abortuszhoz”.

A képviselők szolidaritásukat és támogatásukat fejezték ki az Egyesült Államokban élő nőkkel és lányokkal, valamint arra szólították fel az amerikai kongresszust, hogy fogadjon el olyan törvényjavaslatot, amely szövetségi szinten védené az abortuszt.

A határozatban aggodalmukat fejezték ki a nemek közötti egyenlőséget ellenző csoportok egyre növekvő világ- és európai szintű támogatottsága miatt, és arra ösztönözték a tagállamokat, hogy jogilag ne büntessék az abortuszt, számolják fel a fennmaradó jogi, pénzügyi, társadalmi és gyakorlati korlátozásokat, amelyek egyes országokban még mindig akadályozzák a művi terhességmegszakításhoz való hozzáférést.

Kijelentették: az EU-tagországoknak mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül kell szavatolniuk a biztonságos, legális és ingyenes abortuszt, a szülés előtti és az anyasági egészségügyi szolgáltatásokat, valamint a HIV-megelőzéshez, és -kezeléshez való hozzáférést. Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak fokozniuk kell politikai támogatásukat azok számára, akik védelmezik az emberi jogokat, akik egészségügyi szolgáltatást nyújtanak, valamint azoknak, akik a szexuális és reproduktív egészség és jogok előmozdításán fáradoznak – tették hozzá határozatukban az Európai Parlament képviselői.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. november 27.

Az EP állást foglalt a lengyel abortusztörvényről

Az Európai Parlament szerint a lengyel nőknek joguk van a választásuk szerinti védelemhez magzatuk súlyos és visszafordíthatatlan károsodása esetén, és joguk van mindenfajta szexuális és reprodukciós egészséggel összefüggő egészségügyi ellátáshoz. A lengyel alkotmánybíróság ezt beavatkozásnak tekinti a belügyeikbe.
2019. május 31.

Nem maradt el Hollywood válasza a szigorú abortusztörvényre

Még több hollywoodi filmstúdió, a Viacom, a CBS, a Sony, az AMC, az NBCUniversal és a WarnerMedia is szót emelt a georgiai abortusztörvény ellen. A „túlzottan szigorú jogszabály” miatt újra kell gondolniuk az itteni produkciókat – írja a The Hollywood Reporter.