Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azokat az intézkedéseket, amelyek a járványügyi helyzetben a bírósági munkatársak és az ügyfelek egészségének védelmét szolgálják továbbra is be kell tartani.
A 2020. március 15-e óta tartó rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon. A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Kormányrendelet értelmében a bíróságok a veszélyhelyzet időtartama alatt is működnek, azonban továbbra is be kell tartani azokat az intézkedéseket, amelyek a járványügyi helyzetben a bírósági munkatársak és az ügyfelek egészségének védelmét szolgálják.
A bíróság épületébe az ügyfelek főszabályként továbbra sem léphetnek be és a személyes ügyfélfogadás is szünetel a kezelőirodákon. A bíróság az eljárási cselekményeket lehetőség szerint elektronikus hírközlő hálózat vagy más elektronikus kép- és hang továbbítására alkalmas eszköz útján foganatosítja.
Bírósági eljárásokat továbbra is lehet kezdeményezni, valamennyi ügyszakban biztosított az elektronikus ügyindítás. Az ügyindításhoz ügyfélkapu, cégkapu vagy hivatali kapu regisztráció szükséges. A papír alapú beadványok postai úton benyújthatóak.
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!