A gyanúsított 2018. augusztus 11-én 1,74 gramm kokaint értékesített egy újpesti parkolóban, ám az adásvételt követően a rendőrség őt és vásárlóját is őrizetbe vette. A gyanúsított által használt ingatlanokban tartott szemle során többek között kábítószergyanús anyaggal szennyezett mérleget, s egyéb eszközöket, illetve kábítószer csomagolásához használatos műanyag tasakokat, valamint több kilogramm kábítószergyanús anyagot is talált a nyomozó hatóság. A fentieken kívül egy kompletten felszerelt, a nagybani, tömbös kiszerelésű kábítószer hígítására, illetve a kiskereskedelmi forgalmazáshoz történő mérlegelésére és adagolására szolgáló műhely teljes berendezését is lefoglalták a férfitól – présgéppel, darálóval, mérlegekkel, hígítóanyagokkal és több ezer műanyag tasakkal egyetemben. A kábítószergyanús anyagok közül a vegyészszakértő egy bruttó 1378,38 gramm tömegű, fehér anyagból préselt tömbről már megállapította, hogy az kokaint tartalmaz.
Őrizetbe vették a drogkereskedőt
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a 2018. augusztus 11-én történt elfogását megelőzően kábítószer beszerzéssel, hígítással és adagolással foglalkozott Budapesten – közölte a Fővársi Törvényszék.
Kapcsolódó cikkek
Adatmegosztási jogszabály (EU, Data Act) – az EU Tanácsa új jogszabályt fogadott el a méltányos adathozzáférésről és -felhasználásról
Annak érdekében, hogy az EU vezető szerepet töltsön be adatvezérelt társadalmunkban, a Tanács egy új, a méltányos adathozzáférésre és -felhasználásra vonatkozó harmonizált szabályokról szóló rendeletet (adatrendelet) fogadott el.
Kreatív: Elfogtak egy férfit, aki saját maga halottá nyilvánításával akarta megúszni a börtönt
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a Facebook és az Instagram
Automatikusan titkosítani fogja a személyes üzeneteket a jövőben a Facebook és az Instagram – jelentette helyi idő szerint a Meta illetékeseire hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.