Legalább 23 ezren várnak tartózkodási engedélyre, újakat pedig be sem lehet adni február végéig


Az idegenrendészeti törvény módosítása miatt január 1. és február 29. között nem lehet beadni tartózkodási engedély iránti kérelmet Magyarországon, és néhány kivételtől eltekintve a korábban beadott kérelmek elbírálása is szünetel. December 31-ig 26 602 ilyen kérelem érkezett be az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósághoz (OIF), több közülük azért, mert az év végén üzemzavar volt a OIF informatikai rendszerében. Emiatt volt, aki nem tudta feltölteni az okmányát, más az igazgatási díjat nem tudta befizetni.

444 cikke szerint a törvénymódosítás jelentős kihívás elé állította a külföldi, harmadik országból származó vendégmunkásokat foglalkoztató cégeket, hiszen a várt munkaerő nem tud beérkezni Magyarországra. Emiatt, írja a lap, többen kerülőutakon gondolkodnak: ilyen például a C típusú üzleti vízum igénylése, amit jellemzően üzleti tárgyalásokra vagy rövid távú kiküldetésekre érkező külföldieknek szoktak kiadni, de ezeket jellemzően vezető beosztású emberek kapták meg, legalábbis eddig.

Egy másik megoldás szerint arra is van lehetőség, hogy egy másik tagállamba bevigyenek egy vendégmunkást, és onnan irányítsák át Magyarországra.

A lap szerint jelenleg teljesen bizonytalan, hogy mi fog történni a határidő letelte után, sikerül-e a jogi szabályozás részleteiről megegyeznie a Belügyminisztériumnak, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ugyanis mind mást gondol – például arról is, milyen nemzetiségűek lehetnének a befogadható vendégmunkások. Az is bizonytalan, hogyan képzelik el a vendégmunkáskvóta gyakorlati alkalmazását. Azt írják, több cég is arra számít, nem lesz megegyezés márciusra, márpedig vannak olyan vállalatok, ahol már ősszel gyárat kellene avatni, de munkások híján ez a határidő veszélybe kerül.

Az OIF a 444 megkeresésére azt írta, hogy április 30-ig igyekeznek a december 31. előtt beadott kérvényekben döntést hozni, ha minden adat rendelkezésre áll az ügyeknél.

Forrás: Telex


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.