Egy holland bíróság a menekültközpontok körülményeinek javítására kötelezte az államot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy holland bíróság arra kötelezte az államot, hogy tegyen lépéseket a menedékkérők elhelyezésének javítására, különösen a Ter Apel-i regisztrációs központban, ahol elfogadhatatlan körülmények uralkodnak – írta csütörtökön a Dutchnews hírportál.

A Vluchteligenwerk Nederland holland menekültügyi szervezet pár hete fordult bírósághoz a menekültszállások ügyében. A szervezet előzőleg augusztus elejéig adott ultimátumot a holland kormánynak, hogy megtegye a megfelelő lépéseket és elegendő férőhelyet, valamint normális életkörülményeket biztosítson a menedékkérők számára, de ez véleményük szerint nem történt meg.

A bíróság csütörtökön kimondta, hogy „minden menekültnek joga van tetőhöz a feje fölött, legalább 4 négyzetméteres helyiséghez, zárható ajtóhoz és nyitható ablakhoz”, valamint elegendő élelemhez, ivóvízhez és megfelelő higiéniai szolgáltatásokhoz. A bíróság kötelezte a kormányt, hogy javítsa a Ter Apelben és más átmeneti menekültszállásokon az életkörülményeket, úgy, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi normáknak. A testület ugyanakkor elutasította a menekültszervezet érvelését, miszerint a kormánynak minden menekültet egyformán kellene kezelnie. A bíróság szerint az orosz invázió elől menekülő ukránok „más helyzetben” vannak, mint a többi menekült.

A bíróság két hetet adott a kormánynak arra, hogy javítsa a Ter Apel-i központban élő, kísérő nélküli kiskorúak életkörülményeit. Jelenleg mintegy 300 gyermek él a létesítményben, holott csak 55 férőhely van számukra kialakítva. Eric van der Burg menekültügyi államtitkár szóvivője azt mondta, hogy tárgyalásokat folytat a Vluchtelingenwerkkel, és levélben kér segítséget a helyi hatóságoktól a kísérő nélküli gyermekek elhelyezéséhez.

„Osztjuk a Vluchtelingenwerk aggodalmait, de jelenleg nem tudjuk azt kínálni a menedékkérőknek, amire korábban képesek voltunk. Az viszont elsődleges számunkra, hogy a kiskorúakat biztonságos környezetben, humánusan módon helyezzük el” – nyilatkozta a szóvivő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 8.

A belga könyvelők és a szolgáltatásnyújtás szabadsága

A szerző alábbi cikkében az Európai Unió Bíróságának 2020. február 27-ei ítéletét elemzi, mely az Európai Bizottság kontra Belga Királyság-ügyben[1] született a belga könyvelők és a szolgáltatásnyújtás szabadságát górcső alá véve.