Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlata miatt
Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban – közölte a GVH csütörtökön.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tényleges életfogytiglan helyett életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a pécsi pszichológusnő gyilkosát másodfokon.
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla szerdán Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosának büntetését. Az első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Péntek Lászlót a táblabíróság jogerősen is életfogytiglanra ítélte, de azzal, hogy leghamarabb 40 év múlva feltételesen szabadlábra helyezhető.
A 26 éves férfi tavaly július 8-án, hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta a Pécsi Törvényszék idén áprilisban hozott határozatát, amelyben a vádlottat aljas indokból elkövetett emberölésben és kifosztásban mondta ki bűnösnek, nem látta azonban indokoltnak, hogy a legsúlyosabb büntetést szabja ki vele szemben.
Péntek László beismerte a gyilkosságot, de tagadta, hogy a nőt brutálisan bántalmazta és megerőszakolta volna. Az ellene indult büntetőeljárásban azzal védekezett, hogy Bándy Katával már hetekkel a tett előtt megismerkedett, sőt intim kapcsolatba került. Vallomása szerint azért fojtotta meg, mert indulatba jött, mivel a nő nem vállalta fel a kapcsolatukat.
A korábban tizenegyszer büntetett férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás miatt marasztalta el, ezért tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság a férfi bűnösségére a részbeni beismerő vallomásából, a hazugságvizsgálat, az áldozat körme alatt és a táskáján talált DNS-minták vizsgálati eredményeiből, szakértők, tanúk vallomásaiból, továbbá köztéri, benzinkúti kamerák felvételeiből következtetett.
A vádlotti és védői fellebbezések okán az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta a Pécsi Törvényszék korábbi határozatát, nem látta azonban indokoltnak, hogy a legsúlyosabb büntetést szabja ki Péntek Lászlóval szemben. A tanácsvezető bíró hangsúlyozta: a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést csak kivételes esetekben, olyan bűnelkövetőknél alkalmazandó, akik a legkirívóbb, többszörösen minősített életellenes tetteket követik el, s akiknél ezt korábbi bűnözői múltjuk is megalapozza. Makai Lajos utalt rá, hogy Péntek Lászlónak a mostanit megelőzően kisebb súlyú bűncselekményei voltak, a terhére rótt emberölést pedig nem egyenes, hanem eshetőleges szándékkal követte el, azaz célja nem a sértett megölése volt, de abba beletörődve cselekedett, hogy áldozata belehalhat a bántalmazásba.
A bíró hangsúlyozta: a jogalkalmazóknak megfelelő mértéktartást kell tanúsítaniuk, nem engedhető meg, hogy az érzelmek és a társadalom nyomása tükröződjön az ítéletekben.
Makai Lajos szólt arról is, hogy a feltételes szabadlábra helyezés kedvezménye nem jelenti azt, hogy az elítélt az abban meghatározott idő letelte után automatikusan szabadul. Péntek László esetében 40 év után fogják megvizsgálni ennek lehetőségét.
A másodfokú tárgyaláson a vádlott védője határozott időtartamú szabadságvesztés kiszabását kérte Péntek Lászlóra, ezt azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság által leírt tényállásból arra lehet következtetni: a vádlottnak akár harminc perce is lehetett arra, hogy a bűntett helyszínére visszamenjen, s akkor vegye el áldozata értékeit. Így fennáll a lehetősége annak, hogy nem kifosztást, hanem lopást követett el, ez pedig nem alapozza meg a halmazati büntetés kiszabását. Az ügyvéd a Pécsi Törvényszék és a Pécsi Ítélőtábla által korábban tárgyalt ügyekben hozott ítéleteket ismertetve igyekezett meggyőzni a bíróságot, hogy Péntek László első fokon túlzóan szigorú büntetést kapott.
A védő kifogásolta, hogy szerinte az enyhítő körülményeket – például Péntek László beismerő vallomását – kisebb súllyal, a súlyosító körülményeket pedig indokolatlanul nagy nyomatékkal vette figyelembe a Pécsi Törvényszék.
Makai Lajos bíró ezekkel kapcsolatban kitért arra, hogy a vádlott három vallomásában is következetesen állította: a nő értékeit közvetlenül azután vette el, hogy megfojtotta. A beismerő vallomást nem lehetett nyomatékos enyhítő körülményként értékelni, mert Péntek László megváltoztatta, és cinikus, kegyeletsértő módon azt állította: intim viszonyba került Bándy Katával.
Hozzátette: megtalálták a helyszínen az elkövető DNS-ét, a bűnjeleket, bizonyítást nyert, hogy eladta a sértett mobiltelefonját, azaz bűnösségére e bizonyítékokból is lehetett következtetni. A bűntett országos felháborodást keltett, alkalmas volt a köznyugalom megzavarása, a félelemérzet növelésére.
(Forrás: MTI)
Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban – közölte a GVH csütörtökön.
Időszerűség, szakmaiság és kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla tavalyi munkáját – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön.
Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!