Iszapömlés: szabadságvesztést kért az ügyész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenhárom vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyész a Győri Törvényszéken, a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásának szerdai tárgyalási napján.

Az ügyész vádbeszédében a tizenhárom vádlott büntetőjogi felelősségéről beszélt „Magyarország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófájában”.

Közölte: a vádlottak, bár nem előidézői a történteknek, a vörösiszap-katasztrófa következményeit az elvárható magatartással mérsékelhették volna.

Úgy fogalmazott, hogy a per vádlottjainak, a Magyar Aluminium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori menedzsmentjének felelőssége abban áll, hogy a katasztrófát megelőzően, 2010 nyarán felismerték ugyan, hogy veszélyhelyzet állhat elő, de azt nem előzték meg. A katasztrófa bekövetkezte után pedig nem értesítették időben sem a lakosságot, sem az illetékes szerveket – a mentőket, a tűzoltóságot, a rendőrséget, a katasztrófavédelmet, a polgári védelmet, önkormányzatokat, a vízügyi igazgatóságokat és a MÁV-ot. A történtek következményei így még súlyosabbá váltak.

A gátszakadás után a vádlottak csak egymással beszéltek telefonon, és elmentek a 10-es kazettához is, ahol felismerték a katasztrófa nagyságát, de „hírzárlatot rendeltek el”. Tudták, hogy a gátszakadás milyen következményekkel járhat, hogy mi ömlik a kazettából, hogy emberéletek kerülnek veszélybe, ennek ellenére nem nyújtottak segítséget – hangsúlyozta az ügyész. Hozzátette: hatékony közbeavatkozással sokak sérülését és javainak elvesztését megakadályozhatták volna.

Kifejtette: a vádlottak tisztában voltak a Mal Zrt. területén elhelyezkedő északi fal „nem egyenletes süllyedésével”, illetve a 10-es kazettában tárolt vörösiszap szivárgásával – ami jelentősen hozzájárult a katasztrófa bekövetkeztéhez – azonban nem intézkedtek.

Azt mondta, a tározóban vörösiszap felületén túl nagy mennyiségű lúgos, maró hatású vizet tároltak, ami szintén nagyban hozzájárult a katasztrófa bekövetkeztéhez. A kazettát a „józan logika alapján” sem lehetett volna csordultig tölteni, valamint a cég saját biztonsági előírásai sem tették volna ezt lehetővé – tette hozzá.

A szükséges monitoring- és karbantartási kötelezettség elmaradását is komoly veszélyforrásnak nevezte.

Az ügyész szerint a létesítmény üzemeltetői a felelősek a katasztrófáért, bár tervezési, kivitelezési hibák is előfordultak, de ez személyre lebonthatóan évtizedek távlatában nem állapítható meg.

Vádbeszédében azt mondta: közveszély előidézéséért és annak következményeiért üzemeltetési, ellenőrzési, intézkedési mulasztásai miatt tizenegy vádlott, ezeken túlmenően hulladékgazdálkodás rendjének megsértéséért négy vádlott felelős.

Az ügyész a vádlottak bűnösségének kimondását különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás, halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indítványozta.

Az ügyészség bizonyítottság hiányában két vádlott felmentését indítványozta, akit korábban a katasztrófa utáni értesítési (segítségnyújtási) kötelezettség elmulasztásával vádoltak.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben tizenöt ember – köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja – ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

A vörösiszap-per megismételt elsőfokú tárgyalása 2017. december 11-én kezdődött. Az előző eljárásban az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában a per mind a tizenöt vádlottját felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint hulladékgazdálkodás rendjek megsértésének vádja alól. A törvényszék szerint a katasztrófa oka „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék határozatát és új eljárás lefolytatását rendelte el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.