Megválasztották S. Szabó Pétert


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. S. Szabó Pétert, a BÜK titkárát a CCBE Pénzügyi Bizottságának tagjává választották.


A 2014. szeptember 12-én Milánóban megtartott CCBE (Európai Ügyvédek Tanácsa) rendkívüli plenáris ülésen 3 évre megválasztották a CCBE Pénzügyi Bizottságát – írja a BÜK Hírlevél. A MÜK Magyar Delegációt nagy elismerés érte, ugyanis dr. S. Szabó Pétert a Pénzügyi Bizottság tagjának választották.

A Pénzügyi Bizottság a CCBE költségvetését készíti elő, a CCBE pénzügyi kiadásait felügyeli és pénzügyi kérdésekben ajánlásokat, véleményeket fogalmaz meg a CCBE döntéshozó testületeinek, az Állandó Bizottságnak és a Plenáris ülésnek.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.