Az eu-s jognak megfelelően módosította szabályzatát az Airbnb


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb az uniós fogyasztóvédelmi hatóságokkal folytatott tárgyalások nyomán továbbfejlesztette és teljes mértékben egyértelművé tette fogyasztói ajánlatainak megjelenítését, összhangba hozva azokat az uniós jogi normákkal.

Az Európai Unió, illetve Norvégia és Izland nemzeti hatóságait összefogó Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) az Európai Bizottság támogatásával és a norvég fogyasztóvédelmi hatóság koordinálásával közösen értékelte az Airbnb tevékenységét és szolgáltatási feltételeit.

Az Európai Bizottság most bejelentette: az Airbnb a tárgyalások eredményeként minden olyan elvárásnak eleget tett, amelyet a Bizottság és a nemzeti hatóságok megfogalmaztak. A vállalkozás így összhangba hozta gyakorlatát és feltételeit az uniós fogyasztóvédelmi szabályokkal.

A fontosabb fejlesztések és változások a következők:

  • Szálláskeresésnél konkrét időpont megadásakor a találati oldalon mindig a teljes ár jelenik meg, az alkalmazandó kötelező díjakkal és illetékekkel (például szolgáltatási díjakkal, takarítási díjakkal és helyi adókkal) együtt. A későbbi oldalakon nem bukkanhatnak fel újabb kötelező díjak.

  • Az Airbnb egyértelműen feltünteti, hogy az adott szállást magán- vagy hivatásos szállásadó kínálja-e.

  • A cég az Európai Bizottság online vitarendezési platformjára vezető, könnyen hozzáférhető linket helyez el honlapján, valamint feltünteti a viták rendezéséhez szükséges információkat.

A vállalkozás egyúttal felülvizsgálta szolgáltatási feltételeit is, amelyekben ezentúl:

  • egyértelműen kimondja, hogy a felhasználók a lakóhelyük (országuk) szerint illetékes bírósághoz fordulhatnak az Airbnb-vel kapcsolatos ügyekben;

  • elismeri, hogy a felhasználóknak alapvető joguk beperelni a szállásadót személyes vagy egyéb kár esetén;

  • vállalja, hogy nem változtatja meg egyoldalúan a feltételeket anélkül, hogy erről előzetesen ne tájékoztatná egyértelműen a fogyasztókat, és ne adna számukra lehetőséget szerződésük felmondására.

Hazánkban a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálta az Airbnb fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait. Az eljárás végül a cég kötelezettségvállalásával zárult 2018-ban, amely alapján a társaság módosította a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjaival kapcsolatosan. Az Airbnb többek között vállalta – eleget téve a magyar hatóság előírásának –, hogy

  • magyar nyelvű weboldalain a fogyasztók az utazás dátumának megadása után a teljes, valamennyi díjtételt (pl. a takarítási díjat és a további vendég után fizetendő díjakat) tartalmazó árat látják;

  •  az utazás dátumának megadása nélküli kereséskor a fogyasztók az ár értelmezését segítő, figyelmeztető üzenetet látnak arról, hogy a teljes árat – amelyet idegenforgalmi jellegű adók is növelhetnek – a dátum és a vendégek számának megadását követően ismerhetik meg.

A vállalások kiterjedtek továbbá a pénzváltásból és a kerekítésből adódó eltérések megszüntetésére is.

Az Európai Bizottság sajtóközleményét a közös fellépés eredményéről a Bizottság honlapján olvashatják.

A magyar versenyfelügyeleti eljárás eredményéről a Gazdasági Versenyhivatal honlapjáról tudhatnak meg többet.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.