Először indult per Vatikánban történt szexuális gyerekbántalmazás miatt
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vatikánváros területén található gyermekkollégium papját szexuális erőszakkal vádolják, a rektort pedig az ügy elhallgatásával.
A zárt ajtók mögötti tárgyaláson vádlottként Gabriele Martinelli egykori szeminaristának, jelenlegi papnak kellett megjelennie a vatikáni bíróságon, valamint Enrico Radice atyának, volt rektornak. Ez az első alkalom, hogy a gyermekekkel szemben elkövetett visszaélés a Vatikán területén történt. Rendkívülinek számít, hogy a papokat érintő ügyet nem a hittani kongregáció, hanem a vatikáni bíróság tárgyalja.
A pápai állam ügyészsége 2019-ben indított vizsgálatot a többek között az olasz sajtóban megjelent vádak alapján. Gabriele Martinellit kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, a tizenkét éven át rektor Radice atyát pedig az ügyek elhallgatásával.
A visszaélések a Szent X. Piusz pápáról elnevezett, úgynevezett élőszemináriumban történtek. Az intézmény 1965 óta a Vatikán területén működik, nem messze a Ferenc pápa lakhelyeként ismert Szent Márta háztól.
A kollégiumot felső tagozatos általános iskolás és gimnazista fiúgyerekek számára hozták létre, akik papi szolgálatra készülnek. A kollégium tagjai szoktak ministrálni például a Szent Péter-bazikában bemutatott miséken.
A vizsgált ügyek 2012 előtt történtek, amikor a most harminc éves Gabriele Martinelli az intézetben élt, először gyermekként, később szeminaristaként. Pappá 2017-ben szentelték fel. Az áldozatok tanúvallomása szerint Gabriele Martinelli már intézeti gyerekként is szexuálisan visszaélt a kisebbekkel. Az intézet három egykori lakója is tanúvallomást tett Gabriele Martinellivel szemben, közöttük egy lengyel fiú, aki 2009 és 2014 között élt a kollégiumban.
(MTI)