
Forrás: ITM
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2021. január 1-jétől jelentősen megváltozó kötelező jótállási szabályok a javítási határnapok, feltételek módosításával is a vásárlók érdekeit szolgálják.
Forrás: ITM
Az elmúlt 12 hónapban 214 közlöny közel 12 ezer oldalán (11773) csaknem ötezer jogszabály jelent meg. Ezek nagy része módosító jogszabály, némelyik közülük akár 200-300 másikat is módosít.
Megalakult az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató Kiberkoalíció, amely nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására – jelentette be Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szakmai konferenciáján szerdán Budapesten.
Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az Európai Tanács az elmúlt napokban egyhangúlag jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai foglalták össze.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!