Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A júniustól állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában – közölte kedden a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A távmunka elfogadottságát a járványhelyzet Magyarországon is jelentősen megerősítette. A lehetőség nagyban hozzájárult a gazdaság stabilitásának megőrzéséhez, a munkahelyek megtartásához a vírusválságban. 2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek. A veszélyhelyzeti szabályozás érdemben mérsékelte az adminisztrációs terheket, rugalmasabbá tette az előírásokat. A bevált gyakorlat fenntartását a kormány javaslatára az Országgyűlés is indokoltnak találta – írja a TIM.
A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is. Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia. A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (rezsi, internet, biztosítás stb.).
Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembe vételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló.
A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka (ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat) esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.
A minisztérium közleménye kitér arra is, hogy a munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredményeknek köszönhetően többen dolgoznak Magyarországon és kevesebb az álláskereső, mint a rendszerváltás óta bármikor. A kormány változatlan célja a teljes foglalkoztatás elérése és megvédése. A 2010-es 56 százalékhoz képest a foglalkoztatottak aránya tartósan 74 százalék fölött alakul. A ráta a fiatalok, kisgyereket nevelő szülők elhelyezkedésének támogatásán, a munkaerő-piaci mobilitás élénkítésén túl a nem tipikus foglalkoztatási formák, a részmunkaidő és a távmunka kiterjesztésével javítható tovább. A rugalmasabb átmeneti szabályozás törvénybe foglalása hathatósan segítheti az otthoni munkavégzés térnyerését.
(MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!