Megválasztották az új OBT tagjait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény szerint a bíróságok központi igazgatásának felügyeletét ellátó Országos Bírói Tanács (OBT) megbízatása 6 évre szól. A 2012-ben megalakult testület mandátuma idén lejárt, ezért új tagokat kellett választani. Az új OBT tagjait megválasztó küldöttértekezletet 2018. január 15-én tartották a Magyar Igazságügyi Akadémián.


Az OBT küldötteket a Kúria teljes ülésén, az ítélőtáblák és a törvényszékek összbírói értekezletein választották meg. A megválasztott elektorok száma összesen 130 fő volt. 2018. január 15-én ők választották ki maguk közül azt a 14 bírót titkos szavazással, akik az új OBT tagjai és azt a 14 bírót, akik a póttagjai lettek. Az OBT 15. tagja a törvény szerint a Kúria elnöke. 
 
Az új OBT megválasztott tagjai:
dr. Fatalin Judit, a Fővárosi Ítélőtábla bírája,
dr. Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, 
dr. Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke, 
dr. Rochlitz Zoltán László, a Szolnoki Törvényszék tanácselnöke, 
dr. Szabó Sándor, a Szombathelyi Törvényszék csoportvezető bírája, 
dr. Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezetője, 
dr. Gaider Bálint, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája, 
dr. Hornyák Zsolt Sándor, a Debreceni Járásbíróság bírája, 
dr. Léhmann Zoltán, a Váci Járásbíróság elnökhelyettese,
dr. Matusik Tamás, a Budai Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája,
Őzéné dr. Hajdu Mária, a Szentesi Járásbíróság elnöke,
dr. Seres Lívia, a Nyírbátori Járásbíróság elnöke,
dr. Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája,
dr. Demjén Péter, az Észak-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetője. 

Az új OBT póttagjai:
dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla bírája,
dr. Szentgyörgyi-Biró Enikő Borbála, a Veszprémi Törvényszék csoportvezető bírája, 
dr. Tőzsér Lajos, az Egri Törvényszék kollégiumvezetője, 
dr. Toma Attila László, a Nyíregyházi Törvényszék bírája,
dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék kollégiumvezetője, 
dr. Varga Eszter Ágnes, a Budapest Környéki Törvényszék kollégiumvezetője,
dr. Tóth Györgyi, a Veszprémi Járásbíróság bírája,
dr. Sarkantyu Szabolcs, az Esztergomi Járásbíróság bírája,
dr. Paál Rita, a Kaposvári Járásbíróság elnökhelyettese,
dr. Varga Magdolna, a Békéscsabai Járásbíróság elnöke,
dr. Csontos Katalin, a Salgótarjáni Járásbíróság bírája,
Gillyné dr. Malkócs Angéla Katalin, a Kecskeméti Járásbíróság elnöke,
dr. Snellenperger Judit Ildikó, az Egri Járásbíróság bírája,
dr. Tímár Tünde, a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke. 

(birosag.hu)

[htmlbox BDT]


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.