Elsőfokon öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélték a badacsonyi borászt agyonverő férfiakat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt év hat hónap, valamint öt év börtönbüntetésre ítélt a Veszprémi Törvényszék nem jogerős döntésével két férfit, amiért  2018-ban Badacsonyban bántalmaztak egy borászt, aki a helyszínen meghalt – közölte a törvényszék.

A tájékoztatás szerint az elsőfokon eljáró bíróság az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett halált okozó testi sértésben és garázdaságban, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt mondta ki bűnösnek. Ezért őt öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, és nyolc hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől.

A másodrendű vádlott társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés és garázdaság miatt öt év börtönbüntetést kapott – közölték. A két vádlottat emellett több mint 1,8 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság.

A bírói indoklás szerint a sértett bántalmazása áttételesen és közvetetten volt kapcsolatban halálával. A számára is ismeretlen szívbetegséggel rendelkező férfit 12 kis és közepes erejű ütés érte, és ezek, valamint a pszichés stressz is hozzájárultak a halálát okozó keringési rendellenességhez.

Az ügyben a bíróság 11 különböző szakértő véleményét hallgatta meg, a végső álláspontot az Egészségügyi Tudományos Tanács közreműködésével alakították ki.

A döntés ellen a vádlottak és védőik felmentésért, míg az ügyész a középmértéket megközelítő, a jelenleginél súlyosabb büntetésért fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 9.

Viccelődésre halálos ütéssel felelt egy részeg Tatabányán

Halált okozó testi bűntette miatt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki Tatabányán, az egyik benzinkúton ököllel úgy megütötte a sértettet, hogy az a földre esve beverte a fejét, majd a kórházban meghalt.
2018. október 19.

Négy év járt a halált okozó testi sértésért

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. október 19-én halált okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte B. B. vádlottat.