Nőnek adta ki magát az intim képekkel zsaroló férfi – felfüggesztett börtönt kapott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen 20 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és több mint egymillió forintos kártérítésre kötelezett a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken egy férfit, aki női álprofillal kicsalt intim képekkel zsarolt egy férfit.

A vádlott még 2017-ben egy társkereső oldalon nőnek adta ki magát, az álprofilnak köszönhetően vette fel vele a kapcsolatot egy férfi. A vádlott – akivel naponta váltott üzeneteket – rávette áldozatát arra, hogy intim jellegű fotókat küldjön magáról.

A kapcsolatváltások során vonatjegyvásárlásra, gyermek betegségére és más okokra hivatkozva kölcsönt is kért a vádlott, mégpedig egy ismerőse – a másodrendű vádlott – nevén lévő, de közösen használt bankszámlára. A sértett eleinte eleget tett a „nő” kérésének, de később elzárkózott ettől, ezért a vádlott fenyegető üzeneteket küldött neki, hogy amennyiben nem fizet neki, közzéteszi az intim tartalmú fényképeit.

Mire a sértett a rendőrséghez fordult, már mintegy 1,1 millió forintot zsarolt ki tőle az álprofillal rendelkező vádlott.

A Keszthelyi Járásbíróság januárban folytatólagosan elkövetett zsarolás miatt 20 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a zsarolót, akit 454 ezer forint kártérítésre is kötelezett. A másodrendű vádlottat a bíróság a folytatólagosan, társtettesként elkövetett zsarolás alól bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette.

A Zalaegerszegi Törvényszék pénteken jogerős ítéletében helybenhagyta a felfüggesztett börtönbüntetést és a csaknem teljes kár, vagyis mintegy 1,1 millió forint visszafizetésére kötelezte a vádlottat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.