Napi

2019. augusztus 5.

Társait terrorizálta egy zalai fiatal

Vádat emeltek egy 16 éves fiú ellen, aki évek óta bántalmazta, fenyegette intézeti és iskolatársait – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

2019. augusztus 5.

Ismét vádat emeltek Zuschlag János ellen

Ezúttal adathalász bűnszövetség a vád a volt képviselő ellen: a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az adathalászat nyomán kamupártot indított volna a választáson bűntársaival a költségvetési támogatás reményében.

2019. augusztus 5.

Vádat emeltek az óbudai óvónő gyilkosa ellen

Üveges Andrea közölte: a 67 éves vádlott a lányával és az ő élettársával közös ingatlanban élt, amikor azonban a férfi korábbi elfogadó magatartása megváltozott, a fiatalok az élettárs családjához költöztek. A férfi nem tudta elfogadni a döntést, ezért elhatározta, hogy megöli a másik család egyik tagját. A vádlott tavaly november 21-én reggel magához vette betárazott, engedéllyel tartott lőfegyverét, és gépkocsival Óbudára ment. A munkába induló 56 éves óvónőre, lánya élettársának édesanyjára a férfi négy célzott lövést adott le. A nő belehalt sérüléseibe. A vádlott ezután a közelben öngyilkosságot kísérelt meg, a rendőrök azonban rátaláltak, elfogták, majd kórházba vitették. A Fővárosi Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. (MTI)

2019. augusztus 5.

Lőfegyverrel visszaélés miatt fogtak el négy embert

Illegálisan tartott lőfegyvereket és lőszereket három férfi és egy nő Komárom-Esztergom és Somogy megyében, akiket szombaton fogtak el a rendőrök – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

2019. augusztus 2.

Vádat emeltek az 1996-os ügetői merénylet ügyében

Felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat P. Tamással szemben az 1996-os ügetői merénylet ügyében a Fővárosi Főügyészség – közöltea fővárosi főügyész helyettese.

2019. augusztus 1.

GRECO: különös jelentőséggel bír az OBH elnök hatásköre

Magyarország végrehajtotta az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) jelentéseinek több ajánlását is, egyebek mellett történt előrelépés az ügyészek fegyelmi eljárásának lefolytatását illetően, valamint a pártok finanszírozásának átláthatósága terén – közölte csütörtökön a szakértői csoport. A jelentés az ügyészekkel szembeni fegyelmi eljárásokat illetően azonban megállapítja, hogy az ajánlásokkal ellentétben továbbra sem a közvetlen hierarchikus struktúrán kívül folytatják le ezeket. Nem történt előrelépés a főügyész hivatali ideje meghosszabbításának, és az ügyészek túl erős mentelmi jogának tekintetében sem – írták.

2019. augusztus 1.

Tilos burkát viselni a Hollandiában

Augusztus elsejétől úgynevezett burkatilalom lépett életbe Hollandiában, amely nem engedélyezi semmiféle, az arcot eltakaró fátyol vagy kendő viselését az iskolákban, a közösségi közlekedési eszközökön, a kórházakban és a közhivatalokban. A rendelkezés megszegői 150 eurós (mintegy 50 ezer forint) pénzbüntetésre számíthatnak – közölte a helyi média csütörtökön.