Nőtt az ügyek száma a Kecskeméti Törvényszéken


Az országos 3,1 százalékos átlagot meghaladó, 4,6 százalékos volt az érkezett ügyek számának növekedése a Kecskeméti Törvényszék illetékességi területén működő bíróságokon – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Kecskeméten.

Senyei György a Kecskeméti Törvényszék összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón elmondta: Bács-Kiskun megye az ország legnagyobb területű megyéje, ehhez mérten az itteni bíróságok kiemelt szerepet töltenek be a magyar igazságszolgáltatás területén, hiszen a Kecskeméti Törvényszék mind létszámát, mind ügyforgalmát tekintve az ország hatodik legnagyobb bírósága. Kiemelte: a Bács-Kiskun megyei bíróságok a “mennyiségi mutatók” mellett az ügyek “nehézségi fokát” tekintve is előkelő helyen szerepelnek az országos összehasonlításban. A fejlett gazdasági élet ugyanis együtt jár a bonyolult és összetett polgári perekkel, illetve a gazdasági élethez kapcsolódó büntetőeljárások száma és belső struktúrája is fokozott kihívást jelent a Kecskeméti Törvényszék bíráinak és dolgozóinak – magyarázta.

Az OBH elnöke jelezte, 2021-ben 56 350 ügyet fejeztek be Bács-Kiskun megyében, ami 5 százalékkal több az előző évhez képest. A szabálysértési ügyek száma 28 százalékkal emelkedett, de ezt gyakorlatilag “lekövette” az ítélkezés, hiszen 26 százalékkal több szabálysértési ügy be is fejeződött. Mint mondta, egyértelműen kijelenthető, hogy a Kecskeméti Törvényszéken megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben is, hiszen minden ítélkezési szinten és ügyszakban meghaladta az országos átlagot az elsőfokú ítéletek jogerőre emelkedési aránya. A járásbíróságok civilisztikai ügyszakában a határozatok 94 százalékában, büntető ügyszakában pedig csaknem 77 százalékban nem éltek jogorvoslattal a felek, vagyis elfogadták a határozatokat – fűzte hozzá.

Ismertetése szerint a Kecskeméti Törvényszéken 2021-ben mintegy 430 millió forint értékben valósítottak meg fejlesztéseket, köztük a legjelentősebb a Bajai Járásbíróság elektromos hálózatának korszerűsítése volt. Senyei György beszámolt arról is, hogy a járványhelyzet a digitális megoldások alkalmazását helyezte előtérbe a bíróságok életében is. Országosan 2021-ben harminc olyan új mobil végpontot létesítettek, amely a távmeghallgatás gyakorlatának alkalmazását teszi lehetővé. Bács-Kiskunban két új végpont kiépítésével már összesen tizenegy ilyen működik, amelyek révén az elmúlt évben megyeszerte 2544 távmeghallgatást tartottak a bíróságok.

A Kecskeméti Törvényszék elnöki tisztét múlt év novembere óta betöltő Husek Dániel elmondta: mivel Bács-Kiskun határmegye, az embercsempészéssel kapcsolatos büntetőügyek száma emelkedett a bíróságokon. Megyei sajátosságnak nevezte továbbá a jelentős számú fogvatartottat is, ami “büntetés-végrehajtási ügyeket generál”. Husek Dániel a következő időszak céljai között említette – az időszerűségi mutatók további javítása mellett – az ügyek elhúzódásának megelőzését. A személyi feltételeket illetően a megüresedett bírói álláshelyek betöltését, az igazságügyi alkalmazottak létszámának növelését jelölte meg. A tárgyi feltételek körében a folyamatban lévő fejlesztések befejezését és a nyomtatás, illetve a postázás költségének csökkentését tűzték ki célul – jelezte a törvényszék elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 7.

Áder János kinevezte az OBH új elnökhelyetteseit

Áder János köztársasági elnök hétfőn kinevezte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) két új elnökhelyettesét: Csillám Katalint és Erőss Monikát – tudatta az OBH a honlapján.