EJEB: nem sértik az emberi jogokat a kötelező védőoltások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki ítéletében elutasította több csehországi szülő keresetét, akik azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert a hatóságok pénzbírsággal sújtották őket gyermekeik kötelező védőoltásainak megtagadása miatt, illetve az óvodák elutasították gyermekeik felvételét.

A bírói testület álláspontja szerint esetükben nem áll fenn emberi jogi jogsértés, mivel a „kötelező védőoltások szükségszerűek egy demokratikus társadalom működéséhez”.

Az EJEB kimondta: Csehországban általános jogi kötelezettség a gyermekek beoltatása, amely ugyan fizikai erőszakkal nem érvényesíthető, de az azt megtagadókat pénzbüntetéssel sújthatják a hatóságok, továbbá az óvodáknak és bölcsődéknek jogukban áll elutasítani a be nem oltott gyermekek felvételét. A bírák megjegyezték, hogy bár a nem kívánt orvosi műveletek elvégzése a magánélet tiszteletben tartásának jogát sértheti, ebben az esetben a cseh hatóságok törvényes célokat követtek mások egészséghez fűződő jogainak védelme érdekében. Hozzátettek, hogy Csehországban a kötelező vakcinációt a nemzeti egészségügyi hatóságok is teljes mértékben támogatják, továbbá a felperesek által kifogásolt intézkedések valójában a gyermekek egészségvédelmi érdekeit szolgálják, mivel hozzájárulnak a nyájimmunitás kialakulásához.
A testület felhívta a figyelmet arra is, hogy az óvodai felvétel megtagadása nem büntető, hanem megelőző intézkedés volt a hatóságok részéről.

„Mindazonáltal hogy a gyermekek személyiségfejlődési szempontból fontos lehetőséget vesztenek el azáltal, hogy nem vesznek részt az óvodai oktatásban, miután elérték az iskolakötelezettségi kort, védőoltások nélkül is járhatnak majd oktatási intézményekbe” – tette hozzá a testület.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. április 6.

A karantévézés egy éve

Alaposan megváltoztak televiziónézési szokásaink a koronavírus-járvány és bezártságunk idején, ami nem meglepetés, inkább az az érdekesség, hogy miként.