Letartóztatták Portik Tamás másodrendű vádlott fiát, aki kávét öntött a bíró arcába


A bíróság csütörtökön elrendelte, hogy tartóztassák le a Fenyő-gyilkosság másodrendű vádlottjának fiát, aki kávét öntött a bíró arcába – tudatta a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága közleményben.

Az eljárás adatai szerint a Fenyő-gyilkosság másodrendű vádlottjának – Portik Tamásnak – a fia kedden a Fenyő-ügy tárgyalására igyekvő Póta Péter bíró elé lépett, és közölte vele, hogy szerinte az apja ügyében törvénytelenül jár el, megsérti a jogait. A bíró jelezte a férfinak, hogy nem beszél vele, és megpróbálta kikerülni. Ezt megakadályozandó a gyanúsított a kezében lévő kávéspohár tartalmát a bíró arcába öntötte, aminek következtében a bíró szemébe, arcára és ruházatára nagyobb mennyiségű hideg kávé került. A bíró kénytelen volt megállni.

A cselekmény hivatalos személy elleni erőszak megállapítására alkalmas, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, fokozottan veszélyes a társadalomra az elkövetés módja és a sértett személye miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtöki ülésén a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta, hogy bűnismétlés, valamint szökés, elrejtőzés veszélye miatt a bíróság rendelje el a yanúsított letartóztatását egy hónapra. A gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását, elsődlegesen szabadlábra helyezést, másodlagosan távoltartás elrendelését indítványozta.

A nyomozási bíró szerint az ügyészi indítvány megalapozott, ezért elrendelte a gyanúsított letartóztatását március 1-jéig. A gyanúsított korábban lemondott magyar állampolgárságáról, nincs adat magyarországi egzisztenciális kötődéséről, családja és munkája Svájchoz köti. Magyarországon bejelentett lakcímmel nem rendelkezik. Miután a büntetőeljárással és az abban elfoglalt helyzetével elégedetlen, azt tisztességtelennek tartja, ezért alappal lehet arra következtetni, hogy a felelősségre vonás alól megpróbál kibújni. Mindezek alapján a kerületi bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok jelenleg csak a letartóztatás alkalmazásával biztosíthatók – közölte a törvényszék.

A Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás médiavállalkozót elsőrendűként azzal vádolják, hogy először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Tasnádi ugyan átvett egy nagyobb összeget ezért, de a gyilkosságot nem szervezte meg. Gyárfás ezután bízta meg Portik Tamás másodrendű vádlottat Fenyő megölésével. A gyilkosságot 1998. február 11-én hajtott végre a számos akkori, alvilági leszámolás ügyében azóta már jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohác. Portik évek óta több másik súlyos ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti. Gyárfás és Portik is tagadja az ellene emelt vádat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.